Nyári Sándor 65!

 2012.03.06. 12:24

Mint köztudott, sportáguk mostanában sajnos nem bővelkedik sikerekben, kiemelkedő eredményekben, nagy egyéniségei viszont voltak, vannak, és reméljük, lesznek is. Nyári Sándor a szakma utóbbi harminc évének egyik legsikeresebb edzője ma 65 esztendős.

A fiatalabbak és az idősebbek is tudják, hogy a játékosként és edzőként Szolnokon, Kecskeméten, Csepelen, majd Szegeden elért sikerei önmagukért beszélnek. Aktív játékosként és edzőként elért arany-, ezüst- és bronzérmei számát nehéz volna összeszámolni. A mester ma is lelkesen alkot, ezúttal a fővárosi kiscsapat, a Palota RSC kispadján.

― Aki látta, hogy szinte az egész szombatéjszakát végigtáncoltad- és énekelted a kecskeméti röplabdás bálon, az talán el sem hiszi, hogy ma betöltötted a hatvanötöt!
― A zenét, a táncot és a mulatást főleg röplabdás közegben, baráti társaságban mindig nagyon szerettem, és a mai napig szeretem ― válaszolta a születésnapos mester a hunvolley.blog érdeklődésére. ― Ha Kecskemétre hívnak, mindig örömmel megyek, hiszen a szakmai és emberi barátságon kívül a város sportembereinek korrekt megnyilvánulásai is mindig tiszteletet parancsoltak számomra. Ismét nagyszerű barátokkal találkozhattam, és nagyon boldog voltam, hogy a röplabdás lányok mit sem sejtve a hetedik évtizedem rejtelmeiről, szívesen vették invitálásomat egy-egy táncra, sőt alig akarták, hogy távozzak a parkettről, holott nem tudták, hogy a végkimerülés határán mozgom, de természetesen a lelkesedésemnél csak a hiúságom nagyobb! Nagyszerű volt a kecskeméti bál, megtiszteltetéssel és jó érzéssel tölt el, hogy ott lehettem.

― Félre a tréfával, hogy szolgál az egészséged?
― Köszönöm szépen, természetesen a közismert trombózis-problémák végigkísérik napjaimat, de alkalmazkodom hozzá, próbálok fegyelmezett lenni, hiszen a palotai lányok NB I-ben maradási harcába frontálisan beszálltam, és a feladatok mindig pluszenergiákat mozgósítanak bennem. Pláne úgy, hogy rendkívül korrekt és szerethető csapatom van.

― Az osztályozót aligha kerülhetitek el, ahol szintén jó képességű ellenfelek várnak majd rátok. Miben reménykedsz?
― Két dologban. Az egyik, hogy nagyon egyfelé húz a csapat, rendkívül akarják a sikert. Balogh Bea pedagógiai érzékének köszönhetően átvészelték az elmúlt félév vesszőfutásait. Kétségtelen, hogy hatalmas feladat lesz az osztályozó, de a szakosztályvezetés és a csapat is nagyon óhajtja az NB I-es tagság meghosszabbítását. Természetesen mindent megteszek, hogy jövőre is együtt dolgozhassak a lányokkal az élvonalban.

NÉVJEGY ― Nyári Sándor
Született:
1947. március 6., Szolnok
Játékosként: Szolnoki Dózsa (1963―1965), Budapesti Honvéd (1965―1967), Kecskeméti Volán (1967―1969), Csepel SC (1969―1973), Szolnoki Vegyiművek (1973―1978, játékos-edző), DÉLÉP SC-Szeged (1978―1980, játékosedző)
Edzőként: Szeged (DÉLÉP SC, Papiron-Szeged, Medikémia-Szeged néven, 1978―2004), magyar férfiválogatott (1996―2001), BSE-FCSM (női, 2008―2010), Veszprémi RC (2010―2011), Palota RSC (női, 2012-től)
Sikerei játékosként: 1x bajnok (1970), 2x bajnoki-2. (1971, 1972), 3x Magyar Kupa-győztes (1970, 1971, 1972)
Sikerei edzőként: 4x bajnok (1995, 1996, 2009, 2010), 4x bajnoki-2. (1992, 1993, 1997, 1999), 4x bajnoki-3. (1986, 1994, 2000, 2001), 5x Magyar Kupa-győztes (1993, 1995, 1996, 2001, 2010), 6x Magyar Kupa-2. (1990, 1992, 1997, 1998, 1999, 2000), Magyar Kupa-3. (1994), 4x az év edzője (1992, 1995, 1996, 2009), juniorbajnok (2009), a magyar férfiválogatottat az Európa-bajnoki döntő tizenkét-csapatos mezőnyébe juttatta (2001)

Címkék: röplabda nyári sándor

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr444292664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása