A Palota RSC megszerezte első győzelmét a szezonban, miután hazai pályán 3:2-re nyert a Veszprémi Egyetemi SC ellen. Érdekesség, hogy a bakonyiak 2008 novembere óta nem jártak sikerrel Rákospalotán, a jelenlegi idényben pedig tavaly november óta nem tudott győzni.

Nyári Sándor pikáns helyzetben volt. Bár már ő a Palota edzője, de érvényes engedély hiányában még mindig nem ülhet a kispadon. A aktuális ellenfélnél két volt játékosa is szerepel, hiszen Földesi Nórával a bajnoki aranyérmes BSE-nél, az edző Katona Péterrel pedig tavaly Veszprémben dolgozott együtt.

A bakonyiak kezdőfeladója, Tobak Eszter térdsérülést szenvedett a pénteki, TF elleni meccs után (!), ezért azon a poszton két juniort volt kénytelen szerepeltetni a tréner. A hazaiak közül a sérülésből visszatérő Chován Ágnes hiányzott, munkahelyi elfoglaltság miatt.

AZ ELSŐ SZETT

Keppel Barbara csodás blokkjával a Palota szerzett vezetést, majd Papp Dóra is ragyogóan sáncolt (3:1). Keppel támadásból sem hibázott, Soós Ivett ászt nyitott, majd a veszprémiek rosszul álltak fel, és ezt észrevette a második játékvezető (6:1). Az első technikai szünet előtt Földesi Nóra ütése hosszúnak bizonyult (8:3). A folytatásban Jezerniczki Tímea bombablokkjával éledezett a VESC, de Papp Dóra technikás ejtése milliméter pontosságú volt, Soós Ivett pedig ütésből talált be (11:5). Földesi a hálóba támadott, Soós viszont a blokkról kiütötte a labdát (13:5)! A hazaiak nyitásfogadása nem volt éppen tökéletes, de remek megoldó-készséggel kompenzálták ezt, és kevesebbet hibáztak, mint a bakonyiak.

Átvette a nyitás jogát a látogató, és lekezdett zárkózni, de Soós Ivett megint betalált, Karácsonyi Júlia pedig ászt nyitott, erre Katona Péter időt kért (15:8). Környei Dóra pontjai tartották a reményt a veszprémiekben, de nem lankadt a Palota, és Papp keresztütése után jöhetett a második kötelező pihenő (16:9). A játékvezető nem fújt le egy szabálytalan érintést, de elképesztő mezőnymentések után Valasik Marietta a hazaiaknak szerzett újabb pontot. Szelle a hálóba ütött (18:10), de két veszprémi pont után Balogh Beatrix kért időt (18:12). A visszatérés után Keppel előbb centerből ütött, majd ászt nyitott, aztán újabb kiváló mezőnyözések után Papp bombázott (21:12).

A hazai blokkról kihullott a labda, majd Valasik rontott támadást, de Papp Dóra pontja megint túllendítette együttesét a pillanatnyi holtponton. Katona Péter kikérte második idejét, és csapata megint elkezdett araszolni a hazaiak felé (23:17). Izgalmas, látványos labdameneteket láthattak a nézők, majd Keppel Barbara gyönyörű mozdulattal mészárolt hatos helyről, Péter Krisztina pedig egy nagy blokkal lezárta a szettet (25:17, 1:0). Palota-álomjátékkal kezdődött a meccs!

A MÁSODIK SZETT

A veszprémieknél Kovács Anikó a pályán kezdte a második felvonást, a Palota részéről Soós Ivett pedig ponttal! Aztán megint rajta volt a világ szeme, és ő visszakacsintott, hiszen nyitott egy káprázatos ászt! Papp Dóra sáncolt, de a bakonyiak sem adták fel a nagy küzdelmet, hiszen nem akartak megint lemaradni! Elképesztő mentések után megint Papp volt eredményes, a VESC edzője már az első technikai szünet előtt időt kért (6:2). Hibázásra kényszerítették vendégeiket a fővárosiak, Karácsonyi is betalált (8:3), de Jezerniczki ejtése hajszálpontos volt. Papp könyörtelenül bombázott, immár sokadszor, majd Karácsonyi ejtett szemfülesen, aztán a játékvezető hunytak szemet a bakonyiak négyérintéses támadása felett. Soós Ivett mészárolt (11:5), de Varga Nikolett ászt nyitott a Veszprémnek.

Ezt Soós Ivett sem nézhette tétlenül, gyorsan odapörkölt két szép pontot! Minden bejött a Palotának, Karácsonyi Júlia ütött a hatos helyről, majd Keppel blokkolta Kovács Anikót, de kölcsönkenyér visszajár, kisvártatva Földesi sáncolta Soós Ivett! Keppel Barbara centerezését senki nem tudta hatástalanítani, a második szett közepén már tízedszer volt eredményes (16:9). Péter Krisztina konkrétan a vonalon feküdt, Földesi melléütötte a labdát, de a bíró bent látta... Papp Dóra ejtésével javított a Palota, majd Szelle Dóra nyitott ászt (17:12). Papp ezúttal ütött, nem is kicsit, és nem is egyszer, ezért Katona Péter megint időt kért (19:12). Valasik ászt szervált, Papp Dóra könyörtelenül támadott, de Jezerniczki centerbombája jelezte, hogy bizony a VESC is a pályán van (21:13).

