Hiába jutott el szombat délelőtt a fővárosba a Röpisuli SE-Ajka női csapata, az NB II Nyugati-csoportjában, az alapszakasz 14. fordulójában 3:1-re kikapott a Közgáz SC-DSK otthonában.

Ez a meccs nem maradt el! Ezen a behavazott hétvégén már ez is nagy szó. Az ajkaiak persze hivatkozhattak volna a rossz útviszonyokra, de nem tették. Buszba ültek, és elutaztak Budapestre, pedig elmondásuk szerint Várpalota után már meglehetősen rázós volt a helyzet, ráadásul a meccs után valahogy haza is kell érniük...

Éppen ezért kérték, hogy a meccs ne pontban 11 órakor kezdődjön, hanem néhány perccel előbb. Ehhez rendkívül sportszerűen a hazaiak és a játékvezetők is hozzájárultak, így öt perccel korábban indult útjára a labda.

AZ ELSŐ SZETT


Náray Andrea ejtésével, és további két ajkai ponttal indult a találkozó. Jól védekezett a mezőnyben és a hálónál is a vendégcsapat. Dénesi Brigitta reflexmozdulata pontot ért a fővárosiaknak, akik azonban tehetetlenek voltak a bakonyiak ütemtelen megoldásaival szemben. Kevés saját pont született, egymás hibáiból éltek a csapatok (4:5). A szoros állás után ismét növelte előnyét a Röpisuli SE, mert a hazaiak bizonytalankodtak a támadások befejezésénél. Szabó Beatrix pályára lépése nagyon jót tett együttesének, hiszen gyorsan szerzett négy pontot, stabilizálódott a csapatszerkezet, Tamás Dóra kétszer volt eredményes, a mezőnymunka is összeállt, így hamarosan már a Közgáz vezetett (13:10).

A helyzet a folytatásban sem változott, a fővárosiak próbáltak tudatosan röplabdázni, mégis meglehetősen esetleges játék folyt a pályán. Tóth-Fáber Eszter három ászértékű nyitásával egyenlített az Ajka (18:18), de a vezetést nem tudta átvenni. Sok volt a technikai hiba, az alkarral vagy kosárral áttett labda a vendégeknél, a Közgáz mégsem tudott élni a lehetőséggel. A végén megint elléptek a hazaiak, Csötönyi Csenge a legjobbkor szerzett két pontot, majd Petrás Dalma is betalált, így lassacskán véget ért ez a bizarr megoldásokkal tarkított játszma (25:20, 1:0).

A MÁSODIK SZETT


A második etapot is a vendégek kezdték jobban, egyre pontosabban és tudatosabban játszottak (1:3). Csötönyi pontjaival egyenlített a Közgáz (5:5), de a többiek is egyre inkább belelendültek. Vészhelyzetben a bakonyiak megint előkapták a fel- és kiismerhetetlen megoldásaikat, ám a hazaiak Szabó Beatrix három ászértékű nyitásával fordítottak (10:7). Megragadt egy állásban az Ajka, a nyitásfogadások nem sikerültek, ezt jól kihasználták a hazaiak. A jó mezőnymunka, Dénesi Brigitta pontos feladásai, valamint Tamás Dóra erős ütései egyaránt kellettek a sikerhez (14:6).

Feltámadt a vendégcsapat, ezúttal a fővárosiak omlottak össze (15:13). Tóth-Fáber Eszter remek szerváival egy pontra zárkózott együttese, de ennél többre nem volt képes. Rossz ajkai nyitások és egy hibás játékvezetői ítélet borzolta a kedélyeket, aztán Májusi Dóra, és nővére, Réka pontjait követően időt kért Lestár László (21:19). Ebben az időszakban egyre több volt a röplabdára emlékeztető megoldás, szép labdamenet. A Közgáz-játékosok hibái tartották versenyben a Röpisuli SE csapatát, de a temérdek rontott szerva miatt úgy tűnt, szó sem lehetett egyenlítésről (23:20). De szó volt! Nagyot küzdöttek a bakonyiak, ezért a házigazdának kellett kérnie második idejét is (23:23). A visszatérés után Májusi Dóra újabb ütésével, és egy hazai támadási hibával kilátástalan helyzetből állt talpra az Ajka, és egyenlített (23:25, 1:1).

A HARMADIK SZETT

Változatos volt a harmadik szakasz eleje is, az ajkai ejtések szinte mindig bejöttek, Lestár László már nagyon korán cserével próbálkozott (3:5). A hazaiak is átálltak az ejtésekre, amitől a színvonal persze nem lett magasabb, de céljukat elérték, hiszen Dénesi bombablokkjával fordítottak (7:6). Petrás Dalma elkapta a fonalat, elhúzott a Közgáz (10:6), Tamás Dóra nem ismert kegyelmet, és nem is adta alább, ő nem ejtegetett, hanem rendületlenül ütött, és sikerrel is járt. Szabó Beatrix is tartotta jó formáját, nála mindig jó helyen volt a labda, az ajkaiak viszont egyre többet hibáztak, így nőtt a különbség (14:7).

Gazsó Réka is beállt, és egy szép centerponttal mutatkozott be, majd blokkolt egy nagyot (17:9). A néhány mondattal korábbi megállapítást cáfolva Tamás Dóra ejtésből volt eredményes, de aztán a hátsósorból is beköszönt (21:10). Tízpontos vezetésnél elkezdtek hibázgatni a hazaiak, de előnyük már behozhatatlan volt. Gazsó átlóban átnyitott a háló alatt, de ezúttal ez is belefért (25:15, 2:1)

A NEGYEDIK SZETT

Dénesi Brigitta csodaszép ejtésével indult a játszma, majd Vitányi Anna blokkjának szólt a taps. Magvasné megelégelte feladója pontatlanságát, és kiabálni kezdett, de hamar jobb belátásra tért, hiszen Májusi Dóra pontjaival fordított csapata (3:5). A Közgáz gyorsan összekapta magát, és megint irányította a játékot, ez az eredményen is gyorsan meglátszott (8:6). Szoros maradt az állás, az Ajkát továbbra is hátráltatta a sok rossz szerva, Németh Nóra ráadásul blokkolt is egy nagyot, Dénesi pedig nyitott egy ászértékűt (12:6). Igen ám, de nagyon küzdöttek a bakonyiak, Náray jól mezőnyözött és kiismerhetetlenül támadott.

Ajkai időkérés után eldőlni látszott a meccs, mert sokat hibáztak a vendégek, és lélekben mintha fel is adták volna a csatát. Magvasné lecserélte Kovacsics Ramónát, félrevonta, elbeszélgetett vele, majd visszaküldte a pályára. A játék képe nem változott, a Közgáznál Németh Nóra egyre jobban támadott, Vitányi Anna két ászt nyitott, Tamás Dóra hátsósoros bombája pedig véget vetett a meccsnek (25:10, 3:1).

A mérkőzés legjobbja
A színvonal nem verdeste az eget, de még a hófelhőket sem, ennek ellenére voltak remek egyéni teljesítmények mindkét oldalon! A vesztes ajkaiaknál eleinte Náray Andrea játszott hatékonyan, majd Májusi Dóra remekelt, aki végül a mezőny legeredményesebbjének bizonyult! Tóth-Fáber Eszter a remek szerváival tűnt ki a többiek közül! A győztes Közgáz együttesében Szabó Beatrix középről rendkívül hatékonyan támadott, de Vitányi Anna teljesítményét is dicséret illeti. Németh Nóra játéka is egyértelműen pozitív meglepetés volt, de a mezőny legjobbja cím ezúttal Tamás Dórának jár hatékony, ellentmondást nem tűrő akcióiért! Néha ugyan hajlamos volt percekre eltűnni, de a találkozó nagy részében rendületlenül bombázta az ellenfél térfelét, nem véletlen, hogy ő lett a csapat legeredményesebbje.

