Hiába vezetett 2:0-ra, végül 3:2-re vesztett hazai pályán a Honvéd Zrínyi SE a Jászberényi RK ellen a női NB II Keleti-csoportjában, az alapszakasz 12. fordulójában. Az ördög tudja, miként ér véget a meccs, ha a fővárosi együttes végig változatlan összeállításban szerepel. De nem így történt, ezt pedig ragyogóan használta ki a JRK.

A házigazda fővárosiak egyik legjobbjuk, a tapasztalt Heim-Puskás Ivett nélkül próbáltak visszavágni a Jászberényben elszenvedett 3:2-es vereségért. A vendégeknél szalagszakadás miatt nem játszhatott Gulyás Vivien.

AZ ELSŐ SZETT

Rögtön egy maratoni hosszúságú labdamenettel indult a találkozó, és a folytatás is izgalmasan, színvonalasan alakult. Váradi Orsolya ászt, majd ászértékűt nyitott, ezzel vezetett a Zrínyi (5:3). Gregor Helga ütéseit jól védték a hazaiak, de néhány sikertelen próbálkozás után megszerezte első pontját. Szívós Ildikó pontosabban célzott, majd néhány rossz nyitás bosszantotta a nézőket, mindkét oldalon (8:7). Kisvártatva Pintér Andrea is kihasználhatta fizikai adottságait és technikai tudását a hálónál, de együttesen nem tudta visszavenni a vezetést. Továbbra is sok volt a pontatlan szerva, aztán Ménkű Beatrix ejtésével már a Jászberény állt jobban, ráadásul Gregor is betalált (10:12).

Ménkű blokkjával és ejtésével tartotta előnyét a látogató, de Szoldán Anna centerezése a Honvédnak jelentett fontos pontot. Ménkű ászértékű nyitása után időt kért Kovács István, mert együttese szervafogadása egyre szétesőbbnek tűnt (12:15). Pintér Andreát egymás után háromszor blokkolták a hazaiak, Szoldán Glória két blokkja pontot ért, ráadásul támadásból is eredményes volt, így Makai Péternek kellett időt kérnie, mert egy szempillantása alatt fordított a házigazda (17:16). A feladó, Kovács Fatima ejtése törte meg a jászberényiek rossz sorozatát, akik Pintér duplájával ismét magukhoz ragadták a vezetést (18:19). Váradi sok jó megoldás után ütött egy széleset, a másik oldalon Gregor nem hibázott, ezzel ismét a látogatók álltak jobban, Kovács István rögtön ki is kérte második idejét (20:21).

Váradi blokkolta nagyon szépen Ménkű ütését, majd nyitott két ászt is, ezzel máris visszafordult az eredmény (23:21), és jöhetett Makai edző második ideje. Gregor Helga ütése, majd mentése visszahozta a jászberényi reményeket, pláne, hogy Fábián Viktória ütést rontott (23:23). Gregor újabb mezőnymentése után Kiss Virág volt eredményes, majd a csereként fél perccel korábban beállt Szurkos Bernadett védhetetlen keresztütése lezárta az izgalmas, fordulatos játszmát (25:23, 1:0).

A MÁSODIK SZETT

Pintér Andrea ütése szerencsétlenül megpattant a háló felső szalagján, és a vonalon kívülre hullott. Ezzel kezdődött a szett, amelyben a haza csapatnak a vakító napfénnyel szemben kellett játszania. Gyorsan egyenlített a Jászberény, de a remek mezőnyözések megalapozták a fővárosiak eredményességét (7:4). Makai Péternek már a játszma elején ki kellett kérnie első idejét, mert lendületbe jött az egyre pontosabban, tudatosabban, taktikusabban röplabdázó Zrínyi (7:4). Kiss Virág két ászt nyitott, bár a második csak a játékvezetők szerint volt az (9:4). A kiválóan irányító Lakatos Diána blokkolt, majd némi habozás után Fábián Viktória centertámadását látták szabálytalannak a bírók. Pintér Andrea duplájával elkezdte ledolgozni hátrányát a vendégcsapat, ráadásul Szívós Ildikó átküldött egy ászértékű nyitást (10:8), így Kovács István is időkérésre kényszerült, hiszen együttese eltékozolta azt az előnyt, amelyért keményen megdolgozott.

A szomszédos panelházban valaki becsukta (vagy kinyitotta?) az ablakot, így megszűnt a vakító napsütés a Honvéd térfelén, ám ez inkább mintha megzavarta volna a fővárosiakat! A jászberényiek Szívós és Pintér jóvoltából futószalagon gyártották a pontokat, és fordítottak (10:11). Vészhelyzetben gyorsan összekapta magát a Zrínyi (12:11), de Pintér Andreát ekkor már nem tudták visszafogni, szélről és középről is eredményes volt. A Szoldán-tesók tartották versenyben a hazai csapatot, de Pintér sánca is pontot ért a másik oldalon (13:14). Az izgalmak fokozódtak, nagyszerű volt meccs! Lakatos Diána vérző kézzel is ászt nyitott, majd kihagyhatatlan helyzetbe hozta Kiss Virágot (16:14). Elképesztő mentéseket mutattak be a hazaiak, s egy újabb káprázatos labdamenet után megint Kiss volt eredményes a szélről. Makai Péter nem is késlekedett az időkéréssel (17:14).

Lakatos újabb ásznyitásával folytatódott a játék, majd Váradi Orsolya pontatlan ejtése zárta le a Honvéd remek periódusát. Szívós Ildikó és Gregor Helga ütése is hosszúnak bizonyult, így nem tudott zárkózni a látogató (20:15), ráadásul Váradi gyorsan javította előbbi pontatlanságát. Egy jó blokkal, egy védhetetlen nyitással és egy szerencsés pörgetéssel faragott hátrányán a vendég, de a következő szerva hosszúra sikeredett (22:18). Szoldán Anna ütött középről, aztán egy újabb hosszú labdamenet végén Szívós Ildikó blokkolt. Szoldán Anna centerütésével játszmalabdához jutott a Honvéd, de két vendégpont után Kovács edző kikérte második idejét (24:21). Szurkos ütése szélesnek bizonyult, de Szívós hosszú nyitásával véget ért a játszma (25:22, 2:0).

A HARMADIK SZETT

Jobban kezdett a Zrínyi (2:1), de egy-két hiba elég volt a jászberényiek egyenlítéséhez (3:3). Gregor Helga ütésével kapaszkodott a látogató, és tartotta is az egált (5:5). A hazaiak a rontások miatt nem tudtak meglépni, de jött két jó ütés és egy sánc (9:7). Jöttek a fővárosi cserejátékosok, de az együttes nem torpant meg: Szurkos ütött, Juhász ászt nyitott. Pintér Andrea duplájával magára talált a látogató (11:10), de Váradi ejtett pontosan. Pintér ászértékű szervája Kiss Virág vonalütése volt a válasz, Szoldán Glória rafinált nyitását pedig Váradi hajszálpontos támadása követte. Újra remekelt a házigazda, Makai Péter időt kért (15:12).

Szívós Ildikó bombájával visszajöttek a jászberényi remények, pláne, hogy egy újabb látványos labdamenet után Ménkű is betalált. Szívós középről egyenlített (15:15), Kovács István pedig rögtön időkéréssel reagált. Gregor ászértékű nyitásával átvette a vezetést a látogató, majd Szurkos duplájával ismét a hazaiak álltak jobban (18:16). Szurkos ismét duplázott, de ez két hiba volt, ráadásul a bírók nem fújtak le egy szabálytalan érintést, és Kovács Fatima ejtése megint a JRK-nak jelentett vezetést. Kuli hibázott, de Szívós hosszú ütésébe a hazaiak beleértek, ám Kovács adott egy rossz labdát a centernek (20:20).

