Vasárnap 18 órától a Debrecen otthonában folytatja bajnoki szereplését a Fino-Kaposvár férficsapata. A listavezető somogyiak győzni szeretnének a sereghajtó otthonában, és erre minden esélyük megvan.

A kaposváriak minden dicséretet megérdemelnek eddigi szereplésükért, hiszen mind a kilenc mérkőzésüket megnyerték az NB I-ben. A legutóbbi játéknapon a nyíregyháziak kaptak 3:0-s verést a Városi Sportcsarnokban.

— A szabolcsiak ellen főleg az első szett elején nagyon sok nyitást rontottunk — mondta Demeter György vezetőedző. — Utána már figyelmesen játszottunk, és könnyedén tudtunk nyerni. A győzelemnél sokkal jobban örülök annak, hogy mindenkinek lehetőséget tudtam adni, és a fiúk jól küzdöttek a pályán. Természetesen Debrecenben sem lehet más a célunk, mint a győzelem megszerzése. A hajdúságiak eddig egy mérkőzést nyertek ebben az évadban: a Nyíregyházát sikerült megverniük idegenben három-kettőre. A kupából viszont kiestek, méghozzá a másodosztályú Pécs otthonában. Szeretnénk a saját játékunkat jól és eredményesen játszani; fontos, hogy próbáljunk meg az elejétől a végéig odafigyelni a pályán.

A héten Kaszap Tamás Olaszországban járt próbajátékon. Adódik a kérdés: vajon mennyiben módosította ez a kaposvári csapat edzésmunkáját?

— Örülök neki, hogy fiatal játékosunkra felfigyeltek egy olasz élvonalbeli csapatnál, és arra is lehetőséget kapott, hogy megmutassa, mit tud. Kaszap Tamás távollétében együttesünk korábbi válogatott feladóját, ifjabb Laszczik Ivánt kértem meg arra, hogy jöjjön le néhány edzésre, és segítsen. Pénteken és szombaton pedig már újra itt volt velünk Kaszap — mesélte Demeter György.

Az elmúlt hetekben olyan mérkőzéseket játszott a Kaposvár, amelyeken egyértelműen esélyes volt. Decemberben viszont nehéz idegenbeli rangadók következnek a sorban...

—  A hónap elején rögtön az egyik legnagyobb mérkőzéssel kezdünk: legnagyobb vetélytársunk, a Kecskemét otthonában lépünk majd pályára. Az igazi arcunkat szeretnénk ott is mutatni, és győzelemmel szeretnénk hazatérni, de addig még ott a debreceni találkozó és a jövő keddi, TF elleni kupameccs a fővárosban. Egyelőre erre a két mérkőzésre összpontosítunk — magyarázta a vezetőedző.

(forrás: kapos.hu)

Címkék: bajnokság demeter debrecen kaposvár röplabda nb1 deac

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr703398254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.