Továbbra sem tud nyerni a Kalocsai SE a női NB II Nyugati-csoportjában. Az alföldiek az alapszakasz nyolcadik fordulójában legalább már megszerezték első pontjukat, hiszen 3:2-re kikaptak hazai pályán a szombathelyi HVSE-SzoESE csapatától. Képgaléria ide kattintva látható!

A két csapat október közepén, az odavágón nagyon szoros mérkőzést játszott, amelyen a vasiak 3:1-re nyertek. Mind a négy szett hihetetlen izgalmak közepette, csak a minimális kétpontos különbséggel dőlt el, az összes megszerzett pontot tekintve pedig csak négy egység volt a két együttes között. A szombati mérkőzésen ezúttal a Kalocsa szerzett négy ponttal többet, ám így is a vendégek nyerték a találkozót.

Ezúttal sem sikerült teljes kerettel játszania a házigazdának, hiszen két játékos sérülés miatt nem állt Kováts Ágnes edző rendelkezésére, és volt, aki lázasan, volt, aki kisebb sérüléssel bajlódva tudott csak játszani. Mindettől függetlenül a korábbi egymáselleni mérkőzés alapján az első győzelem megszerzésében bízva léptek pályára a lányok.

A Kalocsa kezdte a mérkőzést, ám a vendégek szerezték az első pontot, majd egy jó nyitássorozat végén már 10:3-as vasi előnyt mutatott az eredményjelző, amire Kováts Ágnes edző időkéréssel reagált. Mindkét oldalon jött egy-két centerpont, így nem változott a különbség, majd újra Jánosi Nikoletta került a nyitóhelyre, és a hétpontos hátrányt remek nyitásokkal három pontra csökkentette (14:17)! Ezt követően ismét meglódult a szombathelyi csapat, ám újra sikerült faragnia a hátrányból a Kalocsának, de annyit nem, hogy 21:24-nél ne legyen három játszmalabdájuk a vendégeknek. Kovács Patrícia nyitásaiból sikerült eltűntetnie a differenciát a hazai együttesnek, amely kisvártatva fordított is. Kétszer is játszmalabdája volt a Kalocsának, ám nem sikerült az utolsó pontot megszereznie, és a drámai végjátékot a HVSE-SzoESE bírta jobban (27:29, 0:1).

Felrémlett a vasi mérkőzés, ahol minden szett ilyen izgalmakkal ért véget, így nagyon nem volt mindegy, hogy a második felvonás hogyan alakul.

Az elején fej-fej mellett haladtak a csapatok (5:5), ám ezután több jó támadással sikerült ellépnie a hazai csapatnak. A vasiak elbizonytalanodtak, több hibával játszottak ekkor, majd újra Jánosi nyitásai jöttek, s általuk már kilencpontos volt a Kalocsa előnye. 24:13-nál még egy rövid fellángolása volt az ellenfélnek, de ez csak az eredmény kozmetikázására volt elég, ám a biztos alföldi részsikert nem tudta megakadályozni (25:17, 1:1).

A harmadik játszmában a dunántúliak kezdtek jobban, bár két-három pontnál nagyobb előnyt nem tudtak elérni. Egészen a szett utolsó harmadáig, amikor is két jó nyitássorozattal nem tudott érdemben mit kezdeni a Kalocsa, a rosszul fogadott labdákat már nem tudtunk hatékonyan visszatámadni, így ezúttal a látogatók nyerték biztosan a szettet (17:25, 1:2).

A negyedik etapra úgy indultak a hazai lányok, hogy ez az utolsó esély, hogy végre pontot szerezzenek, így már az elejétől jól küzdöttek, támadásaikban volt erő, és a mezőnyben is többször szépen dolgoztak együtt. Az erőfeszítésük nem volt eredménytelen, hiszen Kováts Ágnes edző csak egyszer kért időt, amikor 17:4-es állásnál öt pontot szerzett egymásután a vendégcsapat. A biztos részsiker egyben azt is jelentette, hogy pontot szerzett a Kalocsa, már csak az volt kérdés, hogy egy vagy kettő lesz belőle (25:13, 2:2).

A döntő utolsó felvonásban csak az elején volt egyenrangú ellenfél a házigazda (4:5), majd jött egy nyitássorozat, amely során bár többször is jól fogadott a Kalocsa, de nem tudott eredményesen visszatámadni, és ezzel szinte el is dőlt a mérkőzés (5:12). A végén sikerült a hátrányt csökkentenie az alföldi együttesnek, de a lényegét tekintve nem változott a helyzet, a szombathelyiek nyertek, oda került a kettő pont, a hazaiaknak pedig meg kellett elégedniük a 3:2-es vereségért járó egy ponttal (9:15, 2:3).

Ezúttal is érződött, hogy alapvetően a közös edzés hiányzik a kalocsai lányoknak, hiába több a tudásuk még így is a Kalocsától távol tanuló, vagy a munka miatt edzésre nehezen jutó játékosoknak, de így nagyon nehéz lesz győzniük. Talán ez is az oka annak, hogy nagyon rapszodikus, hullámzó teljesítményt nyújtott a csapat. Egyedül talán Sztupovszki Anett dicsérhető, aki mezőnyben rengeteget dolgozott, és ha jó feladást kapott, dinamikusan, szinte fogadhatatlanul tudott a másik oldalra bombázni. Egyes játszmákon hétről-hétre látszik, hogy sokkal több van a lányokban, nagyon hiányzik már nekik egy igazi görcsoldó győzelem. Erre talán legközelebb, az idei utolsó mérkőzésen lesz lehetőségük. A MÁV előre SC elleni meccs december 11-én, vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik a kalocsai Városi Sportcsarnokban.

NB II, nők, Nyugati-csoport, alapszakasz, 8. forduló
Kalocsai SE — HVSE-SzoESE Szombathely 2:3 (—27, 17, —17, 13, —9)

Címkék: szombathely haladás röplabda kalocsa nb ii szombathelyi egyetemi

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr703419040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.