Egerben tudott győzni a HTE!

 2011.11.06. 22:15

A VIKSZ-Agria RC-Eger hazai pályán 3:2-re kikapott a Hajdúböszörménytől az NB II Keleti-csoportjában, az alapszakasz hatodik fordulójában. A hajdúságiak összeszokottabbnak tűntek a házigazdánál.

A fordulatos mérkőzésen 2:1-re még vezetett a hevesi együttes, ám a vendégek a hajrára fölénybe kerültek, és a maguk javára fordították az összecsapást. A megfiatalított egriek számára eddig nem úgy zajlik a bajnokság, ahogy azt a szezon kezdetén eltervezték. Eddig csak a Tiszavasvárit sikerült legyőzniük. A vasárnapi fiaskó immár a negyedik volt a sorban. A következő fordulóban az NRK-Nyíregyháza vendége lesz az Eger.

Az elmúlt mérkőzéshez képest javult az Agria RC nyitásfogadása valamint szervajátéka, de a csapatban egyszerűen nem volt szélsőütő, ez pedig jelentősen hátráltatta a teljesítményt. A centertámadásokat a vendégek hamar kiismerték és hatástalanították.

Juhászné Tóth Mária, az Eger játékos-edzője: — A vendégek igazolták, hogy jobb csapatuk van, mint amit a tabella mutat. Túlságosan is bíztunk a győzelemben, de nem sikerült. A jobb csapat győzött.

NB II, nők, Keleti-csoport, alapszakasz, 6. forduló
VIKSZ-Agria RC-Eger — Hajdúböszörményi TE 2:3 (21, —13, 18, —16, —7)

Az eredmény alakulása. 1. játszma:
5:8, 15:16, 23:20. 2. játszma: 4:8, 7:16, 13:23. 3. játszma: 8:6, 16:13, 23:17. 4. játszma: 6:8, 13:16, 16:23. 5. játszma: 4:6, 7:8, 7:14

(forrás: agriasport.hu)

Címkék: eger agria röplabda hajdúböszörmény nb ii

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr703359682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.