A Vasi Sportakadémia hazai pályán 3:0-ra győzött a Közgáz SC-DSK ellen a női NB II Nyugati-csoportjában, az alapszakasz 18. fordulójában. A szombathelyi siker egyik legfőbb letéteményese a kiválóan szerváló feladójátékos, Németh Judit volt.

Rangadó készülődött a nyugati végeken, hiszen a második helyen álló VSA látta vendégül a negyedik Közgáz csapatát, amely győzelmével visszakerült volna a dobogó harmadik fokára. A szombathelyi együttes számára is nagy tétje volt a mérkőzésnek, hiszen győzelme esetén a további mérkőzésektől függetlenül már biztos a második helye, így osztályozót játszhat a legmagasabb osztályba kerülésért.

Bele is kezdtek a csapatok, s lelkesen, szép támadásokat vezetve felváltva szerezték pontjaikat. 9:7-es állásig egy-kétpontos hazai előny mutatott az eredményjelző, majd Németh Judit került a nyitóhelyre, és parádés szerváival szétzilálta a budapesti csapat nyitásfogadását. A VSA egyetlen pontot sem engedélyezett a továbbiakban riválisának, köszönhetőn Németh zsinórban elvégzett 16 nyitásának, amelyből hat ász volt, továbbá a jól záró sáncnak és a remek védekezésnek (25:7, 1:0).

A térfélcsere után a hazai nyitóhelyen az első szettben kiválóan szerváló Németh kezdett, és remek szervái hárompontos előnyt jelentettek a hazai oldalon. Lestár László azonnal időt kér. Csötönyi jó sáncával szerezte első pontját a Közgáz. Takács forgott a nyitóhelyre, elsőre ászt szervált, majd rontott. Németh, a hazaiak feladója pazarul irányította társait, sőt ütésből pontot is szerzett. Takács szép keresztütését megtapsolta a közönség, majd Németh egy váratlan mozdulattal tisztára játszotta Simon Juditot, aki kőkemény ütéssel hálálta meg a ziccert. Kurcz nyitásrontása ajándékpont volt az ellenfélnek. Csötönyi erős ütése utat talált a Simon, Varga sánc között. 19:8-nál másodszor is cserélt a vendégcsapat, azonban a játék képe nem változott. Takács a hátsósorból elemi erővel ütötte padlóra a labdát, majd a következő támadásban Németh egykezes szúrt légi feladással parádésan szolgálta ki Benesóczkyt, játszmalabdához juttatva a VSA-t. Tóth vonalütésével a másodikat is behúzza a hazai csapat (25:13, 2:0).

A Közgáz kezdte a harmadik etapot. Simon ejtését fogta Csötönyi, majd Szabó kapta el a fonalat. Szép középtámadással, majd remek sánccal szerzett pontot csapatának. Belelendült a vendégcsapat. Petrás jól fogadott, majd pörgetett ütése ért pontot. Simon egyenes ütésével tartotta a lépést az Akadémia. Richter keresztütése padlót ért, majd nyitott egy ászt is. Petrás Dalma szélről vonalban volt eredményes. 15:12-es vendégelőnynél időt kért Mucsi Péter. Ismét rontások következtek hazai oldalon, így már öt ponttal, 18:13-ra vezetett a vendégcsapat. Cserével próbálkoztak a vasiaki. Benesóczky jó nyitását követően Takács ütésével egalizált a VSA! Németh forgott a nyitóhelyre, szervái ezúttal is aranyat értek. 22:20-as hazai előnynél második idejét kérte ki a Közgáz edzője, de ez sem segített. Németh nyitását nem tudták fogadni, Simon ölte meg az ajándéklabdát. Játszma- és mérkőzéslabda a hazaiaknak! Németh Judit megkoronázva parádés teljesítményét, egy ásznyitással adta meg a kegyelemdöfést a vendégeknek (25:20, 3:0).

Összegezve a látottakat elmondhatjuk, hogy az első és a második szettben nem tudott méltó partnere lenni a hazai csapatnak a Közgáz. A kimagaslóan szerváló vasiak könyörtelenül kihasználták a vendégek minden hibáját. A budapesti csapatból Petrás Dalma egy-egy szép támadással vétette észre magát. A harmadik szettben Richter és Szabó nőtt társai fölé. A nyitásfogadási hibák behatárolták a vendégek játékát, azonban a harmadik játszmában már felvillantottak valamit valós tudásukból. Jó mezőnyözésük, szép támadásaik végig előnyt biztosítottak nekik, de a végjátékban rákapcsolt a hazai csapat, így a fővárosiak fellángolása kevésnek bizonyult a játszma megnyeréséhez.

