Az elmúlt hétvégén rendezték az angol bajnokság (Super 8) elődöntőit és döntőit, a szigetországban légióskodó magyarok szép sikereket értek el klubcsapataikkal. Az angliai Ketteringben a szervezők mindent elkövettek azért, hogy a játékosok profi körülmények között érezzék magukat, így a mérkőzéseket taraflex borításon rendezték, hangosbemondó gondoskodott a jó hangulatról, valamint egy félprofi tévéstábnak köszönhetően az interneten is figyelemmel lehetett követni a tornát.

A nőknél és a férfiaknál is a Leeds Carnegie nyerte az alapszakaszt, így a Farkas Virágot, Kiss Beátát, Kun Dorottyát, illetve Herczeg Rolandot és Tóth Milánt foglalkoztató együttes automatikusan kvalifikálta magát a vasárnapi fináléba. Az alapszakasz második helyezettje az ötödikkel, a harmadik pedig a negyedikkel játszhatott a szombati elődöntőbe jutásért: a Tóth Lucát foglalkoztató Team Northumbria a londoni Malory Eagles ellen mérkőzhetett, míg Berndt Attila Northumbriája a Rapi Róbertet és Offra Norbertet is soraiban tudó London Poloniát kapta ellenfélül.

Az ülőröplabda fináléit követően elsőként a női elődöntőt rendezték meg. Tóthék az első szettet még elveszítették a Malory ellen, de ezt követően összeszedte magát a newcastle-i székhelyű csapat. A második felvonást nagy izgalmak közepette nyerte meg a Northumbria, köszönhetően Tóth javuló játékának is. A szegedi születésű lány végül győzelemnek örülhetett a találkozó végén, hiszen együttese 3:1-re nyerni tudott.

Következhetett a férfi elődöntő. Az alapszakaszt a második helyen záró Northumbria megnyerte az első játékrészt, a címvédő azonban nagyon magabiztosan hozta a következő szettet. Rapi végig vezéregyénisége volt a Poloniának, a korábban a Kecskemétet erősítő nyitásfogadó-ütő a játék minden elemében jól teljesített a mérkőzés alatt. A londoniak másik magyar játékosa, Offra nem lépett pályára. Szép labdameneteket láthatott a közönség, a felek rendesen nyüstölték egymást, a döntés az utolsó szettre maradt: ezt a Polonia 15-:10-re hozta, így a Team Northumbriának nem sikerült, ami a Leeds Carnegie-nek igen, nevezetesen az, hogy a női és férfi csapatát is kvalifikálja a döntőbe.

Vasárnap kicsit érthetetlen módon kevesebben látogattak ki a fináléra, mint a szombati elődöntőkre, de ez csak a rendezőket zavarhatta, a játékosokat kevésbé. A nőknél a mérkőzés előtt sokan a Leedset tartották az esélyesebbnek, már csak azért is, mert az alapszakaszban Farkasék kétszer verték a Northrumbiát. A döntő azonban teljesen más tészta. A Carnegie beragadt a rajtnál, Farkasék nem nagyon tudtak mit kezdeni ellenfelük nyitásaival, ráadásul a kétes bírói döntések is sorozatosan sújtották őket.

Tóthék szinte hiba nélkül hozták az első két szettet, ám ezt követően a Leeds kezdett magára találni, a Northumbria játékába egyre több hiba csúszott. Magyarjai javuló játékának köszönhetően a Carnegie egyenlíteni tudott, így az ötödik szettre maradt a döntés. Az utolsó játszmában fej-fej mellett gyűjtögették a pontokat a felek, majd Tóthék még egy szinttel feljebb tudtak kapcsolni, míg ellenfelüknek ez nem sikerült, így a Team Northumbria története során először hódította el az angol bajnoki trófeát.

― Elsők lettünk az alapszakaszban, de ennek az volt a hátránya, hogy öt hétig nem játszottunk tétmeccset. Ez meglátszott a csapaton az első két szettben, az első játékrész elején mutatott gyenge játékunk rányomta bélyegét a folytatásra is ― mondta Kun Dorottya, akit az alapszakasz legértékesebb játékosának választottak. ― Voltak szép momentumaink, de egyáltalán nem játszottunk jól. Két szettig tartott, mire felvettük a ritmust, de mire magunkra találtunk, alaposan elfáradtunk. A döntő szettben öt-négyre vezettünk, majd egy rossz bírói döntés miatt hat-négy helyett öt-öt lett, aztán hét-hétnél ismét hibáztak a játékvezetők. Ez lendületet adott a Northumbriának, majd az addig remeklő skót ütőnk fontos pillanatban hibázott. Még nem elemeztük a meccset, de pozitívumként könyvelhetjük el azt, hogy kétjátszmás hátrányból sikerült egyenlítenünk.

Az izgalmas női összecsapást követően, ha csak az eredményt nézzük, a Leeds Carnegie ― London Polonia férfidöntő nem hozott nagy fordulatokat, de Herczeg Roland szerint nehéz találkozót nyert meg csapata.

― A várakozásokkal ellentétben nem a Northumbria, hanem a Polonia jutott a döntőbe ― kezdte a 2009-ben Héraklész-díjjal jutalmazott Herczeg. ― Nagyon nem tudtunk rájuk készülni, de a szombati meccsükön láthattuk, hogy jól védekeznek, és a nyitásokat is jól fogadják. A bajnokságban kétszer megvertük őket, így mindenféleképpen győzni szerettünk volna a döntőben, hiszen tudtuk, mi vagyunk az esélyesebbek. Végül három-nullra nyertünk, de nagyon szoros volt a találkozó, főleg a második szettben. Jól blokkoltunk, a szervák is jól sültek el, valamint a fogadással sem volt probléma, így a feladónk könnyedén tudta széthúzni az ellenfél sáncát.

A Carnegie ütője végig a pályán volt, ahogy a csapat feladója, Tóth Milán is. A másik oldalon Rapi jó teljesítményt nyújtott, Offrát pedig ezen a találkozón sem cserélte be edzője. Herczegék a női bajnokhoz hasonlóan első sikerüket aratták fennállásuk során, de a Polonia két hét múlva visszavághat a bajnoknak, mégpedig az Angol Kupa fináléjában. A nőknél a Leeds Carnegie a Várkonyi Bernadettet és Bulatkó Évát is foglalkoztató Swiss Cottage ellen mérkőzik a kupafináléban.

Címkék: anglia angol légió röplabda légiós

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr44461403

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.