NB II, nők, Nyugati-csoport, alapszakasz, 14. forduló

Közgáz SC-DSK — Röpisuli SE-Ajka 3:1 (20, —23, 15, 10)

Kinizsi utca, 15 néző. Játékvezetők: Vigh A., Szarka
Közgáz: Dénesi B. 4, Vitányi 7, Tamás D. 13, Csötönyi 6, Petrás 10, Szabó B. 10. Csere: Ruppl (liberó), Németh N. 5, Édes A., Wieser, Gazsó 2. Edző: Lestár László
Ajka: Májusi R. 4, Kovacsics 4, Tóth-Fáber 6, Májusi D. 15, Náray 12, Pintér E. 4. Csere: Fonyó 1, Horváth B. 1. Edző: Magvas Istvánné

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 0:3, 4:5, 4:8, 13:10, 17:12, 18:18,
2. játszma: 4:5, 8:7, 15:10, 17:15, 20:16, 23:20, 23:23. 3. játszma: 3:5, 8:6, 15:6, 20:10, 23:14. 4. játszma: 8:6, 14:9, 20:10

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Lestár László:
— Talán kezdjük kiheverni a vizsgaidőszakot, mert a csapat hetvenöt-nyolcvan százaléka januárban keveset tudott edzeni. Ez elsősorban a nyitásfogadáson látszik, amihez nagyon kellene, hogy az edzettségi állapotunk jobb legyen. A mérkőzés úgy kezdődött, hogy az ajkaiak azzal a fegyverrel, amit egyébként nagyon jól használnak, a lapos, erős szervákkal megzavartak bennünket. Utána, amikor sikerült felvennünk a ritmust, egy kicsit javultunk nyitásban. Nem nyitásfogadásban, mert nagyjából ugyanolyan volt végig. A második játszma végét túlpörögtük. Előnyben voltunk, és annyira görcsösen akarták a lányok azt a játszmát, hogy aztán a végén a saját dugájába dőlt a csapat, mert elrontott néhány labdát. A harmadik és negyedik szettben elkezdett érvényesülni az, ami reményeim szerint a jövőben is jellemző lesz: kezdett a csapat egyre egységesebb lenni! Lehoztam a pályáról, akit kellett, mert nem mindenki teljesített egyformán jól. A csere bejött, kettes oldalon nem gyengültünk, talán még javultunk is. A hétközi, Vasas elleni mérkőzésen már látszott, hogy valami alakulgat, kezdünk egy kicsit összerázódni. Annak ellenére, hogy a Vasas könnyedén nyert és nagy különbséggel, a mi játékban azt produkáltuk, amit tudunk. Az Ajka csapatának nagyon nagy erőssége az akarat, amit bevisz a játékba. Idegenben is ez volt, nem adták meg magukat, még akkor sem, amikor kettő-nullra vezettünk! Végig arra törekedtek, hogy mindenképpen megfogják a labdákat, és stabil alapjátékkal nagyon meg tudják zavarni azokat a csapatokat, amelyeknél bizonytalansági tényezők vannak. Ez nálunk is így volt, s akkor látszott igazán, amikor szorossá vált az állás. Ha előnyben voltunk, fel tudták hozni, és nem elsősorban azzal, hogy szétütöttek bennünket, hanem azzal, hogy összemezőnyözték a labdákat.

Magvas Istvánné:
— A feladók nem igazán tudták irányítani a csapatot. Egyelőre úgy néz ki, hogy csapatépítést kell végrehajtani, hiszen nagyon sok a sérültünk, ezért új játékosokat próbálok ki, Veszprémből igazoltunk két embert, de ők még csak most játszottak második alkalommal velünk. Egy közös edzés volt, de megpróbáltam őket behozni a pályára. Nagyon furcsa, hogy az első félév után ismét csapatot építek, de ez van... Nincs egység, össze kell szoknunk, dolgoznunk kell még együtt, hogy mindenki tudja, hova kell állnia. A stabil csapatból négy ember hiányzik.

Szerdai eredmény

NB II, nők, Nyugati-csoport, az alapszakasz 10. fordulójából elhalasztott mérkőzés
Közgáz SC-DSK ― Vasas-Óbuda-Hofeka junior 0:3 (―16, ―20, ―19)
 

Címkék: közgáz röplabda ajka nb ii röpisuli

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr614067221

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.