Nagy elszántsággal készült a Kecskemét elleni hazai rangadóra a Dági KSE együttese, végül mégis 3:1-es vereséget szenvedett a férfi NB I alapszakaszának hatodik fordulójában.

A dági sportcsarnok szépen megtelt, és bíztatásban nem volt hiány. Jól is kezdett a házigazda, bár a mérkőzés elején inkább az alföldiek hibáit használták ki. A kecskemétiek gyengén nyitottak, igaz, a házigazdák úgy hozták az első felvonást a legutóbbi ezüstérmes ellen, hogy ők is öt szervát rontottak el.

A folytatásban sem javult a dágiak nyitása. A támadások felépítésében, vezetésében partiban voltak a vendéglátók profi ellenfelükkel, ám a befejezésekbe hiba csúszott. Ekkor már szervafogadásban is többet rontottak, miközben a vendégek egyre nagyobb önbizalomra tettek szert. Így azután a második és a harmadik játszma is — nagyjából hasonló körülmények között — elúszott a Dág számára.

A negyedik szettben javult a kistelepülés együttese, jobban ültek a nyitások. Kínlódott a Kecskemét, de a döntő pillanatokban ismét megremegtek a dági kezek. Pedig a szett megnyeréséhez is közel álltak. Ez pedig azt is jelentette volna, hogy pontot csípnek el a tavaszi döntőstől...

Oszuska I Zoltán, a Dág edzője: – Gyengén nyitottunk és gyengén fogadtuk a nyitásokat. Azaz, gyakorlatilag saját magunkat vertük meg.

NB I, férfiak, alapszakasz, 6. forduló

Dági KSE — Kalo-Méh-Kecskeméti SE 1:3 (18, —19, —16, —23)

Dág, 150 néző. Játékvezetők: Adler, Kiss Z.
Dág: Oszuska G., Pollák, Horváth G., Oszuska II Z., Jánossy, Szauter P. Csere: Zirigh (liberó), Bársony, Balázs, Krupánszki. Edző: Oszuska I Zoltán, Szauter Ferenc
Kecskemét: Tóth I G., Csoma, Bokor G., Dorcsák, Csala, Farkas P. Csere: Szabó T. (liberó), Szappanos M., Schulcz I., Hatvany Zs. Edző: Gyurkó Sándor

Az eredmény alakulása. 1. játszma:
8:6, 12:9, 19:15. 2. játszma: 0:3, 5:8, 10:16, 14:20. 3. játszma: 4:1, 5:8, 7:12, 11:17. 4. játszma: 4.4, 8:11, 18:20, 22:23

(forrás: kemma.hu)

Címkék: bajnokság kecskemét röplabda nb1 dág

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr563309269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása