A Kalo-Méh-Kecskeméti SE hazai pályán 3:2-re nyert a román Nagyvárad elleni edzőmérkőzésen, amely a bajnoki döntőre való hangolódást szolgálta. Az alföldiek már 2:0-ra is vezettek, de a vendégek javultak, egyenlítettek, a döntés így az utolsó játszmára maradt.

Jövő kedden visszavágót rendeznek Romániában. A csütörtöki összecsapáson öt 25 pontig tartó szettet játszottak a felek.

― Látszott, hogy hosszú idő óta nem játszottunk mérkőzést. Az a helyzet, hogy a harmadik játszma felétől láttam szétesettnek a társaságot ― értékelt Gyurkó Sándor, a Kecskemét edzője. ― Vannak problémáink, amelyekről itt most nem szívesen beszélek. Nem tudom, hogy milyen állapotban leszünk egy hét múlva, amikor kezdődik a bajnoki döntő. Én csak azt üzenem azoknak, akik ezt olvassák, hogy mi végigdolgoztuk az évet, mi megtesszük, amit tudunk, de sokszor mi ehhez kevesek vagyunk. Ez így nagyon nehéz, ráadásul nem is tudtam úgy cserélni, ahogy szerettem volna, mert centerposzton nem volt cserelehetőségem. Nem vagyok igazán megelégedve, de elsősorban nem azzal, hogy amit ma láttam, hanem azzal, hogy nekünk ilyen óriási tartozások mellett kell dolgoznunk. Ez így nagyon nehéz!

(forrás: kesport.hu)

Címkék: kecskemét röplabda gyurkó

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr964394157

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása