Mint már hírt adtunk róla, a szezon közben távozik a bajnokcsapat feladója Kaszap Tamás. A Fino-Kaposvár húszéves játékosa két és féléves szerződést kötött az olasz élvonalban (A1 Liga) szereplő Acqua Paradiso Monza Brianza csapatával.

Kaszap négy és fél évet töltött a somogyi megyeszékhelyen, és úgy fogalmazott: azzal, hogy a világ legerősebb bajnokságába szerződött, megvalósult a nagy álma.

— Már a hét elején tudtam, hogy ez lesz a búcsúmérkőzésem — mondta a vasárnapi, 3:0-ra megnyert bajnoki rangadó lefújása után Kaszap Tamás. — Az olasz csapat vezetői szóltak, hogy már most szeretnének leigazolni, mert megsérült az egyik játékosuk. Örülök neki, hogy Kecskeméten is magabiztosan győztünk, és köszönöm a fiúknak a jó játékot.

— Emlékszel még az első kaposvári tétmeccsedre?
— Igen, 2007 novemberében, egy Közép-európai Liga-mérkőzésen álltam be csereként a Novo Mesto ellen. Az volt a hatodik mérkőzésünk a szezonban, és előtte egy percet sem játszottam. Nagyon izgultam, de aztán elmúlt a lámpaláz.

— Összességében hogy érezted magad Kaposváron?

— Jól döntöttem, amikor ide igazoltam. Tény, hogy volt nagyon jó és igen rossz évem is, de sok lehetőséget kaptam, és úgy érzem folyamatos volt a fejlődésem. Köszönöm mindenkinek a segítséget.

— Mit érdemes tudni új csapatodról?
— Az Acqua Paradiso Monza Brianza együttesében folytatom, amely az olasz élvonalban szerepel. A csapat jelenleg négy győzelemmel és három vereséggel a bajnoki tabella hetedik helyén áll.

— Mit vársz magadtól az előttünk álló két és fél évben?

— Az első évben mindenképpen tanulni szeretnék, jó lenne mielőbb felvenni az ottani ritmust, ezután pedig mindenképpen szeretnék a csapat hasznára lenni.

— Hogy búcsúzol el a kaposvári csapattársaktól?
— Mindenképpen a vendégeim lesznek egy italra, a fiatalok egy kis üdítőre, az idősebbek pedig valami komolyabbra... És törlesztenem kell egy adósságomat is: az edzések előtt mindig külön szoktunk játszani Geiger Andrissal, és általában ő volt a jobb, így még tartozom neki két liter Schweppes-szel...

— Amikor annak idején elkezdtél röplabdázni, volt olyan vágyad, hogy Olaszországban szeretnél majd egyszer játszani?
— Természetesen, így most örömmel mondhatom, hogy teljesült a nagy álom. De talán ez még csak a kezdet...

(forrás: kapos.hu)

Címkék: olasz olaszország kaposvár röplabda kaszap

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr893437602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.