Papp Dóra a szélről ellenállhatatlan volt, Soós Ivett szintén! Tízpontos hátrány után Kovács Anikó sáncolt, majd támadást hibázott a Palota, ezért Balogh Beatrix időt kért (23:16). Nem tudta befejezni a játszmát a házigazda, Környei Dóra volt eredményes, aztán Kovács ütött centerből, de Soós Ivett pazar ütése és Keppel nem kevésbé gyönyörű blokkja gyorsan véget vetett a küzdelemnek (25:17, 2:0).

A HARMADIK SZETT

Szelle Dóra blokkjával a meccs során először vezetett a VESC, de Keppel centerből gyorsan odakalapált és egyenlített, Papp Dóra pedig a szélről csapkodott. Kovács Anikó jelenléte egyre markánsabbá tette a bakonyiak játékát, a rutinos center, valamint Szelle blokkja ismét pontelőnyt jelentett (2:3). A vendégek elkezdték nyitni Papp Dórát, akit így Jezerniczki leblokkolt. Taktika! Nagy kihívás elé került a Palota, hiszen egy-két percre a VESC átvette az irányítást. Karácsonyi Júlia előbb ütött, majd szemmel verte a labdát. Mindkétszer sikerrel járt, így ismét együttese vezetett (6:5). Eléggé egyoldalú volt a hazaiak támadójátéka, s ezt a látogatók kiismerték, Jezerniczki megint sáncolta Papp Dórát, majd Környei ütött, így ismét a Veszprém vezetett (7:8).

Amint egy pillanatra őrizetlenül hagyták Papp Dórát, máris betalált, és Soós Ivett is csatlakozott hozzá, amikor végre újra előreforgott. Kettővel meglépett a Palota, de elég volt egy figyelmetlenség, Környei Dóra alkarmentéssel szerzett pontja, Jezerniczki ásznyitása, s rögtön visszavette a vezetést a vendég (10:11). Papp Dóra hajszálpontos ütését Keppel blokkja követte, majd jött Katona Péter időkérése. Messze-magasan ez volt a legjobb, legszínvonalasabb, legizgalmasabb szett! Péter Krisztina briliáns ejtése is bejött, és a nagy küzdő, Kovács Anikó is talált (13:12). Környei ütése és Pintér Eszter mentése is out volt, majd Soós Ivett ütött vissza egy visszapattanó nyitásfogadást (16:12).

Környei nagyot mentett, Szelle pedig sikeresen fejezte be az akciót a második technikai után, sőt Földesi Nóra is talált. Keppel Barbara amihez hozzáért, ponttá változott, még akkor is, amikor a vonalon kívül landolt a labda, mert a játékvezető így döntött. Nem szakadt le a Veszprém, hallatlan akarással küzdött, kapaszkodott a vendégcsapat. Földesi pontja után Szelle két ászt nyitott (19:18), de Balogh Beatrix nem kért időt. Újabb vendégpont után már szólt a csengő, hiszen egyenlő volt az állás (19:19). Láthatóan elkezdtek izgulni a fővárosiak, mert karnyújtásnyi távolságra kerültek a nagy győzelemtől.

A folytatásban Papp Dóra egy ponttal kihúzta a kátyúból együttesét, majd a másodbíró átlépést látott veszprémi oldalon. Katona Péter is időt kért, majd Jezerniczki centerből volt eredményes. Papp Dóra ütött, felrobbant a csarnok (22:20)! Soós Ivett támadást rontott nagyon fontos pillanatban, majd Környei egyenlített, a hazaiak megint időt kértek (22:22). Nagyon hosszú labdamenet után megint Környei szerzett pontot, de Soós mentette a menthetőt (23:23). Környei juttatta játszmalabdához a Veszprémet, és ő volt az, aki befejezte a szettet (23:25, 2:1). A fővárosiak kezében volt a siker, de a hajrában alig hibázott a VESC, így megérdemelten szépített.

A NEGYEDIK SZETT


A korábban remeklő Keppel és Soós is rossz támadással kezdte a periódust, elkezdtek hibázni a hazaiak, ami eddig a veszprémiekre volt jellemző. Hármas blokkal védekezett a VESC a fővárosiak centere, Keppel Barbara ütései ellen, mindhiába, ráadásul a középjátékos blokkolt is egy hatalmasat (4:3). Éledezett a sokkból a Palota! Valasik is betalált, majd Katona Péter időt kért (6:3). Földesi blokkolt sikeresen Keppellel szemben, de Papp Dórát kétszer sem tudták fogni a bakonyiak (8:5). Földesi Nóra egyre pontosabban támadott, de Szelle Dóra a hálóba nyitott. Valasik sem szervált át, Papp Dóra viszont, mint a cséphadaró, fantasztikusan ütött! A nyitás neki sem ment... Környei volt eredményes, s kisvártatva egyenlített a VESC (10:10).

Egyre jobban mezőnyöztek a látogatók, és fordítottak is! Nem mentek a szervák hazai részről, viszont Környeinek a másik oldalon nagyon ment a támadás (11:14)! A játékvezető nem mert befújni egy támadó hálóérintést, Balogh Beatrix időt kért. A Környei, Kovács páros blokkolta Papp hátsósoros próbálkozását, Környei pedig szélről folytatta a pontgyártást (11:16). A bakonyiak áthatolhatatlan mezőnyözése és Környei pazar támadójátéka megfogta a Palotát (12:17). Két sima szett, remek játék után a harmadik etap szoros elvesztése miatt összeomlott a fővárosi együttes, de utolsó lendületével közelebb tudott férkőzni (19:21), és a fordítás is összejöhetett volt, de a végén egymást múlták alul rontásban a csapatok. Jellemző, hogy Péter Krisztina nyitott egy elképesztően bravúros vonalat, de aztán a hálóba támadott. Döbbenetes izgalmak közepette sok játszmalabdája volt a látogatónak, végül egyet ki is használt. Szintén jellemzően a fővárosiak ütéshibájából (26:28, 2:2).

AZ ÖTÖDIK SZETT

Jól kezdett a Palota, de gyorsan csinált két hibát (2:2), hogy aztán megint ellépjen két ponttal (4:2). Földesi ütésrontása után időt kért Katona Péter, de a visszatérés után is hibázott együttese, és a házigazda már hattal vezetett (8:2). Soós Ivett két ászt nyitott a térfélcsere után, és Karácsonyi Júlia is ipari mennyiségben termelte a pontokat (13:5). Papp Dóra megint legjobb formájában mészárolt, a meccset végül egy rossz veszprémi fejezte be, így a Palota megszerezte első sikerét a szezonban (15:7, 3:2).

A Palota az első, a második és az ötödik szettben egyértelműen uralta, irányította a játékot, és hibázásra kényszerítette ellenfelét. De mivel a harmadik és a negyedik szett végjátékában fontos helyzetben sokat hibázott, nem gazdagodhatott a létfontosságú három ponttal, csak kettővel. Ennek egyik legfőbb oka, hogy a hazai csapat összesen 19 nyitást rontott. A legtöbb ászt Soós Ivett nyitotta, hat darabot!

NB I, nők, alapszakasz, 18. forduló

Palota RSC — Veszprémi Egyetemi SC 3:2 (17, 17, —23, —26, 7)

Rákospalota, néző. Játékvezetők: Szél M., Halász
Palota: Péter K. 5, Keppel 22, Papp D. 23, Soós I. 20, Valasik 3, Karácsonyi 11. Csere: Fodor (liberó), Nagy V. 1, Nyuka 2. Edző: Balogh Beatrix
Veszprém: Varga N. 1, Jezerniczki 10, Földesi 8, Környei 22, Szelle 8, Telek 1. Csere: Pintér E. (liberó), Dordzsceren 2, Pós, Kovács A. 6. Edző: Katona Péter

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 8:3, 15:8, 18:10, 22:14. 2. játszma: 6:2, 16:9, 23:13. 3. játszma: 7:8, 12:11, 16:12, 19:15, 19:19, 22:20, 22:22. 4. játszma: 8:5, 11:14, 12:18, 19:21, 24:24. 5. játszma: 5:2, 13:5

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Balogh Beatrix:
— Nagyon jó időben jött az első győzelem, mert ez már tényleg az utolsó utáni pillanat. Már a pénteki, szolnoki mérkőzésen érződött, hogy ha a csapat koncentrál, akkor nagyon szép dolgokat tudunk csinálni, de sajnos ez akkor az eredményen még nem mutatkozott meg. A mai volt az első olyan meccsünk, amelyen minden játékosunk egy időben tudott koncentrálni, egy térben és egy dimenzióban. Ez nagyon kijött! Ebben a csapatban sokkal több van annál, amit eddig mutattunk. Sikerünkben lelkileg nagyon-nagyon közrejátszott az, hogy úgymond már nem vagyunk egyedül, hanem Nyári Sándor segít nekünk. Ezen a mérkőzésen ez volt az a lelki plusz, ami hozzásegítette a lányokat a sikerhez, és végre én is azt mondhatom, hogy egy meccset megnyertünk!

Katona Péter: — A lányok az első és a második szettben egymással foglalkoztak, és nem a játékkal. Mindenki másban próbálta keresni a megoldást. Azért jöttünk ide, hogy nyerjünk. Ha az elejétől kezdve úgy játszottunk volna, hogy mindenki ezzel, illetve saját magával foglalkozik, akkor nem kellett volna várni a harmadik szettig. A harmadik játszmában, mint a bikák, lehajtott fejjel, dühből játszottunk, azért nyertünk. Bravúr volt, hogy kettő-kettőre egyenlítettünk. Ha az ötödik szett elejét egy kicsit el tudtuk volna csípni, nyerhettünk volna. De mivel a hazaiak elléptek, a folytatásban lelki teher alatt játszottunk.

Statisztált és statisztikált: Dézsi mester! :)

Címkék: bajnokság veszprém palota röplabda nb1 vesc

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr463548729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása