A Szolnoki Főiskola RK-SI vendége lesz szerdán 18 órától a Vegyész RC-Kazincbarcika, ezzel a találkozóval zárul a férfi NB I alapszakaszának 11. fordulója. A borsodiaknak az erőviszonyok alapján hozniuk kellene a mostani mérkőzést.

— Pontosan nem tudom, hogy milyen a játékosállományuk a szolnokiaknak — kezdte a Vegyész feladója, Lehóczky László. — Amennyiben azt a teljesítményt nyújtjuk, amire képesek vagyunk, akkor nem lehet gond a siker. A csarnokuk a kaposvárihoz hasonló, tehát nem olyan, mint a nyíregyházi Bujtosi, hogy el lehet veszni benne. Szerintem ezen nem múlhat a győzelem.

A 28. születésnapját kedden betöltő játékos nem egyszer mutatta már meg ügyességét, mégpedig azt, hogy a meccsek közben feladás helyett rögtön áthúzta a labdát az ellenfél térfelére.

— Erre nem kér edzőnk, Dudás András, ám ha a helyzet, a játékszituáció megengedi, akkor vállalom — avatott be a titokba Lehóczky László. — Nem mondom, hogy minden tréningen ezt gyakorlom, csak ha úgy adódik. Amennyiben elsősoros vagyok, akkor ezzel az ellenfél blokkját le tudom kötni, egyfajta jelzés a másik csapatnak, hogy a támadásunk során rám is figyelni kell. Ez egy olyan dolog, piszok húzás, amely kicsit szemtelen, nincs rá felkészülve a rivális, nem számít rá, amikor bejön, az további pluszt ad nekem.

Lehóczky Lászlónak felvetettük, hogy miután Toronyai Miklós eligazolt Kazincbarcikáról, ő ezen a poszton nyugodt lehet, hiszen a második számú feladó, Kiss Gergely még nincs azon a szinten.

— Nem lehet üldögélni a babérokon — reagált az előkészítő. — Ugyanis ha én nem figyelek, nem teszem magam oda, akkor azt az egész csapat megérzi. Ez a szezon úgy kezdődött, hogy munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudok minden edzésen megjelenni, viszont a pozícióm szerencsére olyan, hogy fizikailag nem fásulok bele, van benne mozgás.

A Vegyész egyik legjobbja úgy véli, a dobogóra odaérhet a csapat a bajnokság végén.

— Egy híján láttuk már az összes ellenfelet, hogy ki, milyen erős. A Kecskemétet itthon megvertük, és majd szeretnénk a favorit Kaposvárt is megszorítani. Hazai környezetben jól megy, az idegenbeli meccseken kell fejlődnünk, mert van egy-kettő, amelyik nem a várakozásaink szerint alakult — vélekedett Lehóczky.

(forrás: Borsod Online)

Címkék: bajnokság szolnok röplabda nb1 kazincbarcika vegyész

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr983404142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása