A Honvéd Zrínyi SE hazai pályán 3:0-ra győzött az Agria RC-Eger ellen a női NB II Keleti-csoportjában, az alapszakasz 15. fordulójában. Az eredeti időponthoz képest egyórás késéssel kezdődött a békásmegyeri mérkőzés, mert a hivatalosan megküldött fax és e-mail ellenére a szövetség rossz helyszínre írta ki a mérkőzést...

A Zrínyi már a meccs előtti taktikai megbeszélés végén tartott, amikor jött a telefon, hogy a vendégek és a játékvezetők azon a Hungária körúti pályacímen jelentek meg, ahol a Honvéd 2008-as megalakulása óta még nem játszott egyetlen bajnoki mérkőzést sem!

Jékli Boglárka szervájával a vendégek kezdték az első szettet, de a mérkőzés első és utolsó pontja is a fővárosi együttesé lett. A két említett pont között eltelt 49 percben, a lezajlott labdamenetek során a papírforma érvényesült. A házigazdák érvényesítették fizikai, és taktikai erőfölényüket, s egy-két kisebb mezőnyhibát, és 11 rontott szervát leszámítva minden játékelemben jobban és eredményesebben játszottak, mint az előző bajnokságban még NB I-ben szereplő egriek. Ennek eredményeként megérdemelt hazai győzelem született.

A hazaiak két sima és egy szorosabb szettben diadalmaskodtak. A hevesiek csekély ellenállást tanúsítottak, így nem volt nehéz dolga a riválisnak. A Zrínyi nagyobb rutinja és magassági fölénye döntő fontosságú volt. A látogatónak ezúttal is csak fellángolásai voltak. A második és harmadik játszmák közepéig tudtak egyenrangú partnerei lenni a hazai együttesnek.

NB II, nők, Keleti-csoport, alapszakasz, 15. forduló

Honvéd Zrínyi SE ― VIKSZ-Agria RC-Eger 3:0 (13, 18, 13)

Békásmegyer, 50 néző. Játékvezetők: Nagy P., Kovács Á.
Zrínyi: Lakatos D., Nagy Cs., Váradi, Kiss V., Heim-Puskás, Fábián V. Csere: Patócs (liberó), Durst, Szoldán A., Szoldán G. Edző: Kovács István
Eger: Jékli, Tóth R., Juhászné, Kovács A., Mérköly, Szalmási. Csere: Pelyhe, Morcsányi (liberók), Tóth A., Turi. Játékos-edző: Juhászné Tóth Mária

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 1:0, 5:4, 8:3, 13:7, 16:8, 19:12, 23:13. 2. játszma: 2:0, 5:6, 8:6, 8:10, 12:11, 20:16, 23:18. 3. játszma: 1:2, 8:7, 14:11, 16:12, 22:12

A mérkőzés képgalériája ide kattintva megtekinthető!

Junior: Honvéd Zrínyi SE ― VIKSZ-Agria RC-Eger 0:3 (―22, ―19, ―13)

Az 54 percig tartó mérkőzés során csak az első játszmában volt nyerési esélye a hazai csapatnak. Ekkor még lelkesen, helyenként jól játszva nagy küzdelemre késztette az egri lányokat a Honvéd Zrínyi SE és a RUNKIL SE közös együttese, amelynek további sorsát megpecsételte a rossz nyitásfogadás, és az abból adódó gyenge feladási kísérleteket követő erőtlen támadások sorozata. Az összeszokottabb, labdabiztosabb Eger megérdemelten nyert.

A juniormérkőzés képei ide kattintva megtekinthetőek.

(forrás: zrinyivolley.shp.hu, agriasport.hu)

Címkék: eger agria röplabda zrínyi honvéd nb ii

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr734291030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.