Egy fejjel magasabbak

 2012.02.22. 09:19

Minimum egy szettet megnyernének szerdán, Gödöllőn a miskolci röplabdázók. A női NB I negyeddöntője immár az egyik csapat harmadik sikeréig tart. A csata előtt két felkészülési meccset játszottak a borsodiak a Békéscsaba otthonában.

Az eredmény másodlagos volt, de tény, hogy az elsőt az MVSC nyerte 3:2-re, a másodikat a békéscsabaiak ugyanilyen arányban.

― Szerencsésen egymásra találtunk, hiszen mindketten szerettünk volna mérkőzést játszani a rájátszás kezdete előtt ― mondta Toma Sándor, a Miskolc szakvezetője. ― Volt egy elképzelés, amely szerint itthon is sor kerülhetett volna erre a két összecsapásra, de végül mi mentünk, részben azért, mert a Békéscsaba vendégül látott bennünket. Örülök annak, hogy egyáltalán nem játszottunk alárendelt szerepet, ezek az összecsapások nagyon jól szolgálták a ráhangolódást nekünk a Gödöllő, nekik az Újpest elleni negyeddöntőre. Békéscsabán tíz játékossal voltunk, és a lányok mindent megtettek azért, hogy az előttünk álló csatára megfelelően feltöltődjenek, önbizalmat szerezzenek. Csarkó Edina családi okok miatt nem lehetett velünk, helyette a serdülőkorú Motkó Petra jutott szóhoz Oláh Csilla mellett ütőposzton, aki egyrészt szokta a légkört, másrészt mindenképpen segítségére volt a csapatnak, én legalábbis így láttam.

A Gödöllővel váltakozó végeredményű mérkőzéseket játszott a Miskolc, ugyanis az alapszakaszban, októberben a borsodiak győztek 3:1-re, majd januárban a Gödöllő diadalmaskodott 3:0-ra.

― A második találkozót erősen behatárolta az akkori munka, az akkori lehetőségeink, ráadásul néhány állásban nyitásfogadási hibákat vétettünk ― folytatta Toma Sándor. ― Bízom benne, hogy a békéscsabai kiruccanásunk tartást adott a lányoknak, elsősorban lélektanilag, és el fogjuk kerülni, vagy legalábbis csökkenteni tudjuk majd a hullámvölgyek számát. Természetesen előzetesen nem mondunk, mondhatunk le arról, hogy bekerüljünk a legjobb négy közé, de most az az elképzelésünk, hogy Gödöllőn minimum szettet, itthon pedig meccset nyerjünk. Azért az tény, hogy a Gödöllő átlagban egy fejjel magasabb nálunk, és azért, hogy legyen keresnivalónk, nagyon biztos alapjáték kell, határozott nyitások, a széleken blokkok, illetve jó mezőnyvédekezés. Az is döntő szempont lehet, hogy a Gödöllő mennyit hibázik majd ezeken az összecsapásokon, és hogy azokat az embereket, akik húznak, mennyire tudjuk kikapcsolni.

(forrás: Borsod Online)

Címkék: bajnokság miskolc röplabda gödöllő nb1 mvsc

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr774169001

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.