Országos elismerésben részesült Kovács Adél, a Gödöllői RC utánpótláskorú röplabdázója, akinek a pályázatát nyertesnek értékelte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium.

A pályázatok elbírálásánál egy hazai és egy nemzetközi eredményt vettek figyelembe sportáganként, valamint a 2010―2011-es tanév év végi átlagát. A Magyar Sportok Háza adott otthont az ünnepélyes díjátadó eseménynek, ahol a díjazott sportolók Réthelyi Miklós minisztertől vehették át az oklevelet.

Kovács Adél 2006 óta röplabdázik a gödöllői egyesületben. A sportág alapjait Bajáriné Pesti Anikótól, majd Szabados Istvántól tanulta meg. Már a kezdetektől példamutató szorgalomról és kitartásról tett tanúbizonyságot az edzéseken és a mérkőzéseken. Többszörös megyei bajnok a különböző korosztályokban, tagja volt az eddigi egyetlen Szeged Kupa-győztes gyermekcsapatnak, diákolimpia országos döntőn strandröplabdában ezüstérmet szerzett a Petőfi Iskola színeiben. Fiatal kora ellenére oszlopos tagja a TEVA-Gödöllői RC juniorcsapatának, valamint az országos döntőbe jutott ifjúsági csapatnak is.  2012-ben Gödöllő városi díjat kapott, mint a „Jövő reménysége”.

(forrás: grcvolley.hu)

Címkék: röplabda gödöllő

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr904366542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Novlaca 2012.04.11. 08:12:48

Még egy röplabdás röplabdás kapta meg ezt a kitüntető címet,Novák Lilla a Vasas játékosa aki kitűnő tanulmányi átlaga mellett a serdülőcsapattal bajnoki címet szerzett. A díjátadáson a Vasas olaszországi túrája miatt nem tudott részt venni, így neki postázzák a kitüntetést
süti beállítások módosítása