A Kalocsai SE 3:2-re nyert az ajkai Röpisuli SE otthonában a női NB II Nyugati-csoportjában, az alapszakasz 17. fordulójában. Az újesztendőben elmondható, hogy az alföldiek egyre jobb formában játszanak, kezd stabilizálódni a játékuk, és bár sok csiszolnivaló van még előttük, de a korábban jellemző nagyon mély hullámvölgyek már kezdenek eltűnni.

Ennek eredményeképpen ez elmúlt három hónapban a mérkőzéseken sokkal jobban játszottak a kalocsaiak, és bár győzniük csak a Közgáz ellen sikerült ebben az időszakban, de a vereségek között is több izgalmas és szoros meccs volt. Ilyen előzmények után utazott el a csapat Ajkára, ahol az ellenfél éppen egy kisebb hullámvölgyben van, így joggal bíztak benne a vendégek, hogy sikerül végre idegenben is győzelmet aratniuk.

Az első szett remekül indult a Kalocsa számára, amely előbb Jánosi Nikoletta jó nyitásai révén lépett el, majd a jó védekezésnek köszönhetően Sztupovszki Anett gyűjtögette eredményesen a pontokat. 8:17-nál már második idejét kérte ki a hazaiak edzője, amely után megindulni látszott a Röpisuli SE, ám Kováts Ágnes időkérése után már nem tudott tovább zárkózni a vendéglátó, és a Kalocsa biztosan nyerte az első szettet (16:25, 0:1).

A második felvonás képe pont fordítva alakult, ekkor a hazaiak használták ki eredményesen a gyengébb kalocsai nyitásfogadásokat. 13:6-os hazai vezetésnél kért először időt Kováts Ágnes, csapatának ezután sikerült egy pontra megközelítenie ellenfelét, ám ez nem tartott sokáig, Náray Andrea nyitásait nem tudta megszelídíteni a Kalocsa, és ezzel elbukta a második játszmát (25:15, 1:1).

A harmadik szett egy hazai állásrendi zavarral kezdődött, amiből meglepő módon ők jöttek ki jól, hiszen remekül koncentrálva visszavették a vezetést az ekkor kétségtelenül sokkal hatékonyabban támadó hazaiak (25:20, 2:1).

A negyedik, és talán a meccs legjobb szakasza jött ezután. Sok látványos labdamenettel, hatalmas mentésekkel és igazán elszánt lányokkal a háló mindkét oldalán. Kalocsai részről Sztupovszki mellett Vörös Viktória is nagyon jól játszott, hatalmas bombái mellett több nagyon jó ütemű blokkal is nehezítette a hazaiak dolgát. Ráadásul ez volt az a szakasz, amire a kalocsai lányok a nyitásokat is egyre jobban megérezték, Jánosi Nikoletta sorozata mellett Kovács Patrícia is remek szériát mutatott be ebből a játékelemből, nekik is döntő érdemeik vannak abban, hogy sikerült egyenlítenie az alföldi együttesnek (20:25, 2:2).

Az ötödik szett elején fej-fej mellett haladtak a csapatok, aztán 9:6-ra elléptek a dunántúliak, majd jött Kovács Patrícia, és két ásza nyitása mellett Vörös Viktória előbb blokkolt, majd Szigeti Anna szúrta ügyesen a pálya üres sarkába a labdát, és máris meccslabdája volt a Kalocsának! Tovább emelkedett a feszültség, amikor a hazaiak feljöttek 14:13-ra, ám ekkor a jó fogadás után Dabis Ágnes adta fel a labdát, és a hatalmas lendülettel érkező Vörös Viktória pimaszul a nagy ütésre számító hazaiak orra elé pöttyintett, ezzel megszerezve a győzelmet (13:15, 2:3).

Szinte napra pontosan másfél évvel ezelőtt Egerben nyertek utoljára bajnoki meccsen idegenben a kalocsai lányok, és szinte hajszálpontosan (egy szettben van csak egy pont különbség) ugyanilyen eredménnyel. Következő meccsük április 21-én, 15 órakor, Budapesten a Vasas junior ellen lesz.

NB II, nők, Nyugati-csoport, alapszakasz, 17. forduló

Röpisuli SE-Ajka ― Kalocsai SE 2:3 (―16, 15, 20, ―20, ―13)

Címkék: röplabda kalocsa ajka nb ii röpisuli

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr954382393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása