Az agriasport.hu portált kritika érte, miszerint valótlanságokat írt a vasárnapi Szeged—Eger női mérkőzés helyszínével kapcsolatosan. A hevesiek tudósításában az állt, hogy méltatlan körülmények között rendezték az összecsapást.

Fűtetlen csarnokról, kifutó szűkében álló játéktérről szólt a beszámoló, de azt is hangsúlyozták, hogy nem a mostoha körülmények miatt kapott ki 3:1-re a VIKSZ-Agria RC-Eger. A vasárnapi produkció alapján a Madison Square Gardenben is alulmaradtak volna a hevesiek. A cikk célja nyilván nem az volt, hogy problémát gerjesszen a két klub között, ugyanakkor fontos közvélemény figyelmének felhívása a szegedi létesítmény állapotára! A röplabdának pozitív impulzusokra van szüksége, az ilyen és hasonló meccshelyszínek nem népszerűsítik a sportágat. Még az NB II-ben sem...

— A mérkőzés körülbelül három éve bezárt általános iskola szűk, alacsony, fűtés nélküli tornatermében került megrendezésre — mesélte Gáspárdy György, a VIKSZ-Agria RC-Eger ügyvezetője. — Az öltöző azon kívül, hogy fűtetlen volt, penészes falakkal is fogadta a játékosokat. A háló az egyik oldalon a bordásfalra, míg a másikon tartóoszlopra volt kifeszítve. A kifutó nem volt több ötven centiméternél. Egyszerűen érthetetlen, hogy ilyen pályát az MRSZ hogyan hitelesíthetett. Négyórás utazás után ridegség, gondozatlan terem és hideg fogadta csapatunkat. Nehezen sikerült az edző személyében egy informátort találni, hogy hogyan lehet bejutni a terembe, mivel a főbejárat sem volt nyitva. A létesítményben hidegebb volt, mint kint a szabadban. Az adott feltételeknél jobbat érdemelnének a jó játékerőt képviselő hazaiak is, nem beszélve a vendég együttesekről. Ez szégyen Szeged városának és az MRSZ-nek is. NB II-ben sem kell minden körülmény ellenére engedni olyan csapatokat, akik a versenykiírásban szereplő feltétételeket nem tudják biztosítani. Nem létezik, hogy Szegeden ennél jobb feltétellel rendelkező termet ne lehetne szerezni, ilyenre egyszerűen nem szabad kiadni az engedélyt. A fentieket kénytelen voltam leírni, mivel az, hogy több csapat van, nem feltétlenül használ az amúgy is gyenge magyar röplabdasport felemelkedésének, sőt a körülmények inkább eltaszítják a csapatokat ettől a sportágtól.

(forrás: agriasport.hu)

Címkék: eger szeged agria röplabda nb ii

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr163333837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gnocci 2011.10.27. 21:39:36

Én ugy gondolom hogy aszegedi történet,nem egyedülállo az országban! Nyiregyházának nagyon szép csarnoka van ,csak kár hogy +10 foknál nem volt több a teremben!Ez is méltatlan az nb2 re. Ettől függetlenül MOST jobb volt ahazai csapat,mert ő hozzászokott a kürülményekhez nem ugy mint mi! DE kérdem én ? hozzá lehet szokni ehhez? HA vkik mennek nyhazara jatszani a hősugárzo ajánlott!!

Geiza 2011.10.28. 12:50:23

Tökéttessen egyetértek az egri csapatvezető sporttárssal.

Láttam a termet, voltam benne - igaz akkor még 40 fok volt odakint - valóban alacsony, sötét, most már hideg is. A pálya kicsi, nem szabályos, de ne feledjük, erről nem a röplabdázni szerető szegedi lányok tehetnek. Sőt, nem is az EHÖK, aki "támogatja" őket.

NB II. Örülünk, hogy van legalább egy hivatalos csapata Szegednek... Anyagi feltételek nincsenek. Tudnak a lányok utazni, tudnak edzeni (ugyanitt, természetesen), és van edzőjük. Nem játékos-edző, nem bohóc, hanem egy igazi, élő, hús-vér, röplabdát értő szakember. Sajnos csak erre van pénz, és nem a mutyizás miatt vannak itt sajnos. Frissen alakult csapat, amelyet az egyetem a VÁROS HELYETT, a lányok töretlen akarata miatt vállalt fel. Az egri sporttárs igaza elvitathatatlan, de itt és most kizárólag a szeretett sportágat művelni akarókra kell koncentrálni. A szövetség talán ezekre a körülményekre tekintettel adta áldását a teremre, amit hamarosan fűteni is fognak. Megígérték.

Bízzunk benne, hogy legközelebb méltóbb körülmények között tud a két csapat találkozni, és talán egyszer a szép Szegedi Városi Sportcsarnokban láthatjuk őket.
süti beállítások módosítása