Mester Gyula ingyen oktat!

 2012.03.09. 16:29

Tíz vajdasági községen, illetve városon halad át idén nyáron a Beach Volley karaván elnevezésű turné, amelyet a Vajdasági Röplabdaszövetség szervez a Szerbiai Röplabdaszövetség, a Tartományi Ifjúsági- és Sporttitkárság, illetve a vendéglátó önkormányzatok támogatásával.

A profi strandröplabda-turné május 18-án kel útra Újvidékről. Egy-egy hétvégére megáll Nagybecskereken, Szabadkán, Pancsován, Nagykikindán, Apatinban, Magyarkanizsán, Verbászon, Mitrovicán, Palánkán, majd visszatér Újvidékre.

Magyarkanizsán ünnepélyes keretek között jelentették be a profi strandröplabda-turnét a Vajdasági Röplabdaszövetség Strandröplabda-bizottságának vezetői. A vendégeket Nyilas Mihály polgármester üdvözölte, aki elmondta, hogy a Tisza-parti strand felkészülten, még a tavalyinál is rendezettebben várja majd a karavánt, amelynek nemzetközi jellege is lesz, hiszen érkeznek vendégek a szomszédos országokból is. A polgármester felhívta a figyelmet, hogy a magyarkanizsai helyszínnek lesz egy különlegessége: Mester Gyula olimpiai bajnok röplabdázó népszerűsítőként jelenlétével végigkíséri a rendezvényt, és a háromnapos turné ideje alatt ingyenes strandröplabda-oktatást tart az érdeklődő gyerekeknek és fiataloknak.

Mester Gyula közölte, hogy örömmel tesz eleget a felkérésnek, és biztos benne, hogy a magyarkanizsai szervezés sikeres és színvonalas lesz.

Milan Tesics, a Vajdasági Röplabdaszövetség Strandröplabda-bizottságának elnöke, és Branislav Dobrodolski, a bizottság alelnöke, valamint Sinisa Antonics bizottsági tag, profi versenyző a részleteket ismertetve többek között elmondták, hogy a Szerbiai Röplabdaszövetségtől kapták a feladatot a karaván megszervezésére, hogy népszerűsítsék az országban még kevésbé ismert szakágat, és legalább ötven csapatot várnak a nyílt turnéra.

HELYSZÍNEK, IDŐPONTOK
Újvidék május 18–20.
Nagybecsekerek június 1–3.
Szabadka június 8–10.
Pancsova június 22–24.
Nagykikinda június 29. – július 1.
Apatin július 6–8.
Magyarkanizsa július 20–22.
Verbász július 27–29.
Mitrovica augusztus 3–5.
Palánka augusztus 10–12.
Újvidék (döntő) augusztus 17–19.

(forrás: magyarszo.com)

Címkék: szerb szerbia röplabda mester strandröplabda

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr224300123

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.