A másik oldalon Csomáli és Szoldán Glória megmutatta, hogy is kell ezt csinálni, Makai Péter rögtön időt kért (21:20). Gregor célt tévesztett, Pintér nem, aztán Gregor javított, és újra a vendégek álltak jobban (22:23). Szurkos ejtése úgy kellett a Zrínyinek, mint falunak a villany, de Csomáli Vivien ejtése fölösleges volt, a kontrából Gregor ütött pontot. Ménkű ejtett, Kovács István időt kért, hiszen játszmalabdához jutott a Jászberény, amely egy remek blokkal le is zárta a szettet (23:25, 2:1). Többet hibázott a Honvéd, mint korábban, és a cserék miatt megbomlott a csapatjáték összhangja, pontossága is, ezért nem tudta lezárni a meccset a házigazda. A Jászberény remekül küzdött, megérdemelten csikarta ki a szépítést.

A NEGYEDIK SZETT

Hazai oldalon a kezdőcsapat minden tagja visszatért a pályára, mégis a látogatók kezdtek jobban (0:3). Ménkű Beatrix csúnya, de hasznos pontjával tartotta előnyét a Jászberény, a játékvezetők pedig következetesen nem fújták le a rossz labdaérintéseket. Ellenfele hibáit kihasználva kapaszkodott és egyenlített a Zrínyi (4:4), majd a sokadik ragyogó labdamenet után Váradi blokkjával már a hazaiak álltak jobban. Kuli triplája kellett a jászberényi fordításhoz (5:7), majd Ménkű sáncolt eredményesen. Pontatlanná vált a Honvéd nyitásfogadása, és Kovács Fatima ejtése után már négy pont volt a hátrány (6:10). A korábbi magabiztos, kis túlzással hibátlan játék tovatűnt, ezért Kovács István időt kért.

Kiss Virág is elvesztette a fonalat támadásban, ebben az időszakban minden bejött a jászberényieknek, akik megszakítás nélkül szerezték pontjaikat (6:13.). A szerencse is elpártolt a hazaiaktól, akik végül Fábián Viktória ütésével törték meg rossz sorozatukat, de ekkor már jelentős volt a hátrányuk. Jó blokkokkal növelte a különbséget a vendégcsapat, ezért a fővárosiak elkezdték kerülni a sáncokat, de ennek néhány széles ütés lett az eredménye. Kovács István kikérte második idejét (7:17). A visszatérés után Szoldán Anna ászértékű nyitása jelentette a fényt az éjszakában, de Pintér Andrea szélsőütése gyorsan lehűtötte a kedélyeket.

A differencia csökkent ugyan, de a vendégek nagyon közel voltak már a célhoz. Egy-két jó nyitással, és Váradi Orsolya pontos pörgetésével araszolt a Zrínyi, aztán megint jött Pintér, és beütötte együttese huszadik pontját, majd szervált egy ászértékűt (14:21). Elment a szett, jöttek a hazai cserék, illetve az újabb jászberényi pontok. A negyedik felvonást végül Kuli ejtése zárta le (17:25, 2:2). A megfontoltabb, pontosabb, taktikusabb vendégek egyenlítéséhez kétség sem fért.

AZ ÖTÖDIK SZETT

Lakatos Diána nyitást rontott, Pintér Andrea pedig kíméletlenül leblokkolta Váradi Orsolyát. Mivel Kovács Fatima ezután ászt nyitott, gyorsan ellépett a Jászberény (0:3). Gregor duplájával a helyzet fokozódott, Kovács István pedig időt kért (0:5). Szoldán Glória törte meg a Honvéd katasztrofális sorozatát, de Gregor résen volt, és remekül ejtett (1:6). És ez még mind semmi! Gregor nagyon elkapta a fonalat, amihez hozzáért, ponttá változott, ráadásul Szívós is bebombázta a magáét, így a térfélcserénél már el is dőlt a meccs (2:8). Innen már nem volt visszaút a házigazda számára, de a jászberényiek két hibája miatt csökkent a különbség. Remekül mezőnyözött és jól védekezett a JRK, mégis időt kellett kérnie Makai Péternek (5:9).

A semmiből feltámadt a házigazda (7:9), és újra szorossá, izgalmassá tette a játszmát! Szoldán Anna azonban nyitást rontott, a másik oldalon pedig Kuli fontos pontot ütött (8:12). Kovács István kikérte második idejét, de a folytatásban Pintér Andrea duplája végleg eldöntötte a találkozót! A meccs utolsó pontját Pintér Andrea bombája jelentette (9:15, 2:3), és máris kezdődhetett a jászberényi körtánc!

