Ezen a hétvégén nem játszik bajnoki meccset az Albrecht-Miskolci VSC-MISI. A borsodiak legutóbb, az ötödik fordulóban vesztették el veretlenségüket a bajnokságban, de a javítási lehetőségre két hetet várniuk kell.

Hiába rendezik meg ezen a hétvégén a hatodik kör mérkőzéseit, az MVSC nem lép pályára.

— A soros fordulóban az Újpest vendégeként kellene pályára lépnünk, de a fővárosi együttes nemzetközi kupakötelezettsége miatt kérte a találkozó elhalasztását — mondta Toma Sándor, a Miskolc edzője. — Megvan az új időpontja is a bajnoki mérkőzésnek, amit a Magyar Kupa két összecsapása között, november másodikán, 17 órától rendeznek meg.

A Magyar Kupa első fordulójában a szontén NB I-es Szolnoki Főiskola RK-SI lesz a miskolciak ellenfele. A két csapat az első meccset október 29-én, 16 órától Szolokon játssza, a visszavágó pedig november 6-án, 17 órakor kezdődik Miskolcon.

(forrás: boon.hu)

Címkék: bajnokság miskolc röplabda ute újpest nb1 mvsc

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr433281321

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása