Gelle József a legutóbbi szezon kivételével a kaposvári férfi röplabdacsapat összes sikerében tevékeny részt vállalt, hiszen előbb technikai vezető, majd gyúró volt, később pedig szertáros lett! Általában pesszimista, de a vasárnapi, kecskeméti meccs előtt győzelmet vár!

A Fino-Kaposvár hivatalos honlapjának interjúja.

— Józsi, a legfontosabb kérdés veled kapcsolatban: hogy vagy?
— Köszönöm jól vagyok, próbálok gyógyulgatni, ami kicsit lassabban halad a vártnál. Sajnos, amikor megbetegedtem, későn kerültem orvoshoz, valószínűleg ez az oka a lassabb felépülésnek. Napközben itthon vagyok, olvasgatok, internetezek, tévézek.

— Mióta vagy a csapatnál?
— 1987 januárjától vagyok a csapat mellett. Az volt az utolsó évünk az NB II-ben. Laszczik Iván volt az edző, akkor sikeresen vettük az osztályozót. Az én karrierem szép ívet ért el az egyesületnél, de ha csak a posztokat nézzük, akkor ez az ív lefelé tendál. Technikai vezetőként kerültem ide, aztán gyúró lettem, most szertáros vagyok. Komolyra fordítva a szót, mindig azt vallottam, hogy azt a munkát el kell végezni, amit éppen akkor neked szán a sors. Amikor a csapat mellé gyúró kellett, én azt mondtam, elvállalom. 2005-ben el is végeztem egy sportmasszőri tanfolyamot.

— Ezek szerint te benne voltál minden bajnoki és kupasikerben!
— Majdnem. A tavalyi idényben a betegségem miatt nem lehettem a csapattal.

— Szerinted melyik volt a legerősebb kaposvári csapat?

— Talán a kilencvenes évek elején összeállt csapatra gondolnék. Olyan játékosaink voltak, mint Mészáros, Demeter, Kántor, Luksys, Burus. Akkoriban Budapesten több csapat volt, ezek megszűnésében látom a röplabdasportban tapasztalható visszaesés okát. Akkor sokkal erősebb volt a bajnokság, és több ember is volt rá kíváncsi. A fővárosban is nem egyszer több mint ezer néző előtt játszottunk. Ahogy kezdtek eltűnni a pesti csaptok, úgy kaptak nagyobb szerepet a vidéki fellegvárak, mint Nyíregyháza, Kazincbarcika, Szeged. Nyíregyházához különleges élmények párosulnak, ott nem egyszer féltünk is a körülmények miatt. Akkor még nem a Bujtosi csarnokban voltak a meccsek, és volt olyan, hogy a közvetlenül a fejünk mögötti korlátot verték a szurkolók egy vasrúddal. Amikor már a mostani helyén voltak a mérkőzések, akkor meg egyszerűen megdobáltak minket.

— Kedvenc játékosok?
— Luksys, Burus, Mészáros Peti, Demeter Gyuri, Marginenán, Kántor Sanyi. Burusban az volt a hihetetlen, hogy gyakorlatilag mind a két kezével egyformán tudott ütni. Az ellenfélnek ez mindig problémát okozott, mert nem tudták, melyik kezét sáncolják.

— Ha emlékezetes mérkőzéseket kellene mondanod, melyiket említenéd?
— Egy Kaposvár—Nyíregyháza bajnoki döntőre szívesen emlékszem. Már a mérkőzés előtt egy órával zsúfolásig megtelt a csarnok, hatalmas hangulat volt, minden pont után elszabadult a pokol az őrjöngéstől. Egy Dunaújváros elleni döntő is örökké emlékezetes marad: az ellenfél már kettő-nullára vezetett a három nyert mérkőzésig tartó összecsapáson, és a harmadik meccsen már két nyert szett után a harmadikban bajnoki labdája volt és innét tudtunk mindent megfordítani.

A tényszerűség kedvéért meg kell jegyeznem, hogy itt alaposan elkalandoztunk, Józsi csak mesélt, én meg letettem a tollat és hallgattam. A sokadik sztori után azért rákérdeztem:

— Tudnál még egy-két jó történetet elmondani?

— Hány napig akarsz itt ülni? Pizsamát hoztál? Rengeteg helyre eljutottam a röplabda segítségével. Összeszámoltam: huszonhárom reptéren fordultam meg, persze egyes helyeken többször is voltam. Egyik kalandunk Bakuban történt. Hogy óvatosan fogalmazzak, a szálloda, ahol laktunk, hagyott kívánnivalót maga után. Az erkélyre nem mertünk kimenni, mert attól féltünk, leomlik alattunk, a zuhanyzótálcába meg mindenki papuccsal ment, annyira mocskos volt. A mérkőzés után már számolgattuk, hány órát kell itt lennünk, annyira elvágytunk. Aztán egyik pillanatról a másikra Gelencsér Balázs rosszul lett, majd Bánhegyi Pista is. Ételmérgezés. Balázst kórházba kellett vinni, Pista bármennyire is rosszul volt, felszállt a repülőre. Az orosz tudásom miatt én maradtam Balázzsal és rögtön be is mentem hozzá. A padozat döngölt agyag volt, macskák kószáltak a folyóson, a betegek ezer éves vaságyakon. Tudtam, hogy ha Balázs meg akar gyógyulni, ki kell hoznom, amint lehet. Másnap el is engedték, de előtte nyilatkoznom kellett, hogy minden nagyon jó volt és elégedettek vagyunk az ellátással. Több órás repülés és köztes várakozás után aztán csak hazaértünk.

— Hogyan látod a mostani csapatunkat?
— Ezeket a fiúkat nem értékelem kevesebbre, mint a régieket. Azt gondolom, a hazai mezőnyt már javarészt lehagyták, a nemzetközi megmérettetéshez még nem elég erősek. Ha ki tudják használni azt a tényt, hogy egy Demeter György az edzőjük, akkor csapatként és egyénileg is sokat fejlődhetnek.

— Mit vársz a hétvégi meccstől?
— Általában pesszimista vagyok, de most győzelmet várok. Azt biztos, hogy küzdelmes mérkőzés lesz. Bennünket mindenki meg akar verni, nem szabad lebecsülni az ellenfelet, csak ez vezethet sikerre.

(forrás: kaposvarvolley.hu)

Címkék: kaposvár röplabda gelle

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr813435142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása