Az Asystel Novara csapatának hivatalosan csak öt játékosa volt, ezért elmaradt az A1 Liga alapszakaszának első mérkőzése a Modena ellen! A vendégek már bemelegítettek, ám a szabályok értelmében nem kezdhették el a meccset!

Az olasz röplabdás honlapok egybehangzóan úgy tudósítanak az esetről, hogy a Novara megpróbált leigazolni három, 22 év alatti külföldi játékost (Malagurski, Veljkovics és Nomikou), de ez szabálytalan az olasz bajnokságban! Mivel hivatalosan csak Marta Bechis, Cristina Barcellini, Raphaela Folie, Horváth Dóra és Stefania Sansonna volt bevethető, a meccset nem lehetett elkezdeni. A jegyeket a nézőknek visszafizették.

A Sporting Palace-ban tartott sajtótájékoztatón a Novara elnöke, Antonio Caserta, és az általános igazgató Massimo De Stefano elnézést kértek a csapat szurkolóitól. A két vezető köszönetet mondott annak a kilenc élvonalbeli klubnak, amely kifejezte szolidaritását és mögöttük áll, így együtt harcolnak a szövetség azon szabálya ellen, amely tiltja a 22 éven aluli külföldi játékosok szerződtetését.

Címkék: olasz olaszország légió röplabda légiós novara horváth dóra

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr953298400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.