Ötödik bajnoki mérkőzésére készül a Fino-Kaposvár férfi röplabdacsapata. A MAFC elleni találkozó vasárnap 17 órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban. A Demeter-legénység ötödik győzelmének megszerzésére készül a veretlenül listavezető fővárosiak ellen.

A férfi NB I-ben a címvédő Kaposvár négy összecsapás után is veretlen. A somogyi fiúk legutóbb Dágon nyertek. A bajnokcsapat vasárnap 17 órakor a MAFC gárdáját fogadja. A fővárosiak öt mérkőzés után vezetik a tabellát.

— Minden mérkőzésen egyre jobban játszunk, összekovácsolódunk, egyre több taktikai elemet tudunk megvalósítani — mondta a feladó, Kaszap Tamás. — A bajnoki folytatásban szerintem nem lesz olyan a színvonal, mint eddig, de mindent megteszünk azért, hogy a saját játékunkat játsszuk, és ne az ellenféllel foglalkozzunk. Száz százalék, hogy szívni fogják magukat ellenünk. Fiatalok, lelkesek, ismerjük őket, nagyon bizonyítani akarnak majd. Jó hangulatú meccs lesz, de győzni fogunk.

— Mindenképpen a győzelem a célunk — tette hozzá Demeter György vezetőedző. — A térdproblémákkal küszködő Nacsa Gábor már két napja edz, de még érzi a sérülését. A tizenkettes keretbe bekerül majd, de az a fontos, hogy meggyógyuljon, így várhatóan a legegészségesebb, legjobb formában lévők mennek majd fel a pályára a MAFC ellen.

A fővárosiak évek óta tagjai az NB I-nek, és többször is az élmezőnyben fejezték be szereplésüket.

— A csapatunk kedvező sorsolást kapott, hiszen az első öt fordulóban olyan csapatokkal találkoztunk, amelyek a végelszámolásnál a tabella hátsó régiójában foglalnak majd feltételezhetően helyet — fogalmazott Novák László, a MAFC-BME-Mapei másodedzője. — Úgy nyertük meg minden meccsünket, hogy a feladónk, Vocskó Máté az első négy fordulóban eltiltása miatt nem játszhatott. A győzelmek jót tettek a csapatnak, mert szellemileg és fizikálisan is egyben vannak a játékosok, sérültünk nincs. Úgy látom, hogy régen volt ennyire közel egymáshoz a magyar bajnokság első hat csapata. A Kaposvár ellen szettet, szetteket szeretnénk nyerni. A mi termünk is a kisebbek közé tartozik, ezért ez nem lesz szokatlan számunkra, szeretnénk szoros meccset játszani a bajnokkal. Az alapelvárás az első hatba kerülés, de most már magasabbra emeltük a lécet, és az első négyben szeretnénk végezni. A Kaposvár egy megfiatalított csapat, de ismerve Demeter György munkáját, én a bajnokság és a kupa legnagyobb esélyesének továbbra is somogyiakat tartom, különösen azután, hogy Geiger András hazaigazolt, amivel biztosabbá vált a csapat játéka.

A vasárnapi mérkőzésre ingyenes a belépés, a kaposvári röplabdázók számítanak a szurkolók buzdítására. A fővárosiak kérésére egyébként ezúttal a juniormérkőzés megelőzi a felnőttek összecsapását, így érdemes már 15 órakor odaérni a helyszínre.

(forrás: kapos.hu)

Címkék: bajnokság kaposvár röplabda nb1 mafc

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr403304785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása