A Coastal Carolina Chanticleer egyetemi női csapatának vezetőedzőjeként dolgozik tovább az Egyesült Államokban Forman József! Az egyetem a saját hivatalos honlapján jelentette be a magyar szakvezető kinevezését. A sportigazgató méltatta Forman tapasztalatát, szaktudását és eredményeit.

― Szeretnék köszönetet mondani Hunter Yuracheknek és Cari Rosieknek, hogy ezt a csodálatos lehetőséget adták nekem. Korábban soha nem látott magasságokba juttathatjuk a női röplabdát az egyetemen ― mondta Forman. ― A vezetésnek erős az elkötelezettsége a sport, s azon belül a röplabda iránt, így a Coastal Carolina csillaga hamarosan felemelkedhet! A tudományos háttér, a sportos hagyomány és a kampusz jóvoltából a háttér minden igényt kielégítően adott számunkra. Amikor megláttam az új rekreációs- és sportközpontot, világos volt, hogy minden a helyére került, nekünk érdemes felépíteni és fenntartani egy bajnoki szintű programot! A családom és én alig várjuk, hogy részévé váljunk a Chanticleer-családnak!

A magyar vezetőedző köszönetet mondott korábbi kollégáinak, barátainak, akik támogatták, segítették és bíztatták.

A bemutatkozó cikkben emlékeztetnek arra, hogy Forman korábban az Auburn Tigers, a New Orleans Privateers, a Mississippi State Bulldogs és a Baylor University edzőjeként is rendkívül sikeres és eredményes munkát végzett! 2008-ban segítette az Egyesült Államok U20-válogatottjának munkáját is, korábban pedig a magyar férfiválogatott másodedzője volt.

Hazai sikereit is részletesen méltatják, hiszen az általa felépített és menedzselt NRK-Nyíregyházával háromszor bajnokságot, egyszer Interligát nyert, és szerepelt a Bajnokok Ligájában, valamint a CEV Kupában is. Idehaza irányította a junior- és a felnőtt válogatottat is.

― Ez a hely Amerika első öt tengerparti üdülőjében van ― ezt már a hunvolley.blog-nak mesélte kinevezése után Forman József. ― 35 millió dolláros új csarnokuk van, májusba fogunk beköltözni! Új apartmanok a játékosoknak, strandröplabda-pályával és medencékkel. Az egyetem tíz percre van a tengerparttól. Nagyon szép hely, és nagyon nagy csapatot fogunk itt felépíteni! Érdekesség, hogy nyáron nagyjából 14 millió ember jön ide a környékre, de télen csak 250 ezren vannak itt.

Kattintson ide, és nézze meg a videókat! Ide szerződött a magyar edző!

Nézze meg a környéket, kattintson ide!

Címkék: amerika usa forman röplabda carolina

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr743589200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása