Előbb az NB II-ben, majd az NB I-ben volt élcsapat a Szolnoki Főiskola RK-SI női együttese. A bajnoki csoportok összevonása után az élvonalban is remekül teljesítettek, hiszen bejutottak a felsőházi rájátszásba! Sikertörténet! De nem a magyar röplabdában... A pénz ugyanis az alapszakasz után elfogyott, Litkei Gábor vezetőedző pedig távozott!

― Eleve úgy indultunk neki a szezonnak, hogy heti két edzés lesz ― mesélte a hunvolley.blog érdeklődésére Litkei Gábor. ― Ennek ellenére jól összeállt a csapat, és hoztuk a meccseket, de elfogyott a pénz, és már egyáltalán nem tudtunk edzeni. Ehhez pedig nem adom a nevemet. A továbbiakban Makai Péter csinálja a meccseket, s bízom benne, hogy teljes csapattal ki tudnak állni, becsületből. Szó sincs sárdobálásról vagy köpködésről, nagy szeretetben és egyetértésben szálltam ki, a lányokat felhívtam, elbúcsúztam tőlük, a vezetők pedig fillérre pontosan kifizettek. Én úgy segítek, hogy a béremet a továbbiakban nem kell fizetniük.

Jó kis csapat alakult ki Szolnokon, amely ott volt stabilan a középmezőnyben. A tréner szerint ez persze a magyar röplabda szégyene is!

― Megszégyenítő szettünk talán egy volt, amikor a BSE ellen csak tíz pontot szereztünk ― emlékezett Litkei Gábor. ― Akkor éreztem, hogy más dimenzióban röplabdázik az ellenfél, de a folytatásban ott is összejött 18 és 20 pont. A magunk szintjén jól játszottunk, de látszik, ha valahol napi kettőt tudnak edzeni, és olyan körülményeik vannak, hogy csak ezzel foglalkoznak. Ha végig rendesen tudtunk volna dolgozni, a Miskolccal lennénk azonos szinten, a TF-nél pedig jobbak lennénk. Szerintem még így is nagy csata lesz a hetedik helyért, bár ha nem tudnak edzeni...

Az immár csak volt edző szavait erősíti Illés Zsolt szakosztályvezető véleménye is, aki a jövőről szólva kijelentette, a mostani helyzet nem arról szól, hogy megszakad a szolnoki női röplabdázás története.

― Eddig tudtuk fizetni az edzőnk bérét, most már sajnos nem tudjuk ― jelentette ki Illés Zsolt. ― Több oka is van, hogy az anyagi helyzetünk így alakult. Az egyik, hogy voltak szponzori előmegállapodásaink, amelyek nem úgy alakultak, ahogyan terveztük. Például volt egy megállapodásunk egy nagy céggel, amelyet időközben eladtak. Ez nem volt tervezve... Szeretnénk sikeresen befejezni ezt a szezont, utána meglátjuk, hogyan tovább. Ez nem arról szól, hogy megszakad a történet, de az anyagi erőforrásaink a jelenlegi szezonra eddig voltak biztosítva. Jelentős kiadásaink voltak, a játékosok utazása, az edzők bére, ezek most a minimálisra szűkülnek.

A Szolnok a Vasassal találkozik a női NB I negyeddöntőjében. Az első meccset vasárnap 11 órától rendezik a fővárosban.

A Jászberény ott lenne a spiccen...

Miközben az élvonalbeli Szolnok vezetőedzője volt, a Jászberényi RK elnökeként is dolgozott Litkei Gábor, és utóbbi pozícióját természetesen nem befolyásolja a közelmúltbeli, szolnoki távozása.

― Jászberényben el kell kezdenünk újra felépíteni az egészet... Úgy gondolom, ebben Deme Gábor is be fog szállni utánpótlás szinten ― vélekedett Litkei Gábor. ― Felnőtt csapat nélkül nincs utánpótlás, tehát azt is szeretnénk továbbcsinálni. Arra sajnos már soha nem lesz esélyünk, hogy igazán jó csapatot csináljunk, mert a város a jászberényi játékosok nélküli kosárlabdacsapatnak adott 45 millió forintot, mint látványsport... Ha mi csak a jászberényi neveléseinket hoznánk vissza, már ott lennénk a spiccen! Picit olyan ez, mint Békéscsabán volt: felépítjük megint, de csak 18 éves korig tudjuk megtartani a tehetséges, jó tanulókat, mert utána elmennek. Vállajuk, hogy utánpótlás-nevelő egyesület vagyunk, ha ad a város pénzt, és lelkileg fel tudjuk dolgozni.

A szakembergárda most is erős, Makai Péter és Szigediné László Rita is nagyon lelkesen dolgozik.

― Ők kerestek meg Szolnokról is, és a kölcsönös segítségnyújtás működött, csak a két közös edzés volt kevés ― magyarázta Litkei Gábor. ― A 13 NB I-es edző közül kettő jászberényi volt, Deme Gábor és én, tehát annyira nem lehetünk rosszak... Ha a legjobb játékosainkat akarom említeni a teljesség igénye nélkül, akkor elég, ha csak Sándor Renáta, Tóth Andrea, Németh Zsuzsanna, Lékó Lilla, Kriegel Zsófia, Nagy Mariann, Kriegel Éva, Pesti Anikó vagy Szívós Mária nevét mondom, de a Szolnokban is öt jászberényi szerepel. A gyerekektől még nem nagyon kértünk anyagi hozzájárulást, de most már be kellett szednünk néhányezer forintot fejenként a szegedi tornára. A tagdíjunk háromezer forint, de szerencsére a szülők ezt nem nagyon veszik zokon.

Címkék: szolnok röplabda jászberény litkei

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr804192825

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása