Nem kegyelmezett a bajnok: a Fino-Kaposvár férficsapata közönségszórakoztató mérkőzésen, ellentmondást nem tűrően győzte le az NB I alapszakaszának hatodik fordulója előtt listavezető MAFC-BME-Mapei gárdáját. A fővárosiak a három szettben összesen 38 pontot szereztek...

Két veretlen csapat találkozott egymással. A MAFC listavezetőként lépett pályára a bajnoki címvédő Kaposvár otthonában, így érdekes mérkőzésre számított a közönség. A somogyiak egyértelműen a magabiztos győzelem reményében léptek pályára, és már az első szettben bizonyították, hogy komolyan veszik a találkozót. Az első percekben még felváltva estek a pontok, aztán sebességet váltott a házigazda, és a játszma derekán már megnyugtató volt az előnye. Kaszap Tamás és Gergye Roland is nyitott egy ászt, az utolsó pontot pedig Szabó Alpár könyvelhette el, ugyancsak egy foghatatlan szerva nyomán (25:17, 1:0).

És ha már a jó nyitásoknál tartunk: Kaszap Tamás három újabb ásza vezette be a második játékrészt, Vocskó György pedig kénytelen volt időt kérni. A vendégek első pontját Jahn Péter szerezte, ezután azonban újra a somogyiak következtek. Ezúttal már az első technikai szünetben öt pont volt a két csapat közti különbség. A hazaiak nagy kedvvel, és nem utolsósorban pontosan röplabdáztak, 12:4-nél már másodszor rendelte magához tanítványait a MAFC vezetőedzője. A folytatásban Gergye is mattolta az ellenfél nyitásfogadóit, tovább robogott az expressz. A vendégeknek nem sok közük volt a meccshez, a somogyiak a játék minden elemében magasan a listavezető fölé nőttek. Az egyoldalú küzdelem végére Lesznyik Károly nagy ütése tett pontot, 25:8 arányban nyert a házigazda (2:0).

A harmadik játékrész sem tartogatott túl sok jót a fővárosiaknak. A hazaiak nem tették meg azt a szívességet, hogy kiengedjenek: végig kiválóan összpontosítottak, és igazi örömjátékkal hozták tűzbe a szurkolókat. Gergye többször is sikerrel vette tűz alá a MAFC térfelét és a társak sem puskázták el a kínálkozó lehetőségeket. A kaposváriak futószalagon gyártották a pontokat, és szinte mindenki megkínálta legalább egy ásszal a vendégeket. Az alig egyórás mérkőzést Molnár István elrontott nyitása zárta le (25:13, 3:0).

A kaposváriak ezen a délutánon magasan ellenfelük fölé nőttek, és egy pillanatra sem engedték ki a kezükből az irányítást. Meg is lett az eredménye...

NB I, férfiak, alapszakasz, 6. forduló

Fino-Kaposvár — MAFC-BME-Mapei 3:0 (17, 8, 13)

Kaposvár, 350 néző. Játékvezetők: Horváth M., Farkas L.
Kaposvár: Kaszap 7, Geiger 11, Nagy J. 7, Lesznyik 14, Gergye 19, Szabó A. 7. Csere: Dömötör, Deák (liberó), Magyar B., Bozóki, Vajda. Vezetőedző: Demeter György
MAFC: Vocskó M. 1, Tamasi 3, Takács G. 6, Jahn 3, Molnár Á., Molnár I. 11. Csere: Tihanyi (liberó), Bolvári, Tari. Vezetőedző: Vocskó György

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 5:6, 8:7, 12:9, 13:9, 15:10, 15:13, 17:13, 21:15, 24:17. 2. játszma: 4:0, 7:2, 8:3, 16:5, 21:7, 24:7, 24:8. 3. játszma: 6:0, 8:2, 12:4, 16:7, 18:9, 20:10, 24:11, 24:13

A felnőtt mérkőzés statisztikája ide kattintva megtekinthető!

A juniormérkőzés statisztikája ide kattintva megtekinthető!

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Demeter György:
— Az elejétől a végéig megfelelően összpontosítottunk, a nyitásaink pedig hatásosak voltak. Igyekeztünk a saját játékunkra koncentrálni, örülök, hogy magabiztos siker lett a vége.

Vocskó György: — Indokolatlanul megilletődöttek voltunk, túlságosan tiszteltük az ellenfelet. A nyitásfogadásunk lényegében a nullával volt egyenlő. A kaposvári csapaton meglátszik Demeter György remek munkája. Megyünk tovább, és abban is bízom, hogy saját otthonunkban majd szorosabb mérkőzést játszunk a Kaposvárral.

(forrás: kapos.hu)

Címkék: bajnokság kaposvár röplabda nb1 mafc

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr1003307476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.