Nagyszerűen sikerült november utolsó hétvégéje a kaposvári női csapatnak: az élvonalban szereplő együttes a TFSE pénteki legyőzése után vasárnap délután a Budai XI SE otthonában nyert 3:1-re. A somogyiak ismét jelezték: nem mondtak le arról a titkos álmukról, hogy bejussanak a legjobb nyolc közé az alapszakasz végén...

A kaposváriak ott folytatták, ahol két nappal korábban abbahagyták: a jó erőkből álló Budai XI SE otthonában izgalmas csata végén megnyerték az első szettet. A térfélcsere után a hazaiak jártak előrébb a pontgyűjtésben, és egyenlíteni tudtak. A harmadik játékrészben újra fej-fej mellett haladt a két csapat, a végén aztán a vendégek örülhettek. A negyedik játszma már egyértelmű volt: végig vezetve, magabiztosan nyert a Kaposvári Egyetem, és ezzel elkönyvelhette a 3:1-es győzelmet, és vele az igen értékes három bajnoki pontot.

— Ugyanolyan jó teljesítményt nyújtottak a lányok, mint pénteken a TFSE ellen, és ez meg is hozta a várt eredményt — mondta a mérkőzés után Pálfy Marianna, a Kaposvár edzője. — A mezőnymunkánkkal és a támadásainkkal ezúttal is elégedett voltam, talán nyitásban voltunk valamivel visszafogottabbak. Végig jól összpontosított a csapat, és megszületett a fontos idegenbeli siker. Harmath Zsófia betegség miatt nem tarthatott velünk, Récsei Ágnes a többiekhez hasonlóan jól teljesített a posztján. Gratulálok az együttes tagjainak!

Az immár öt győzelemmel a hetedik helyen álló kaposváriak jövő vasárnap 16 órakor, a Szolnok elleni hazai rangadón szeretnék folytatni jó sorozatukat.

NB I, nők, alapszakasz. 12. forduló
Budai XI SE — BITT KNRC-Kaposvári Egyetem 1:3 (—21, 18, —23, —18)

(forrás: bittkaposvar.hu)

Címkék: bajnokság kaposvár budai röplabda nb1 bitt budaixi

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr743415602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása