A sérülések miatt tartalékos összeállításban szereplő Vasas-Óbuda-Hofeka hazai pályán 3:0-ra kikapott a szlovén OK Nova KBM Branik Maribor csapatától a női Közép-európai Liga alapszakaszának ötödik fordulójából előrehozott meccsen.

A találkozón szervában, nyitásfogadásban és támadás-hatékonyságban is nagy különbség mutatkozott a két együttes között. A Maribor csütörtökön az Újpest otthonában nyert 3:0-ra.

A vendégek szerváltak az elején, és mindjárt pontot is szereztek belőle, ez az első momentum tulajdonképpen hű lenyomata volt az egész találkozónak. Hamar 4:10 lett az állás, világosan látszott, hogy a Vasasnak komoly problémái adódnak az ellenfél nyitásainak megszelídítésével. Igaz két ponttal később Stefanik Orsolya megmutatta, hogy a magyarok is tudnak szerválni, az ebből adódó ziccert Miklai Zsanett értékesítette, csakúgy, mint a következő, egészen hosszú labdamentet eldöntő labdát is. Röviddel ezután még két sikeres blokknak örülhetett a házigazda — a másodikat Sándor Renáta egyedül vitte véghez —, aztán már nem sok említésre érdemes megmozdulás volt, és 14:22-nél még azt is konstatálhatták az óbudaiak, hogy szegény embert a játékvezető is húzza... (0:1).

A folytatás sem nézett ki túl szívderítően, ez első percek szoros állása után megint úgy tűnt, megtörik a Vasas (6:11). De aztán keményen kapaszkodtak a lányok, csak éppen amikor egyenlíthettek volna, mindig jött a menetrendszerű hiba... A mérkőzés folyamán először, 18:17-nél mégis át tudta venni a vezetést a magyar együttes. 22:22-nél egy hosszú szerva eldöntötte a szett végkimenetelét (0:2).

A harmadikban a hazaiaké lett az első pont Nagy Eszter révén, majd 7:4-nél, először a mérkőzésen három ponttal vezetett az óbudai csapat, de hamarosan mínusz három lett belőle (11:14). Egyre hitehagyottabb lett a Vasas játéka, csak Sándor Renáta két elemi erejű ütése jelentett némi vigaszt. A végére már a csapat felállása is teljesen esetlegessé vált a pályán, így hiába volt sikeres egy-egy mentés, a hárított labdát nem volt, aki megjátssza (0:3).

— Tanulságos leckét kaptunk az intelligens, tudatos játékból, a mariboriak mindössze könyörtelenül kihasználták gyenge pontjainkat, és ez elég is volt nekik a találkozó megnyeréséhez — értékelt Jókay Zoltán, a Vasas vezetőedzője. — Semmi olyat nem mutattak, amire ne számítottunk volna, annál többet már nem lehet gyakorolni a nyitásfogadást, mint amennyit mi gyakoroltuk, mégis elbuktunk rajta. Három játszmában tizenöt ászt nyitottak, ez borzasztóan sok. Sajnos, ha az edzéseken nem úgy rögzülnek a mozdulatok, ahogy azokat éles helyzetben elő kell venni, akkor sok mindent át kell értékelni. Ennek következménye volt az is, hogy a saját nyitásainknál meg egyszerűen nem mertünk kockáztatni, ha nagy ritkán túljutottunk a támadásépítés első lépcsőfokain, akkor már mutattunk mi is szép dolgokat. Tehát tudnánk mi is hasonlóan játszani, mint ők, ha gondolkodásmódban át tudnánk lépni a saját árnyékunkat. Készülünk, gyakorolunk tovább, előbb-utóbb lesz látszatja.



Közép-európai Liga, nők, alapszakasz, az 5. fordulóból előrehozott mérkőzés

Vasas-Óbuda-Hofeka — OK Nova KBM Branik Maribor (szlovén) 0:3 (—16, —23, —17)
Folyondár utca, 200 néző. Játékvezetők: Schimpl, Viktoríni-Lisá (szlovákok)
Vasas: Miklai 8, Gudmann 1, Sándor R. 13, Nagy E. 4, Stefanik 3, Oláh V. 2. Csere: Lévai (liberó), Takács B., Fábián F. Edző: Jókay Zoltán
Maribor: Kaucic 8, U. Jerala 2, Potokar 12, Hutinski 16, Planinsec 13, Ammerman 11. Csere: M. Jerala (liberó), Pehnec, Pintarics. Edző: Bruno Najdics

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 0:2, 2:2, 4:4, 4:10, 7:12, 10:15, 12:20, 15:22. 2. játszma: 0:2, 4:4, 5:8, 8:11, 12:15, 16:16, 19:17, 20:22. 3. játszma: 2:2, 6:4, 8:8, 11:11, 11:14, 12:16, 16:20, 16:23

(forrás: vasassc.hu)

Statisztika itt!

Címkék: szlovén röplabda vasas maribor közép európai liga

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr833303939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.