A TEVA-Gödöllői RC 3:1-re győzött a Budai XI SE otthonában a női NB I alapszakaszának kilencedik fordulójában. A fővárosiak az Újpest elleni meccs után most is szettet nyertek, és ezúttal nagyon közel álltak a pontszerzéshez is.

Vasárnapi ebéd helyett röplabdával töltötte idejét a Budai XI SE és a Gödöllő csapata Budapesten, a Gabányi László Sportcsarnokban. A hazaiak örömére a látogatók elhibázott lehetőségei jellemezték az első perceket, ennek megfelelően a lelkesen mezőnyöző budaiak vezettek 8:7-re az első technikai szünetnél. Sikerült néhány pontot csinálnia a Gödöllőnek, de a saját hibáiból felhozta az ellenfelet (12:12). Nem sikerült jelentősen változtatnia a játékunkon a vendégcsapatnak, amely a hibákkal ismét vezetéshez juttatta a saját játékát pontosabban kivitelező Budait (16:15). Egy kis mezőnybeli bizonytalanság a gödöllői oldalon azonnal néhány pontot jelentett a házigazdának (21:17). Sikerült fellelkesítenie ellenfelét a Gödöllőnek, és csak teljes odafigyeléssel lett volna esélye az eredmény megfordítására. Mivel továbbra sem tudta a hibákat száműzni játékából, a szettet a továbbra is lelkesen és pontosan játszó Budai XI SE nyerte (25:21, 1:0).

A második játszmának nagyobb elszántsággal álltak neki a látogatók, de a ki nem kényszerített hibák továbbra sem tűntek el. Főleg Széles Petra és Csengeri Petra jeleskedett a támadás-befejezéseknél ebben az időszakban, ennek köszönhetően az első pihenőre előnnyel térhettek a látogatók (5:8). Sikerült továbbvinnie a határozottabb játékfelfogását a Gödöllőnek, és a hazai időkérés sem törte meg a lányok lendületét (8:16). Láthatóan többet hibázott és lelkesedéséből is visszavett a budai csapat, így a rivális könnyedén menetelt a játszma befejezéséig (9:25, 1:1).

A harmadik játszmát Horváth Gabriellával és Berze Zsófiával kezdő Gödöllő nem csökkentette a nyomást a hazaiakon (4:8). Az időszakában kiválóan játszó Csengeri Petra támadásaival tovább nőtt a vendégek előnye (6:12). A második pihenőnél már Kriegel Zsófia is csatlakozott a csapathoz Csengeri helyett, és a kiválóan támadó Horváth Gabriella erőfeszítéseinek köszönhetően 12:20-at mutatott az eredményjelző, amikor a remekül mezőnyöző Szakmáry Gréta helyett Szűcs Zsuzsanna lépett pályára. Továbbra is jól támadott a Gödöllő, de elkezdett zárkózni a Budai (17:23). Két jó bejátszás és két nagy erejű Horváth-ütés vetett véget a harmadik játszmának (18:25, 1:2).

A negyedik játszmát szinte ugyanabban az összetételben kezdte a Gödöllő, amelyben a harmadikat befejezte, de egy kis bizonytalankodás ismét elegendő volt a hazaiaknak az előny megszerzésre (5:2). A látogatók gyorsan eszméltek, és nem engedték a budai lányoknak, hogy előnnyel menjenek az első pihenőre (7:8). Megint bizonytalanná vált a Gödöllő, és 12:8-as hazai vezetésnél Ludvig Zsolt edzőnek időt kellett kérnie, hogy megtörje az ismét feltámadó ellenfél lelkesedését. Lutter Liza is visszatért a pályára, de a második pihenőig jelentősen nem változott az eredmény (16:11). Látszott a gödöllőieken, hogy komolyan veszik a játékot, de az ismét fellelkesült hazaiakkal meggyűlt a bajunk. Felváltva estek a pontok (18:13). A látogatók erőszakossága és két pontja hatására Oláh János edző is időt kért (18:15), de tovább közelített a vendégcsapat (21:19). Csengeri Petra is visszatért a pályára, és ki is osztott egy-két agresszív sáncot, majd zsinórban négy pontot szerzett a Gödöllő (21:23). A találkozó Szakmáry Gréta remek ütésével ért véget (23:25, 1:3).

NB I, nők alapszakasz, 9. forduló

Budai XI SE — TEVA-Gödöllői RC 1:3 (21, —9, —18, —23)

Gabányi László Sportcsarnok, 60 néző. Játékvezetők: László É., Pőcze
Budai: Kiss V., Bodnár R., dr. Balczó, Farkas A., Hegedűs, Horváth N. Csere: Deli-Germann (liberó), Cirkov, Nagy. Edző: Oláh János
Gödöllő: Lutter L., Németh Zs., Merkószki, Csengeri, Szakmáry, Széles P. Csere: Lékó (liberó), Berze, Horváth G., Kriegel Zs., Szűcs Zs. Edző: Ludvig Zsolt

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Oláh János:
— Örülök, hogy jó meccset játszottunk, és jó edzőpartnerei voltunk a Gödöllőnek.
Ludvig Zsolt: — Nagyot kellett küzdenünk a győzelemért, Oláh János remekül mozgatta tanítványait!

Junior: Budai XI SE — TEVA-Gödöllői RC 3:0 (16, 16, 19)
A gödöllői juniorok nem hitték el, hogy szetteket tudnak rabolni a hazaiaktól. Sok hibával játszottak, gyenge nyitásfogadásuk pedig eldöntötte a mérkőzést.

(forrás: grcvolley.hu)

Címkék: bajnokság budai röplabda gödöllő nb1 budaixi

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr163325880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása