A remek ősz megkoronázása, és egy születésnapi ajándék is lehet a kazincbarcikai győzelem a Fino-Kaposvár férficsapatának. Az éllovas somogyiak az NB I alapszakaszának 15. fordulójában a harmadik helyen álló Vegyész RC otthonában lépnek pályára, és az együttes fiatal feladója, Magyar Bálint éppen a mérkőzés napján lesz húsz éves!

Az élvonal legutóbbi fordulójában is jól szórakozott a csaknem ötszáz fős kaposvári közönség: Demeter György legénysége 3:0-ra nyert a Dunaferr ellen. Ez volt a csapat 12. sikere a bajnokságban, és a fiúk azt ígérik: nincs megállás.

― Reménykedem benne, hogy az alapszakasz végéig megmarad ez a jó teljesítmény. Szeretnénk az egész bajnokságot veretlenül befejezni, és a bajnoki címet begyűjteni ― mondta Nacsa Gábor.

A dunaújvárosiak elleni mérkőzés legjobbjának Magyar Bálintot választották, aki Kaszap Tamás helyére lépett elő a kezdőfeladó posztján.

― Felkészültem rá, amikor kiderült, hogy Tomi elmegy. Mindent megtettem azért, hogy beilleszkedjek, úgy gondolom, hogy helytálltam ― mondta Magyar Bálint.

A sajátnevelésű előkészítő szombaton, a kazincbarcikai rangadó napján ünnepli majd huszadik születésnapját. Azt mondta, igazából annak örült volna jobban, ha otthon rendeznék a mérkőzést. Így idegenbeli győzelemmel szeretne ünnepelni, hazafelé pedig megvendégelni a többieket.

A két csapat az elmúlt tíz évben nagy rangadókat, bajnoki és kupadöntőket vívott egymással, az elmúlt öt évben viszont mindent a Kaposvár nyert meg. A borsodiak napjainkban újra egyre erősebbek, és a dobogóért küzdenek, ráadásul a héten a korábbi válogatott, Szalai Szabolcs is hozzájuk igazolt. Az esztendő utolsó nagy rangadója szombaton 17 óra 30 perckor kezdődik.

A kapos.hu internetes portál online közvetítésben számol be a fejleményekről, a hunvolley.blog Facebook-oldalán élő eredményközlést olvashatnak, a hunvolley.blog oldalán pedig részletes, helyszíni tudósításban számolunk be a rangadóról.

(forrás: kapos.hu)

Címkék: bajnokság kaposvár röplabda nb1 kazincbarcika

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr33469152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása