Szombaton a magyar női válogatott jelentős győzelmet aratott a Cseohrszág otthonában az Euroliga harmadik fordulójának második mérkőzésén. Horváth Dóra, a csapat egyik legjobb játékosa a magyar röplabdasport fejlődési kilátásairól és problémáiról beszélt a Magyar…

Címkék: válogatott röplabda euroliga horváth dóra

Csodálatos sikert ért el a magyar női válogatott az Euroliga harmadik fordulójának második mérkőzésén. A mieink 3:2-re győztek Csehország ellen, Prostejovban, így két pontot szereztek! Statisztika itt! Képgaléria itt!Mivel Izrael pénteken 2:0-s vezetésről 3:2-re kikapott…

Címkék: cseh csehország válogatott röplabda euroliga

A dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola fiúcsapata nyerte a IV. korcsoportos diákolimpia országos döntőjét, amelynek az elmúlt hétvégén Debrecen adott otthont.A dunaújvárosiak a csoportban két kecskeméti együttest és a Sümeget verték egyaránt 3:0-ra. Az elődöntőben…

Címkék: petőfi dunaújváros röplabda

Sokáig kétséges volt, hogy egyáltalán megmarad-e a megszűnéstől fenyegetett NRK-Nyíregyháza. Kőhalmi Richárd edző nyilatkozatából most kiderült, hogy a klub a következő idényben is részt vesz az Extraligában, de két tapasztalt játékosa, Erdősné Balogh Erika és Katona…

Címkék: nyíregyháza röplabda nrk

Több mint húszmillió forint adósság terhével kezdi meg a munkát a Fino-Kaposvár új vezetése. A klub elöljárói egyhangúlag úgy döntöttek, hogy a súlyos anyagi problémák miatt a csapat az új szezonban egyetlen nemzetközi sorozatban sem áll rajthoz!A klubvezetés az alábbi…

Címkék: kaposvár röplabda

A magyar női válogatott 3:0-ra kikapott Prostejovban a házigazda Csehországtól az Euroliga harmadik fordulójának első mérkőzésén. Statisztika itt! Képgaléria itt! A két csapat szombaton 14 órától ismét összecsap egymással, de azt a találkozót nem közvetíti a televízió és…

Címkék: cseh csehország válogatott röplabda euroliga

Ebben a tanévben a Debreceni Egyetem adott otthont a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság négyes döntőjének. A győri Széchenyi Egyetem először a Budapesti Corvinus Egyetem csapatát, majd a Budapesti Műszaki Egyetem legjobbjait fektette két vállra, és jutott a…

Címkék: győr röplabda mefob

Tíz évvel ezelőtt, 2001. június 3-án jutott ki legutóbb az Európa-bajnokságra a magyar férfiválogatott. Akkor volt ugyanis a horvátok elleni idegenbeli, 3:2-es siker, a selejtezősorozat utolsó mérkőzése. Az évforduló alkalmából többrészes exkluzív cikksorozatot készített a…

Címkék: válogatott röplabda

Elnökváltás Kaposváron!

 2011.06.09. 23:27

Lemondott Fonai Tibor, a bajnoki és Magyar Kupa-címvédő Fino-Kaposvár férfi röplabdaklub elnöke. A hunvolley.blog értesülései szerint az egyesület csütörtöki közgyűlésén Egyed Lászlót, a névadó főtámogató Fino-Food Kft. tulajdonos-ügyvezetőjét választották…

Címkék: kaposvár röplabda

A Pécsi Tudományegyetem női csapata, amelyet jelenlegi és volt PTE-PEAC-os röplabdázók alkotnak, harmadik helyezést ért el a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság négyes döntőjében, amelyet Debrecenben rendeztek. Képgaléria ide kattintva megtekinthető! A…

Címkék: pécs egyetem röplabda főiskola egyetemi pte mefob

Sajnos megismétlődik az, ami két héttel korábban, az izraeli túra során, vagyis a magyar női válogatott két idegenbeli Euroliga-mérkőzése közül csak egy lesz látható a televízióban és az interneten. A pénteken szokatlanul korai időpontban, 15 órakor kezdődő…

Címkék: cseh csehország válogatott röplabda euroliga

A zalai megyeszékhelyen újjáéledő röplabdasportág számára akár hírverő torna is lehet az a hétvégi esemény, amelyet a ZTE RK szervez. A szombat reggel kilenc órakor a Zrínyi Miklós Gimnáziumban kezdődő ifjúsági tornán a házigazdák mellett a Kinizsi SK Gyenesdiás, a…

Címkék: ifjúsági röplabda zte zalaegerszeg utánpótlás

A 49. nemzetközi Rába Kupára a magyar csapatok mellett Szlovákiából is érkeztek együttesek. A nőknél a címvédő Tatabányai Volán SE meggyőző fölénnyel nyerte meg a tornát.A Győri Dózsa a második, a Győri DRC a harmadik lett. A torna legjobb támadójátékosa címet Pálfalvy…

Címkék: röplabda kisalföld

Feladógondok Gödöllőn

 2011.06.09. 09:11

A hunvolley.blog értesülései szerint visszatér Franciaországba Kriegel Éva, a TEVA-Gödöllői RC feladója. Mivel csapattársa, Tóth Luca is országot váltana (ő Angliába tart), komoly feladógondok alakulhatnak ki az együttesnél!Honlapunk információi szerint Merkószki Tünde és…

Címkék: röplabda gödöllő extraliga

Az Extraligában legutóbb hetedik helyezett Békéscsabai RSE felnőtt csapatát a nyártól az eddigi edző, Nagy Attila helyett a csapat egyik játékosa játékosa, Fésüs Erzsébet irányítja. A center elmondta, edzésben marad, de azt szeretné, ha inkább a tehetséges fiatalok…

Címkék: békéscsaba röplabda fésüs extraliga brse

Tálas Zsuzsanna és Kovács Tímea helyett Vatai Gabriella és Nagy Eszter került be a csehországi Euroliga-mérkőzésekre készülő magyar válogatott keretébe.Nehéz helyzetben van a magyar női válogatott, hiszen amint arról korábban már beszámoltunk, Sándor Renáta…

Címkék: cseh csehország válogatott röplabda euroliga vatai

Június 3-5. között rendezték meg Debrecenben a IV. korcsoportos diákolimpia országos döntőjét. A fiúk versenyét a dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola nyerte, a csepeli Kék Általános Iskola a negyedik helyen végzett.Két darab négyes csoportba osztották a csapatokat, a…

Címkék: csepel kék röplabda diákolimpia utánpótlás

A hétvégén rendezték az Országos Gyermek Bajnokság II. osztályának négyes döntőjét Tapolcán, amelyre a helyieken kívül a Szolnok, a Tatabánya és a Kaposvári Sportiskola csapatai kvalifikálták magukat.Jól indult a torna a hazai csapat számára, amely az első mérkőzésen a…

Címkék: gyermek tapolca röplabda utánpótlás ogyb

A MÁV Előre SC női csapata egy hellyel hátrébb lépett az Extraligában az egy évvel korábbihoz képest, hiszen idén ötödikként zárt, de a játékot tekintve fejlődött. A fehérvári fiatalok sikere és bizonytalanságai...– A minőséget tekintve valóban előreléptünk, hiszen…

Címkék: máv székesfehérvár röplabda fehérvár előre fésüs máv előre

Megmarad a BSE!

 2011.06.07. 17:08

A korábbi rossz hírekkel ellentétben megmenekülhet a megszűnés elől a bajnoki és Magyar Kupa-címvédő BSE csapata, illetve az egész női röplabda-szakosztály! Június 15-én dőlhet el véglegesen a klub jövője. Ekkor lesz a közgyűlés, amelyen várhatóan lemond a jelenlegi…

Címkék: röplabda bse

Átok ül Sándor Renátán?!

 2011.06.07. 16:43

A magyar női válogatott Gödöllőn készül a Csehország elleni, pénteki és szombati Euroliga-mérkőzésekre. Sándor Renáta azonban még mindig nem csatlakozhatott a többiekhez, sőt lehet, hogy az egész jelenlegi sorozatot ki kell hagynia.A hunvolley.blog megbízható forrásból…

Címkék: válogatott röplabda horváth dóra sándor renáta

Ahogy arról a hunvolley.blog korábban már beszámolt, a Vasas-Hofeka-Óbuda női csapata a következő szezonban a magyar bajnokság alapszakasza helyett a Közép-európai Ligában indul. Erről az új szakosztály-igazgató, Vatai Gabriella beszélt egy interjúban.Bár az aktív játékkal…

Címkék: röplabda vasas közép európai liga vatai

Megtartotta első ülését a Vasas női röplabdaszakosztályának újonnan megalakult elnöksége, amely a jövőben a Folyondár utcában zajló magas színvonalú munkát segíti majd. Az eddigi elnök, Fördős László több mint két évtizeden keresztül irányította a szakosztályt. A…

Címkék: röplabda vasas

Tíz évvel ezelőtt, 2001. június 3-án jutott ki legutóbb az Európa-bajnokságra a magyar férfiválogatott. Akkor volt ugyanis a horvátok elleni idegenbeli, 3:2-es siker, a selejtezősorozat utolsó mérkőzése. Az évforduló alkalmából többrészes exkluzív cikksorozatot készített a…

Címkék: válogatott röplabda

A férfi után a női Bajnokok Ligája mezőnyének összetétele is napvilágot látott. Az Európai Röplabda Szövetség (CEV) az olaszoknak és a törököknek biztosított három helyet.Bajnokok Ligája, 2011–2012, nőkRabita Baku (azerbajdzsáni)Azerrail Baku (azerbajdzsáni)VK Modranska…

Címkék: bajnokok ligája röplabda

süti beállítások módosítása