A szombathelyi együttesből többen is jó napot fogtak ki. Simon leforgóban, míg Takács elsőütőként nyújtott átlagon felülit. Centerposzton Benesóczky erőteljes játéka, míg Mikos jó ütemű sáncai értek pontokat. A csereként beálló Varga is jól vette fel a játék ritmusát. A hazaiak közül kimagaslott az irányító, Németh Judit. Remek nyitásai, jó ütemű labdái nagyban hozzájárultak a VSA kimagasló teljesítményéhez, igazi vezére volt csapatának.

Győzelmével behozhatatlan előnyre tett szert a Vasi Sportakadémia. A hátralévő öt forduló eredményeitől függetlenül eldőlt, hogy a Nyugati-csoportból a VSA száll harcba a legmagasabb osztályba jutásért!

NB II, nők, Nyugati-csoport, alapszakasz, 18. forduló

Vasi Sportakadémia ― Közgáz SC-DSK 3:0 (7, 13, 20)

Szombathely, 50 néző. Játékvezetők: Barabás, Éri
VSA: Németh J., Takács, Mikos, Simon J., Kiss B., Benesóczky. Csere: Sipos V. (liberó), Varga E., Tóth. Edző: Mucsi Péter
Közgáz: Horváth, Felméry, Richter, Vitányi, Csötönyi, Petrás. Csere: Németh (liberó), Weiser, Kurcz, Édes, Szabó. Edző: Lestár László

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Mucsi Péter:
― Nagyon készültünk erre a mérkőzésre több okból is. Egyrészt véleményem szerint a Közgáz jó erőkből álló csapat, amely dobogón lesz a bajnokság végén, másrészt győzelmünkkel biztossá tehettük, hogy a hátralévő mérkőzésektől függetlenül már senki sem tud utolérni bennünket a bajnokságban. Köszönöm a lányoknak, hogy igazi sportemberként remek hozzáállással és kiváló csapatmunkával örvendeztették meg az értünk szurkolókat. Külön öröm, hogy a kulcsposztokon kimagasló teljesítményt nyújtottak játékosaim. A mai formánk bíztató a jövőre nézve. Egy edző számára mindig boldogság, ha a mérkőzésen csapatától visszakapja a fárasztó, izzadtságszagú edzéseken gyakoroltakat. Ma maximálisan elégedett lehetek, mert csapatom éles helyzetben is megvalósította az edzésen gyakorolt elemeket. Köszönöm csapatom minden játékosának az eddigi teljesítményét és a mai napot! Sok sikert kívánok a Közgáznak.

Lestár László: ― Gratulálok a Vasi Sportakadémiának a győzelméhez. Nem udvariasságból mondom, de osztálynyi különbség volt a két csapat között a mai napon. Ilyen magabiztos, labdabiztos játékkal a legmagasabb osztályban is megállná a helyét a VSA. A mérkőzés elején egymásnak feszült a két csapat, ekkor úgy tűnt, szoros mérkőzést fogunk játszani, aztán a szombathelyiek magabiztos, erőteljes nyitásaival nem tudott mit kezdeni csapatom, mire észbe kaptunk, csúnyán elvesztettük az első játszmát. A második szettben annyi változás történt, hogy csapatom nagyobb akarással próbált játszani. Az első két játszmában nem tudtunk méltó ellenfelei lenni az összeszokottabb, jól szerváló szombathelyieknek. A harmadik szettben minden megváltozott, csapatom nagy erőket mozgósítva ráerőltette akaratát a hazaiakra. Húszig vezettünk, majd ismét nem tudtunk mit kezdeni a remek hazai nyitásokkal, és szoros végjátékban vesztettük el játszmát. Történtek változások a csapatban, új felállással, új feladóval kellett játszanunk. Át kell gondolnunk az eddigi munkánkat, és azt, hogyan tovább. A hátralévő két mérkőzésünkön, remélem jobban fog játszani csapatom. A VSA-ról el kell mondanom, hogy óramű pontossággal játszott, különösen védekezésben. Az általunk erőteljesen leütött labdákat is kivédekezték, ami az NB II-es mezőnyben nem szokott sikerülni. Maximálisan ki tudták használni a magassági és fizikai erőfölényüket.

(forrás: vsakademia.hu)

Címkék: szombathely közgáz röplabda nb ii vasi vsa sportakadémia vasi sportakadémia

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr924355579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.