Ismét a cserecsapda áldozata lett a Honvéd, hiszen a kezdőcsapat eleinte kiválóan teljesített, de Kovács István edző a győzelem kapujában lehetőséget adott a cserejátékosoknak. Jó szíve miatt nem bánthatjuk a mestert, de tény, hogy ezután már nem volt a régi a csapata. Erre remekül ráérzett a vendégcsapat, és fokozatosan felőrölve a fővárosiak ellenállását, megérdemelten győzött.

A mérkőzés legjobbja
Az első és a második szett, illetve a harmadik felvonás jelentős része alapján Váradi Orsolyát, a hazaiak rutinos játékosát választottuk volna, de aztán fordult a kocka, valamint az eredmény. A jászberényiek közül Gregor Helga és Pintér Andrea is egyre inkább belelendült a játékba, mindketten eredményesen röplabdáztak, de Gregor hatékonyabbnak tűnt, így ezúttal ő lett a meccs legjobbja!

NB II, nők, Keleti-csoport, alapszakasz, 12. forduló

Honvéd Zrínyi SE — Jászberényi RK 2:3 (23, 22, —23, —17, —9)

Békásmegyer, 40 néző. Játékvezetők: Román, Szombathelyi Zs.
Zrínyi: Lakatos D. 6, Szoldán A. 10, Váradi 13, Fábián V. 8, Kiss V. 9, Szoldán G. 9. Csere: Ehmann (liberó), Szurkos 5, Csomáli 3, Juhász B. 1. Edző: Kovács István
Jászberény: Kovács F. 7, Pintér A. 22, Kuli 8, Ménkű 11, Gregor 16, Szívós I. 18. Csere: Pammer N. (liberó), Cseh 1. Edző: Makai Péter

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 8:8, 12:15, 17:16, 20:21, 23:21, 23:23. 2. játszma: 8:4, 10:11, 14:14, 21:15, 23:18. 3. játszma: 5:5, 9:7, 15:12, 15:15, 21:20. 4. játszma: 4:4, 6:11, 7:17, 14:19, 14:22. 5. játszma: 0:5, 2:9, 8:10, 8:12

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Kovács István:
— A bajnokságnak abba a szakaszába értünk, ahol tulajdonképpen a második hely a tét, hiszen úgy tűnik, hogy a Nyíregyházát most már nem lehet megfogni. Abban bíztam, hogy azok a játékosok, akik eddig kevesebbet szerepeltek, tudják hozni a meccs végét. Gyakorlatilag majdnem meg is nyerték a harmadik játszmát, de mégsem sikerült. Ez akkor lendületet adott ellenfelünknek, aki főleg mezőnyben javult, hogy nem tudtam visszarázni a csapatot, pedig próbálkoztam több ponton. Ebből is látszik, hogy a mi csapatunk már ott van az NB II elitjében, de ahhoz, hogy a spiccen legyünk, még többet kell dolgozni, és el kell hinni azt, hogy tudunk győzni. Nem mondom, hogy én hibáztam, hiszen az edző csak egy elképzelést vázol, és a meccs előtti eligazításon el is mondtam, hogy kikre fogok számítani és milyen módon. Nem tudtak vele élni, ettől függetlenül nem dőlt össze a világ, hiszen a második helyünk továbbra is megvan, de észnél kell lenni, ha szeretnénk ezt a pozíciót továbbra is megtartani. Még nehéz meccsek várnak ránk! Tanulnunk kell ezekből a szituációkból. Ellenfelünknek gratulálok, kiénekelték a szánkból a sajtot, mint a róka és a holló meséjében.

Makai Péter: — Nagyon nehezen indult számunkra a meccs, sok külső körülmény hátráltatta az edzésmunkánkat a közelmúltban. Az első és a második játszmában gyengélkedtünk nyitásfogadásban és védekezésben, de amikor összeálltunk, akkor már működött a dolog!

Címkék: röplabda zrínyi honvéd jászberény nb ii

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr863691040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.