A naptári év utolsó röplabdamérkőzését játsszák vasárnap a kaposvári Városi Sportcsarnokban. Az élvonalban szereplő női csapat a fővárosi Palota együttesét látja vendégül. A BITT KNRC célja a három pont megszerzése, amivel tovább élnének a nyolc közé jutásról szőtt álmok.

Az esztendő utolsó bajnoki mérkőzésére készülnek a kaposvári röplabdás lányok. A múlt heti, idegenbeli győzelem után a hetedik helyen áll a csapat az NB I-ben.

― Most, hogy nyertünk a Veszprém ellen, nagyon jó a hangulat. Volt egy kis hullámvölgy, de most jó rendben van ― mondta Pintér Zsanett.

A kilenc középiskolásból és három egyetemistából álló együttes továbbra is jó eséllyel pályázik a nyolc közé jutásra. A csapat egyik újonca, Récsei Ágnes egyre jobban teljesít centerposzton.

― A nyitásokra kell jobban odafigyelnünk. Kezdek belejönni, kezdem megszokni a csapatot. Először furcsa volt, de most már megszoktuk egymást, és egyre jobb eredményeket tudunk együtt elérni ― mondta a fiatal Récsei.

A somogyiak hétvégi ellenfele a sereghajtó Palota együttese lesz. A fővárosiakat idegenben rendkívül magabiztos, meggyőző játékkal verték a kaposváriak. Récsei Ágnes hozzátette, hogy mindenképpen nyerni szeretnének, méghozzá 3:0-ra. Még jobban oda akarnak figyelni, hiába gyengébb az ellenfél!

A találkozó vasárnap 16 órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban, a belépés ingyenes. A helyszínen pedig már átvehetők azok a szurkolói törzskártyák, amelynek tulajdonosai között értékes nyereményeket sorsolnak ki a szezon végén.

A meccs élőképes közvetítése ide kattintva látható!

(forrás: kapos.hu)

Címkék: bajnokság palota kaposvár röplabda nb1

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr973469144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása