A hétvégén egy év kényszerszünet után újra felnőtt női röplabdabajnokit rendeztek Szegeden. Az SZTE-EHÖK SE-Realio nevével egyelőre még csak ismerkednek, barátkoznak az ellenfelek, pedig az együttes már lejátszotta első tétmeccsét is!

Mint arról beszámoltunk, a szegediek hazai pályán 3:2-re kikaptak a Honvéd Zrínyi SE-től a női NB II Keleti-csoportjában, az alapszakasz első fordulójában.

Az SZTE-EHÖK SE Realio néven szereplő együttes — az egyetem és a Realio Kft. támogatásával — játékosai az ország különböző röplabdás fellegváraiból, például Békéscsabáról, Kecskemétről és Szolnokról érkeztek az SZTE-re, közülük többen is megfordultak már az Extraligában, sőt Molcsányi Petra személyében korábbi ifjúsági-válogatottal is büszkélkedhet az együttes, amelynek vezetőedzője a korábbi kiválóság, Csíkos Gábor lett. A szezon során az elvárások között az NB II-es helytállás mellett a MEFOB döntőjébe jutás szerepel célkitűzésként.

Csíkos Gábor: — Az első meccsen többé-kevésbé elégedett voltam a lányokkal, egyes játékelemeket jól hajtottak végre, ám látszott, sok munkára lesz még szükségünk.

(forrás: delmagyar.hu)

Címkék: szeged röplabda nb ii

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr763281283

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása