December 3-4-én rendezik azt a röplabdatornát, amely lebonyolítási formájának köszönheti népszerűségét. Az Eötvös Kupa „kistestvére” hasonlóan nagynevű „bátyjához” már évek óta több országból fogad együtteseket, mégis egészen más a két verseny lebonyolítása.

Amíg az augusztusi Eötvös Kupa jellegzetessége, hogy juniorkorú nemzeti válogatottak, klubcsapatok és iskolai együttesek egymás ellen játszhatnak, addig az Eötvös Mikulás Kupa a gyermek korosztály sportegyesületeinek, iskolai csapatainak jó alkalom a megmérettetésre.

A kétnapos verseny érdekessége, hogy a második napon már nem minden induló csapat játszik, csak a legjobb eredményt elérők. Az első játéknapon (december 3-án, szombaton) ugyanis Hajdú-Bihar megye nyolc fiú- és lánycsapata küzd egymással, és közülük csak az első három leány együttes jut tovább a másnapi nemzetközi versenyre. Másnap (december 4-én, vasárnap) még gazdagabb lesz a mezőny. Több csapat érkezik Romániából, de a továbbjutó együtteseknek rajtuk kívül hazai, Szerbiából és Lettországból érkező ellenfeleiket is le kell győzniük, ha kupát szeretnének nyerni. Ez persze nem könnyű feladat, amit az mutat leginkább, hogy ez legutóbb 2004-ben sikerült. A mezőny erősségét tekintve talán nem is reális ez a cél, de mindenképpen jó alkalom arra, hogy jelentős játékerőt képviselő csapatok ellen játszhatnak a szombatról továbbjutók. A többieknek se lehet azonban okok a szomorúságra, hiszen a torna összes résztvevője ajándékcsomagot vehet át mindkét napon az eredményhirdetéskor.

A lebonyolítás abból a szempontból mindkét napon azonos, hogy a csoportokban körmérkőzés után alakul ki a sorrend, majd a harmadik és negyedik helyezettek egymás ellen játszanak a helyosztón. A csoportok első és második helyezettjei keresztjáték után küzdenek az érmes helyekért.

Több információ az Eötvös DSE és a Hajdú-Bihar Megyei Röplabda Szövetség honlapjain található!

Címkék: debrecen röplabda eötvös utánpótlás

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr73416221

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása