Újabb papírforma-győzelmet aratott a Fino-Kaposvár a férfi NB I-ben. A somogyiak az alapszakasz huszadik fordulójában hazai pályán verték 3:0-ra a Sümeget, így újabb három bajnoki ponttal gazdagodtak.

Az alapszakasz-győztes kaposváriak újabb hazai mérkőzésüket kezdték délben, de a leglelkesebb szurkolók most is a helyszínen nézték végig a találkozót. A mezőny második feléhez tartozó sümegieknek nem lehettek vérmes reményeik, összességében azonban jól helytálltak a bajnok otthonában.

Az első szettben a hazaiak lassan, de biztosan játékba lendültek, és fokozatosan növelve előnyüket végül 25:15-re nyertek. Gergye és Geiger több ásznyitással is megkínálta a vendégeket, az utolsó pontot pedig a balkezes Lesznyik Károly ütötte be.

A térfélcsere után némi meglepetésre sokáig a Sümeg járt előrébb a pontgyűjtésben. A bakonyiak két-három egységgel vezettek, a Kaposvár 12:12-nél egyenlített. Ezután hét hazai pont következett megszakítás nélkül, amivel el is dőlt a játszma sorsa.

A harmadik játékrészben már az első perctől kezdve a Fino akarata érvényesült a pályán. Geiger újabb foghatatlan szervákkal tündökölt, Gergye nagyszerű blokkja után pedig már 8:3 állt az eredményjelzőn. A folytatásban sem fogta vissza magát a hazai együttes, így nem fenyegette veszély a Demeter-gárda újabb magabiztos sikerét. Magyar Bálint és Bozóki Bence nagyszerű nyitásokkal mattolta többször is az ellenfelet, és sikerre vezettek a támadások középen valamint a széleken is.

A szombati ebéd nem feküdte meg a kaposváriak gyomrát, és szerencsére evés közben most is megjött az étvágy...

NB I, férfiak, alapszakasz, 20. forduló

Fino-Kaposvár ― Sümegi RE 3:0 (15, 15, 11)

Kaposvár, 200 néző. Játékvezetők: ifj. Szabó P., Mezei
Kaposvár: ifj. Laszczik I., Geiger, Nagy J., Lesznyik, Gergye, Vajda T. Csere: Deák (liberó), Magyar B., Bozóki. Edző: Demeter György
Sümeg: Bedőcs, Németh Z., Gőczi, Kaposi, Soós, Molnár P. Csere: Madár, Bogdán (liberók), Apáti, Puspán, Lakics. Edző: Gőczi István

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 2:1, 2:3, 8:6, 10:6, 12:7, 14:8, 16:9, 21:13. 2. játszma: 2:3, 4:5, 6:9, 12:12, 19:12, 22:14. 3. játszma: 2:0, 6:3, 9:3, 12.5, 16:8, 19:9, 22:9, 24.10

A felnőtt mérkőzés statisztikája ide kattintva megtekinthető!

A juniomérkőzés statisztikája ide kattintva megtekinthető!

(forrás: kapos.hu)

Címkék: bajnokság kaposvár röplabda nb1 sümeg

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr163963850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.