Eddigi legjobb eredményét már biztosan megismétli a Dági KSE azzal, hogy a bajnoki elődöntőbe jutott. De a kistelepülés nagycsapata sporttörténelmi tettre készül. Ebben a szezonban érmet szeretne szerezni!

Március 16-án kezdődnek a bajnoki elődöntő mérkőzései. A dágiak a Messzi István Sportcsarnokban lépnek pályára a Kálo-Méh-Kecskeméti SE ellen. Ez a párharc is az egyik csapat harmadik győzelméig tart. A meccsek kétnaponta lesznek, minden összecsapás 18 órakor kezdődik.

― A Kecskemétet még soha nem győzte le a Dág az élvonalban ― mondta Zirigh Balázs, a dágiak rutinos liberója. ― Viszont az idei pontvadászatban a hazai összecsapás nagyon szoros volt. Arról nem is szólva, hogy egy ilyen párharc egészen más hangulatban zajlik, más az atmoszférája, mint egy alapszakaszbeli bajnokinak. Merőben más a tét is. Esetünkben a bajnoki finálé. A kecskemétieknek szinte kötelező a győzelem. Rajtunk jóval kisebb a nyomás. Ennek ellenére a meccsek esélyese az alföldi csapat.

A dágiak mindenképpen szeretnének egy mérkőzést nyerni. Sőt, viccesen azt hajtogatják, hogy három-nullás összesítés csak akkor lenne megfelelő, ha ők nyernének. Persze, a realitás azért más, de így is szoros, izgalmas mérkőzés-sorozatra van kilátás. Valósnak azonban inkább az tűnik, hogy a dobogó harmadik fokért küzdhetnek a végjátékban a dágiak.

A jelenlegi erőviszonyok Kaposvár―Kecskemét döntőt ígérnek, így papírforma szerint a Dág a Kazincbarcikával találkozhat a bronzcsatában. Azzal a csapattal, amelyet a bajnokin és a Magyar Kupában is legyőzött hazai környezetben. Ebben a felállásban az sem mellékes, hogy a Dág kezdhetne otthon. De ne szaladjunk ennyire előre! Egy hét, és ismét parkettára lép a legjobb négy magyar együttes! Köztük a Dág...

(forrás: kemma.hu)

Címkék: bajnokság röplabda nb1 rájátszás dág

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr194298266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása