Az esztendő utolsó bajnoki mérkőzésén a VIKSZ-Agria RC-Eger női csapata 3:0-ra kikapott a Tiszavasvári SE otthonában. Az NB II Keleti-csoportjában, az alapszakasz tízedik fordulójában a hevesi együttes az első és a második szettben is csak a ráadásban maradt alul a hazaiakkal szemben.

Igazi alsóházi rangadót játszottak a csapatok, hiszen a csoport utolsó- és utolsóelőtti helyezettje találkozott. Mint az várható volt, a közel azonos képességű felek izgalmas, nyílt összecsapást vívtak egymással. A 3:0-s végeredmény csalóka, hiszen az ütközet közel nyolcvan percig tartott. A legsimábban elveszített szettben is 22 pontig jutottak a látogatók. Az első két játszmában végig az egriek vezettek. A házigazdáknak a legfontosabb pillanatokban sikerült riválisuk fölé kerekedniük. A szettek hajrájában az a pici koncentráció hiányzott a hevesiek részéről, amivel le tudták volna zárni a játékrészt.

A Tiszavasvári tehát visszavágott az ősszel, Egerben elszenvedett vereségért. Az egri lányoknak alaposan fel volt adva a lecke. Kolman Viktóriát megműtötték, a csapatkapitány optimális esetben hat hónap múlva térhet vissza. Rajta kívül egyéb okok miatt Hajdú Bianka és Kovács Anita is hiányzott. Három stabil kezdőjátékosról van szó, akiket nem volt könnyű pótolni. Az idei utolsó bajnoki mérkőzésen is olyan eredmény született, amely lehetett volna akár fordított is. Sok ilyen meccse volt a szezonban az Egernek.

Juhászné Tóth Mária, az Eger játékos-edzője: ― A hazai csapat ütőerőben múlt felül bennünket. Győzelme megérdemelt.

A VIKSZ-Agria RC-Eger együttese legközelebb január 15-én lép pályára, akkor hazai környezetben a Szeged lesz az ellenfél.

NB II, nők, Keleti-csoport, alapszakasz, 10. forduló

Tiszavasvári SE ― VIKSZ-Agria RC-Eger 3:0 (26, 26, 22)
Tiszavasvári, 50 néző. Játékvezetők: Suba, Jámbor
Tiszavasvári: Répánszkiné, Mezei, Török, Homoki, Varga V., Tóth D. Csere: Szombati A., Sándor B. Edző: Kolozsi János
Eger: Jékli, Tóth R., Juhászné, Tóth A., Mérkőy, Róth. Csere: Mocsári (liberó). Játékos-edző: Juhászné Tóth Mária

Az eredmény alakulása. 1. játszma:
5:8, 14:16, 23:24, 26:26. 2. játszma: 6:8, 12:16, 23:24, 26:26. 3. játszma: 8:7, 16:14, 23:20

(forrás: agriasport.hu)

Címkék: eger agria röplabda tiszavasvári nb ii

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr723454801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.