Március harmadikán, szombaton ismét rendhagyó bált rendez a Kecskeméti SE röplabdaszakosztálya, amely ilyenformán próbál támogatást és támogatókat szerezni a városban nagy hagyományokkal rendelkező sportágnak.

Célunk, hogy a sportág működőképességét a továbbiakban is biztosítani tudjuk, és ehhez minél több sport- és röplabdabarát segítségét megnyerjük. A férfiröplabda évtizedek óta elválaszthatatlan része Kecskemét város sportéletének, és szeretnénk, hogy az elkövetkező években is minél több örömöt szerezzen sportszerető közönségünknek. Ezért összefogásra kérünk és buzdítunk mindenkit, aki számára a röplabdasport játékosként, szülőként, vagy csak egyszerűen szurkolóként örömteli és szép pillanatokat adott. Ennek jegyében szervezzük meg jótékonysági bálunkat, az alábbiak szerint:

Helyszín: Kertészeti Főiskola Étterme (Erdei Ferenc tér 1.)

Időpont: 2012. március 3. szombat, 19 óra

Program
19 óra: vendégek érkezése,
19.45: megnyitó, vendégek üdvözlése,
20.00: svédasztalos vacsora,
a tavaly év legjobb utánpótláskorú játékosainak díjazása.

A vacsorát követően mulatozás pirkadatig, közben tombola és meglepetésműsorok. A meghívó értéke 3.500 forint, amely tartalmazza a svédasztalos vacsora árát is! Amennyiben támogatásra méltónak ítéli célunkat, szeretettel várjuk rendezvényünkre!

Abban az esetben, ha nem tud jelen lenni a bálon, de szívesen támogatná rendezvényünket, lehetőség van támogatójegyek vásárlására is 1000, 2000, 3000, 5000 és 10000 forint értékben, előzetes telefonegyeztetés alapján a szervezőknél.

Kérjük, részvételi szándékát legkésőbb február 25-ig szíveskedjék jelezni számunkra az alább megjelölt szervezők felé, az itt látható telefonszámok valamelyikén.

Kása Róbert +36 70 77 122 15
Ifj. Dunszt Ferenc +36 70 770 16 55

Címkék: bál kecskemét röplabda

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr433899131

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sokorai_Atala 2012.01.27. 15:11:54

Szép dolog, főleg azért, mert kifizethető a belépő ára, így remélem sokan lesznek.
süti beállítások módosítása