A Kalo-Méh-Kecskeméti SE hazai pályán simán nyert (3:0) a Sümegi RE ellen a férfi NB I alapszakaszának 21. fordulójában. Gyurkó Sándor edző azonban nem lehet maradéktalanul boldog a találkozót követően, ugyanis a feladója megint megsérült.

― Amit elterveztünk, és ami a feladatuk volt a srácoknak nyitásirányban és blokkirányban, azt hozzávetőlegesen megcsinálták fegyelmezetten, pontosan ― értékelt Gyurkó Sándor, a Kecskemét edzője. ― Az ellenfél rengeteget rontott, nyilván ez betudható annak, hogy elvesztek ebben a nagy teremben. Ezért is volt ilyen sima az első és a második játszma. Sajnos nem tudok igazán örülni a három-nullnak, mert a második játszmában a feladóm, Tóth I Gábor megsérült. Az ellenfél játékosa átesett a háló alatt, és Gábor nem a parkettára, hanem az ellenfél lábára érkezett, a bokája sérült meg. Egyelőre nem tudok pontos diagnózist, de bízom benne, hogy nem súlyos, csak húzódás, mert az óriási érvágás lenne számunkra, ha elvesztenénk az irányítónkat. Gábort azonnal kórházba szállítottuk. Kísérteties a helyzet, mert két éve, a Magyar Kupa döntőjében hasonló szituációban sérült meg...

NB I, férfiak, alapszakasz, 21. forduló
Kalo-Méh-Kecskeméti SE ― Sümegi RE 3:0 (9, 11, 16)

(forrás: kesport.hu)
 

Címkék: bajnokság kecskemét röplabda nb1 sümeg

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr534066218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása