A hétvégén elkezdődött a másodosztály alapszakaszának második köre. A férfimezőny nyolcadik fordulójában a Veszprém a Kunhegyes otthonában lépett pályára. Az első körben, hazai pályán majdnem megégett a VRC, de most az alföldi visszavágóról sikerült elhoznia a három pontot.

A Veszprém nem tudott múlt heti kezdőcsapatával pályára lépni, ezúttal a csapatkapitány Tóth Tibor maradt ki, aki javuló vállsérülése mellé a héten kisebb bokahúzódást is összeszedett az edzésen. Helyette Szalai Balázs lépett pályára. A mérkőzésen a hazaiak ugyanazt a lelkes örömröplabdát játszották, amit korábban Veszprémben is. A másodosztály legszimpatikusabb csapata nagyon jó kedvvel játszott ismét. A vendég Veszprém viszont igen sok alaphibával, figyelmetlenséggel tarkított találkozót zárt. A csapatból igazán kiemelkedő teljesítményt senki sem nyújtott, helyenként Szalai Balázs kapott el jó szériát, illetve a harmadik szettben csereként érkező Seck Györgynek volt jó periódusa. Összességében nem játszott jól a Veszprém, megérezte egyik legjobbja hiányát, de így is győzni tudott a lelkes Kunhegyes ellen.

NB II, férfiak, alapszakasz, 8. forduló

Kunhegyes ESE — Man at Work Veszprémi RC 1:3 (—22, 17, —22, —22)

Kunhegyes, 100 néző. Játékvezetők: Péterfi, Bibók
Kunhegyes: Botos Gy., Földes Á., Nagy A., Szabó M., Fehér G., Galovicz L. Csere: Gregor N., Juhász Cs., Bodnár L. Edző: Bodó István
Veszprém: Myszöglád, Dolgos, Kráml, Saitz, Szalai, Horváth Sz. Csere: Szűcs P. (liberó), Garamvölgyi O., Széll, Sándor Cs., Tóth T., Seck Gy. Játékos-edző: Seck György

(forrás: veszpremvolley.hu)

Címkék: veszprém röplabda kunhegyes nb ii vrc

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr713415573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása