Az előttünk álló hétvégén rendezik az angol bajnokság alapszakaszának nyolcadik fordulóját, ahol a női- és férfimezőnyben is izgalmas mérkőzésekre van kilátás. A csapatok már túl vannak az alapszakasz felén, a mostani mérkőzések pedig a 2011-es év utolsó összecsapásai lesznek.

Angol Super 8, nők, alapszakasz, 8. forduló

Leeds Carnegie ― Team Northrumbia
Az első fordulóban a Tóth Lucát foglalkoztató Northrumbia hazai pályán sima vereséget szenvedett a Farkas Virágot, Kiss Beátát és Kun Dorottyát is soraiban tudó Carnegie-től. Azóta viszont sokat változott a helyzet, mert a newcastle-i székhelyű együttes nem kapott ki, igaz, a listavezető London Poloniával még nem találkozott. Az előző fordulót mindkét együttes könnyedén vette: szombaton Farkasék, vasárnap pedig Tóthék verték simán a Wessex csapatát 3:0-ra. A hazaiak jó játékerőt képviselnek, míg a vendégek edzőjük taktikusságában bízhatnak. A tabella második és harmadik helyezettje találkozik, így minden adott egy jó mérkőzéshez

Tippünk 3:1

Swiss Cottage ― Malory Eagles
Bulatkó Éva és Várkonyi Bernadett csapata hazai pályán fogadja londoni riválisát. Vendégként a Swiss 3:1-re nyerni tudott szeptemberben, most is hasonló eredményben bíznak Várkonyiék, hogy feledtetni tudják a múlt heti vereséget a London Polonia ellen (3:0). A csapat az Angol Kupában jól szerepel, a többi magyaros együtteshez hasonlóan Bulatkóék is bejutottak a legjobb nyolc közé.

Tippünk 3:1

A Várkonyi által edzett férfi egyetemi csapat továbbra is vezeti csoportját.

Polonia IMKA London − Wessex
Dobos Ildikóéknak annyi dolguk lesz idei utolsó hazai mérkőzésükön, hogy örömjátékkal búcsúzzanak szurkolóiktól. A listavezető eddig magabiztosan menetel, a Wessex ellen aligha fog megszakadni ez a jó széria.

Tippünk 3:0

A bajnokság állása ide kattintva megtekinthető!

Angol Super 8, férfiak, alapszakasz, 8. forduló

London Polonia ― Coventry&Warwick Riga
Rapi Róbert és Offra Norbert együttese, a címvédő Polonia már két vereséget elszenvedett idén, hazai környezetben a sereghajtó ellen sima győzelmet remél mindenki. A hunvolley.blog is hasonlóképpen gondolkodik.

Tippünk 3:0

Leeds Carnegie ― Team Northrumbia
Berndt Attiláék otthonában az első fordulóban 3:2-re nyerni tudtunk, most azonban szeretnénk úgy bezsebelni mindhárom bajnoki pontot, hogy ellenfelünk egy egységgel se gazdagodjon. Ehhez legrosszabb esetben is 3:1-re kell nyernünk. Nehezíti a dolgunkat, hogy amerikai szélsőnk, Andrew John Nally egy élvonalbeli francia csapathoz utazott próbajátékra, így ő nem lesz ott velünk a szombati mérkőzésen. Másik amerikai játékosunk bokasérülése után már kezdi visszanyerni erejét, így mindenki egészséges a keretünkből. Herczeg Roland remek formában van, az előző fordulóban az ő teljesítményének köszönhetően simán vertük hazai pályán a Rigát. Berndték múlt héten csak nyögvenyelősen tudtak győzni a Birmingham otthonában 3:2-re, az utolsó szett 17:19 lett az északiak javára. A Northrumbia magyarja távozása óta most először tér vissza a Carnegie termébe, természetesen szeretné győzelemhez segíteni új csapatát.

Tippünk 3:1

A bajnokság állása ide kattintva megtekinthető!

Címkék: anglia beharangozó légió röplabda légiós

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr703446776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.