Bejutott a MEFOB negyeddöntőjébe a kaposvári női csapat. Pintér Zsanett játékos-edző és társai az idegenbeli 3:1-es vereség után hazai pályán magabiztosan, 3:0-ra verték a szombathelyieket. A következő kör, a Pécs elleni párharc a tavalyihoz hasonlóan nagy csatát ígér.

Az idegenbeli 3:1-es vereség után hazai pályán győzelemre készült a Kaposvári Egyetem csapata a Szombathelyi Főiskola ellen.

Harmath Zsófia a Gazdaságtudományi Kar elsőéves hallgatójaként, a játékos-edző Pintér Zsanett pedig leendő tanítóként szerette volna győzelemhez segíteni a csapatot. Az egyetemi együttes tavaly tavasszal alakult újjá.

― Érdemes volt belevágni természetesen. A tavalyi évhez képest két emberrel bővültünk, jobb lett a csapat. Itt van Harmath Zsófia is, a BITT játékosa, reméljük, túljutunk a Szombathelyen, aztán jöhet a Pécs ― mondta Pintér Zsanett.

A kaposváriak Kondor Gabriella ütésével szerezték meg a vezetést, aztán Harmath Zsófia lépett a nyitóhelyre, és többször is megtréfálta a vendégeket. A hazaiak a folytatásban is lendületben maradtak, és szép labdamenetek végén szereztek újabb pontokat. Az első játszma megnyerése csak a kezdet volt: a Kaposvári Egyetem a második és a harmadik szett végén is győzelemnek örülhetett. A lányok így végül 3:0 arányban bizonyultak jobbnak, és biztosították továbbjutásukat. A négy közé jutásért a Pécsi Tudományegyetem együttesével kell majd megküzdeniük.

(forrás: kapos.hu)

Címkék: egyetem kaposvár röplabda mefob

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr534359682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása