A Pécsi TE-PEAC MSB hazai pályán 3:0-ra győzött a Dorog ESE ellen a férfi NB II alapszakaszának ötödik fordulójában. A baranyaiak mindhárom játszmát szoros csatában nyerték meg.

— A győzelem ellenére nem vagyok elégedett — értékelt a találkozó után Gyöngyösi Zoltán, a Pécs játékos-edzője. — A szép megoldásaink mellett nagyon sok alapjátékbeli hibát vétettünk, ezek a pontatlanságok okozták, hogy a játszmákon belül szoros volt az eredmény. Ellenfelünk nem indított erőteljes támadásokat, viszont nagyon rutinos, összeszokott csapat, amelyet mindig nehéz legyőzni. A győzelem kulcsa ellenfelünk támadószerváinak semlegesítése, illetve a saját támadószerváik tudatos alkalmazása volt. Storcz Tamás sajnos sérülés miatt nem állt rendelkezésre, de így is erős a centersorunk, ami megnyugtató a jövőre nézve. A mai napon Takács Attilát tudom kiemelni, aki kezd egyre hatékonyabban támadni a négyes poszton, illetve Balla Pétert, aki ugyan kevés időt töltött a pályán, de azt hiba nélkül tette. Az első kör utolsó mérkőzését Veszprémben kell megvívnunk. Ennél sokkal jobb játékkal lehet csak esélyünk egy esetleges bravúrgyőzelem megszerzésére az Extraligából visszalépő, idén NB II-ben induló hazaiakkal szemben.

A pécsiek a Veszprém otthonában játsszák következő bajnoki meccsüket november 6-án.

NB II, férfiak, alapszakasz, 5. forduló
Pécsi TE-PEAC MSB — Dorog ESE 3:0 (22, 22, 23)

Címkék: pécs röplabda dorog pte nb ii peac

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr573342327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.