Odalett a gödöllői kupadöntő

 2012.02.19. 00:00

A Vasas-Óbuda-Hofeka 3:1-re nyert a TEVA-Gödöllői RC ellen a női Magyar Kupa elődöntőjében. A vasárnap 13 órakor kezdődő fináléban így 2010 után ismét összejött a fővárosi örökrangadó: BSE―Vasas! A reggel 10-kor kezdődő bronzmeccs pikantériája: Ludvig Zsolt a Nyíregyháza ellen!

A történelem ismételte önmagát, hiszen tavaly Debrecenben ugyanez a két együttes csapott össze a döntőbe jutásért. Akkor a Gödöllő 3:1-re győzött, és végül ezüstérmes lett.

A Vasas játékosa, Oláh Vivien indította útjára a labdát a két szurkolótábor okozta hangzavarban. Az első pontokkal egymás kóstolgatták a csapatok: jobbára a fővárosiaknál volt az előny, ám Széles Petra villanásaival 7:6-ra, majd 8:7-re már a Gödöllő vezetett. Az első technikai idő után zsinórban három pontot termeltek a gödöllőiek, de Oláh Vivien szerváival visszazárkózott a Vasas. Ezt követően ismét a vendégek percei következtek, és Csengeri Petra bombája után 16:12-es GRC-előnynél jött a második technikai idő. Ekkor azonban megtorpant Ludvig Zsolt edző együttese, amely főként nyitásfogadási hibái miatt húzta magára riválisát (18:18). Sőt el is engedte: 21:18 oda, és ezzel a különbséggel a Vasas ellépegetett a játszmanyerésig (1:0).

Hiába kezdte jobban a második játszmát a gödöllői formáció, előnyét csak 4:4-ig tudta megőrizni, majd kétpontos hátrányba került. Széles azonban ismét villant, amivel döntő érdemeket szerzett abban, hogy csapata újra átvette a vezetést (8:7). Megbecsülni viszont nem sokáig tudta, mert a gödöllői támadásokat az óbudaiak rendre hatástalanították, és 14:11-re fordítottak. Egy gyors gödöllői kapaszkodás: 14:14, mi több, 16:15! Utána egy-egyezés, egészen 19:17-es gödöllői vezetésig. A felvonás végjátékára 20:20-nál értek a csapatok. Az őrület és az izgalmak percei következtek. Az első játszmalabdáig (24:23) úgy tűnt, hogy ezt a gödöllőiek bírják jobban, ám végül megint a Vasasnak lett igaza (2:0).

A harmadik etap a gödöllőiek számára az utolsó szalmaszálat jelentette. Be is kezdtek (3:1, 6:4). A különbséget ugyan nem igazán tudták növelni, de kétpontos előnnyel araszolgattak előre. 10:8-nál egy kis rövidzárlat szakította meg a gödöllőiek haladását, ezáltal 11:10 lett a Vasasnak. Az előzmények alapján csoda lett volna, ha nem történik újabb fordulat. Nos, ez nem maradt el, mert a sorait a cseresarokból visszatért Németh Zsuzsanna vezérletével rendező GRC 19:15-re, majd 21:16-ra elhúzott, és ekkora rés már elég volt a szépítéshez (2:1).

Csengeri Petra a negyedik játszma elején szinte egymaga tartotta életben a gödöllői reményeket, hiszen zsinórban három vízfakasztó ütése is koptatta a méregdrága, ám néhol már felhólyagosodott Taraflex-borítást (4:2). Társai azonban nem igazán tudtak felnőni a feladathoz, így az első technikai időnél már a Vasas vezetett 8:5-re. Kisvártatva a tavaly még Vasas-játékos Lutter Liza kezdhetett nyitássorozatba, aminek segítségével a gödöllői alakulat utolérte ellenfelét (11:11). Miként 11:15-ös hátrányból 15:15-nél is. Mint utóbb kiderült, ezzel kimerült a csapat puskapor-készlete, és a szett végéig a sorozatos cserék ellenére már nem maradt lehetőség minőségi anyaggal újratölteni. Nyert a Vasas (3:1).

Mindent egybevetve, elmondható, hogy a gödöllői lányok becsülettel küzdöttek a győzelemért, de a kritikus pillanatokban higgadtabban és érettebben játszó Vasast ezúttal csupán megszorítani tudták, felülmúlni nem.

A TEVA-Gödöllői RC ― NRK-Nyíregyháza bronzmérkőzést vasárnap 10 órától rendezik. A találkozó érdekessége, hogy Nyíregyházáról való távozása után most fog először az NRK ellen meccselni Ludvig Zsolt!

Magyar Kupa, nők, elődöntő

Vasas-Óbuda-Hofeka ― TEVA-Gödöllői RC 3:1 (22, 24, ―19, 23)

Fáy utca, 800 néző. Játékvezetők: Mezőffy, Vári
Vasas: Oláh V. 9, Nagy E. 11, Milovits 8, Sándor R. 24, Borsos 6, Dékány 8. Csere: Lévai (liberó), Gudmann, Fábián F. 2, Miklai. Edző: Jókay Zoltán
Gödöllő: Lutter L., Németh Zs. 9, Merkószki 9, Csengeri 20, Szakmáry 10, Széles 7. Csere: Lékó (liberó), Horváth G. 3, Berze, Kriegel Zs. Edző: Ludvig Zsolt

A mérkőzés statisztikája ide kattintva megtekinthető!

(forrás: Gödöllői Hírek)

Címkék: röplabda gödöllő magyar kupa vasas

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr584132474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása