A második nekifutás...

 2012.03.18. 21:26

Jönnek a női elődöntő második mérkőzései az NB I-ben! A Békéscsaba szombaton beijesztett a Vasasnak a Folyondár utcában, most pedig bizonyíthatja, hogy a csapat tényleg megérett a legnagyobb hazai feladatok abszolválására is. A gödöllőiek nagy sikert ért el a Városmajorban, amelynek azonban csak akkor lesz értéke, ha hétfő este is megverik a címvédőt! Előzetes!

NB I, nők, elődöntő, 2. mérkőzések

TEVA-GÖDÖLLŐI RC ― BUDAPEST SE-FKF ZRT.

(március 19. hétfő, 18 óra)
Nagy különbség a két együttes között ebben a szezonban, hogy a BSE rendszerint jóval többet tudott megmutatni a mérkőzéseken a valós tudásából, ezért is végzett mostani riválisa előtt a tabellán. Szombat délután azonban fordult a kocka, jobban teljesített a vendég, és megnyerte a meccset! Persze, kétségünk ne legyen, a címvédőnél nem felejtettek el röplabdázni a játékosok, akik a második találkozón bizonyíthatják is mindezt. Hogy ezúttal idegenben kell bizonyítaniuk? Nagyon úgy tűnik, hogy a hazai pálya vagy a vendégség egyáltalán nem számít a két együttes párviadalában...

Tippünk 3:2

BÉKÉSCSABAI RSE ― VASAS-ÓBUDA-HOFEKA

(március 19, hétfő, 18 óra)
Nagy lehetőséget szalasztott el Óbudán! Sopánkodásra azonban nincs idő, hiszen itt a második meccs, és a viharsarkiak javíthatnak, ahogy javítottak például az Újpest elleni negyeddöntőben, a 3:0-s hazai vereség után. Persze, a Vasas nem Újpest, de az első összecsapás tanúsága szerint a fővárosiak nincsenek csúcsformában. Reálisan szemlélve az erőviszonyokat, nem túlzás kijelenteni: a Békéscsaba csak kiváló egyéni- és csapatteljesítménnyel lehet képes a sikerre!

Tippünk 3:2

NB I, nők, rájátszás az 5-8. helyért, 2. mérkőzés

TFSE-KRA ― ALBRECHT-MISKOLCI VSC-MISI

(március 19. hétfő, 19 óra)
Sejteni lehetett, hogy nagy csatát hoz a két együttes párharca, de az mindenképpen némi meglepetést jelent, hogy a fővárosiak idegenben szereztek előnyt. Ezek után otthon már ők számítanak esélyesnek, és talán nem is hibázzák el a feladatot...

Tippünk 3:2

A Szolnok―Újpest mérkőzést kedden rendezik.

Címkék: bajnokság beharangozó röplabda nb1 rájátszás

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr934324661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.