Vasárnap 17 óra 30 perctől a Csepelt fogadja a Vegyész RC-Kazincbarcika a férfi NB I alapszakaszának tízedik fordulójában. Az előző hétvégét a borsodiak 3:0-ra kikaptak az élvonal másik budapesti csapata, a MAFC otthonában.

Dudás András, a kazincbarcikaiak edzője korábban arról beszélt, hogy a második helyért folytatott harcban sokat számítana a MAFC elleni siker.

— Ebből a szempontból rosszabb lett a pozíciónk, most már nem csupán a mi kezünkben van a sorsunk — közölte a tréner. — Az elején jól játszott a MAFC, vezetett is kettő-nullára, ám a harmadik szettet mi uraltuk, és gyakorlatilag megnyertük, hiszen 24:23-nál egy tiszta pontot csináltunk, a labdát mindenki bent látta, csak a játékvezető nem. Ha akkor kettő-egy, akkor esélyünk lett volna akár még a fordításra is, hiszen fizikálisan, erőben kezdtünk a házigazdák fölé kerekedni, már azt nyújtottuk, amire képesek vagyunk. Ettől függetlenül azt mondom, megérdemelten nyert a MAFC.

A Vegyész RC a hazai meccseit kilencven százalékban szombaton szokta megrendezni, ám most a forduló összes találkozóját vasárnap játsszák, mert előző nap utánpótlástornákra kerül sor. A hét utolsó napján a Csepel lesz a Kazincbarcika vendége.

— Az eredményeik nem túl acélosak, ami azt mutatja, hogy tartani, félni nem kell tőlük, ugyanakkor nem árt figyelni, mert ellenkező esetben szerezhetnek nekünk kellemetlen pillanatokat. A héten akadt olyan játékosunk, aki betegeskedett, de tudtunk két-három, kimondottan hasznos foglalkozást tartani — mondta Dudás András.

(forrás: Borsod Online)

Címkék: bajnokság csepel röplabda nb1 kazincbarcika vegyész

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr613372786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása