Elvesztette alsóházi veretlenségét a Szolnoki Főiskola RK-SI, miután odahaza kikapott 3:2-re egyik közvetlen riválisától, a TFSE-KRA csapatától a női NB I alapszakaszának 15. fordulójában. A házigazdának volt esélye a sikerre, de 2:1-nél mérkőzéslabdát hibázott!

A tabellán elfoglalt helyüknek megfelelően egyenlő erők küzdelmét hozta a mérkőzés eleje. Az első technikai szünetnél 8:7-re vezettek a hazaiak. Ekkor a Szolnok meglépett ellenfelétől, elsősorban Szikszai Viktória és Karakas Margit centerjátékának köszönhetően (16:11). Talán már zsebükben érezték a szettet a szolnokiak, de a TF 22:22-nél egyenlített, és a nézők ámulatára nem is kegyelmezett a végjátékban (23:25, 0:1).

Az első játszma elvesztése miatt, kicsit „maguk alatt” kezdték a másodikat a vendéglátók (2:5), ekkor Pintér Andrea került a nyitóhelyre, és jó szerváknak köszönhetően a csapat hat pontot szerzett zsinórban. Körülbelül ugyanezt tette Szombathelyi Kitti is, és visszavették a vendégek a vezetést, amit tartottak a szett végéig. Ekkor a szolnokiak érték utol a fővárosiakat, és fordították meg az eredményt (26:24, 1:1).

A megnyert játszma megnyugtatta a Szolnokot és elhúzott ellenfelétől 8:2-re a harmadik szakasz elején. Az így játszó csapat hozta a tabellán elfoglalt helye szerint az eddigi eredményeket. Stabilabb nyitásfogadás, felépített támadások és lelkes mezőnymunka, ezzel az ellenfelet is elbizonytalanítva simán nyerte a játszmát, és átvette a vezetést (25:14, 2:1).

Nem tudta folytatni domináló játékát a hazai csapat, mert a TF fejben erősített, és pontra ponttal feleltek a csapatok. Többnyire a vendégek vezettek, de a Szolnok 24:24-nél egyenlített, sőt mérkőzéslabdához is jutott! A változatos végjátékban az előző idényben még a Szolnokot erősítő Nyári Virág pontjainak köszönhetően azonban fordított a TF, és kiegyenlítette a játszmák állását (29:27, 2:2).

Nyomta a Szolnokot a meccslabdáról elvesztett szett, és nem tudott igazán felpörögni. A döntő szettben végig a vendégek vezettek, de ismét jöhetett volna a fordulat, hiszen a hazaiak 14:14-nél egyenlítettek. Ekkor megremegtek a kezek, és két ki nem kényszerített hibával elvesztették a mérkőzést (14:16, 2:3).

NB I, nők, alapszakasz, 15. forduló

Szolnoki Főiskola RK-SI ― TFSE-KRA 2:3 (―23, 24, 14, ―27, ―14)

Szolnok, 30 néző. Játékvezetők: Bodrogi, Csizmarik
Szolnok: Illésné, Karakas, Szigediné, Szikszai, Pintér A., Szepesi. Csere: Pammer N., Kiss R. (liberók), Kun B., Szívós I. Edző: Litkei Gábor
TFSE: Lutter E., Szűcs A., Jáka Zs., Szombathelyi K., Fritz, Nyári V. Csere: Bánlaki M. (liberó), Kolada, Tóth Zs. Edző: Borkovits Zoltán

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Litkei Gábor:
― Gyenge nyitásfogadásunk miatt vesztettünk, a szép labdamenetekkel megszerzett előnyöket így adtuk el. Ilyen játékkal nem lehet mérkőzést nyerni!
Borkovits Zoltán: ― Küzdelmes mérkőzésen megérdemelten nyertünk, a döntő pillanatokban jobban akartuk a győzelmet. A negyedik szett végén kellett Nyári Virág rutinja.

Címkék: bajnokság szolnok röplabda nb1 tf

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr73474800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása