A tervekből valóság lett: a Kaposvári Egyetem leány röplabdacsapata tavasszal edzésbe állt, a múlt héten pedig már be is mutatkozott a megyei bajnokságban. Pintér Zsanett tanítványai ebben a szezonban még csak barátkoznak a tétmérkőzések hangulatával, később viszont már szeretnének meccseket is nyerni.

A BITT Kaposvári Női Röplabda Klub és a Kaposvári Egyetem az idén januárban fűzte még szorosabbra a kapcsolatát. Az ötéves szerződésben az egyesület vállalta, hogy ha lesz rá igény, amatőr egyetemi csapatot is alakít. A sikeres toborzó után a lányok a tavasszal munkába álltak, szeptemberben pedig folytatták, amit elkezdtek.

— Egy hónapja kezdtük az edzéseket. Ez nyolc gyakorlást jelent, heti kettőt. Fejlődtek a lányok, de nagyon az elejéről kellett kezdeni, az alapérintésekkel. Ebben az évben inkább csak a meccsrutint szeretném elérni a lányokkal, szeretném, ha minél többet játszanának. Remélem, jövőre már több meccset tudunk nyerni — mondta a BITT KNRC-Kaposvári Egyetem II edzője, Pintér Zsanett.

Az együttesbe az ország minden részéről érkeztek mozogni vágyó fiatalok. Csahó Anita Békéscsabán ismerkedett meg a játék alapjaival.

— Én tíz éve kezdtem röplabdázni, gimnazistaként versenyekre jártunk. A Kaposvári Egyetemen akartam folyatni, és megtaláltam pont azt a csapatot, amire nekem szükségem van, amelyben eredményeket tudok elérni. Bízom a csapatban. Ügyesek, jók a csapattársak, sokat gyakorlunk, edzünk — mondta Csahó Anita.

Az NB I-es csapat játékosa, Pintér Zsanett a pedagógiai kar harmadéves hallgatójaként, egyben immár végzett sportedzőként dolgozik a lányokkal.

Ha minden a tervek szerint alakul, tovább erősödhet az NB I-es felnőtt csapat hátországa. Emellett kiépülhet egy olyan rendszer, amelyre hosszú távon is lehet alapozni. A sportiskola, a Röplabda Akadémia, a Munkácsy Mihály Gimnázium, valamint a kaposváriakkal együttműködő Nagybajomi DRC és a dombóvári Szent Orsolya Iskolaközpont egyaránt neveli a tehetségeket. A jövőben pedig akár már a Kaposvári Egyetem hallgatói között is találhatnak majd az edzők olyan fiatalokat, akikben lehet fantázia magasabb osztályban is.

(forrás: kapos.hu)

Címkék: egyetem kaposvár röplabda bitt

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr973314029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.