Mi van veled, Palota?

 2011.10.02. 15:11

A Budai XI SE hazai pályán 3:1-re nyert a Palota RSC ellen a női NB I alapszakasznak ötödik fordulójában. A meccs kulcspontja a második szett hajrája volt, amikor 23:17-es hátrányból tudtak fordítani a budaiak.

A Budai XI SE tekintélyt parancsoló létszámmal és játékoskerettel várta a fővárosi kiscsapatok alsóházi rangadóját, a Palotából viszont hiányzott Szilágyi Éva liberó, részleges bokaszalag-szakadás miatt. Chován Ágnes térde nagyon lassan, nehézkesen gyógyul a műtétek után, így őt is kénytelen nélkülözni a csapat, amelyből Balog Dorina is hiányzik, hiszen anyai örömök elé néz.

AZ ELSŐ SZETT


A rákospalotaiak kezdőcsapatába némi meglepetésre bekerült Nagy Viktória, aki rögtön két ragyogó ászértékű nyitással kezdte a találkozót. Az egy héttel korábbi, Kaposvár elleni halovány produkcióhoz képest összeszedettebbnek tűntek a vendégek, de amikor a budaiak csapatkapitánya, Dr. Balczó Noémi mentése után a visszapattanó labda leesett, majd Bodnár Rita trükkös mozdulatából is pont lett, egyenlített a házigazda (5:5). Egy rossz Budai-nyitással és Karácsonyi Júlia pontjával az első technikai szünetre visszaállt a kétegységnyi különbség (6:8).

A folytatásban Kiss Viktória előbb centerből, majd nyitásból volt eredményes (8:8), sőt Bodnár Rita ásznyitásaival már a hazai együttes vezetett (11:9). Nem hagyta magát a Palota, ezúttal Keppel Barbara duplázott, de társai ezután megint kettőt hibáztak. Izgalmakban már ekkor sem volt hiány, a palotaiak Keppel és Papp pontjaival visszavették a vezetést (13:14)! A színvonal lehetett volna jobb is, a játékosok sokszor csak húzták-vonták a labdát, sok volt az ejtés, a kényszermegoldás, de ha ütésre került sor, akadtak szép megmozdulások is bőven!

A második kötelező szünet után is tartották a döntetlenkörüli állást a csapatok, a Budai erőteljesebbnek, a Palota viszont összeszedettebbnek tűnt ebben az időszakban. Bodnár Rita újabb két ászértékű szervájával megint a hazaiak álltak jobban (21:19), de ismét jöttek a vendégcsapat élharcosai, Keppel és Nagy Viktória, és gyorsan egyenlítettek (21:21)! Mint hamarosan kiderült, ez végül nem sokat ért, mert Dr. Balczó nyerőszervájával újra két ponttal megugrott a Budai (23:21). Amikor úgy tűnt, már minden elveszett, jött két időkérés, és a továbbra is kiválóan játszó Keppel Barbara! Újabb duplájával egyenlített a Palota (24:24), és már a Budainak kellett időt kérnie! Az izgalmak fokozódtak, több játszmalabdája is volt a házigazdának, amely végül kevesebbet hibázott a legfontosabb pillanatokban, és 27:25-re nyert (1:0). A rákospalotaiak kilátástalan helyzetből álltak talpra, de támadás-befejezésük csődöt mondott, így kicsúszott a kezükből az a részsiker, amelyért megdolgoztak.

A MÁSODIK SZETT

A második szettet is jobban kezdte a Palota, jobban figyeltek a játékosok, és minden játékelemben pontosabbak is voltak (1:5). Keppel remeklése folytatódott, de támadásban nem igazán akadt társa. Mezőnyben összeszedettebb volt a vendégcsapat, és ez megalapozta az eredményességet (4:8). A csapatkapitány, Péter Krisztina is megkínálta egy ászértékűvel a budaiakat, akik lassacskán elkapták a fonalat, és Kiss Viktória révén megkezdték a felzárkózást. Horváth Noémi ászértékűt nyitott (8:10), de Karácsonyi Júlia centerezése megszakította a látogatók rossz sorozatát, de csak átmenetileg. Hamarosan időt kellett kérnie Balogh Beatrixnak (10:11).

Bodnár Rita újabb kiváló szervájával egyenlített a Budai, amely Papp Dóra támadásrontása után a vezetést is átvette (13:12). Igen ám, de Péter Krisztina sáncával és Keppel ásznyitásával újra a Palota állt jobban a második technikainál (14:16)! A vendégek védekezése ekkor kevésbé volt hatékony, de Papp Dóra szép egyes blokkja üdítő kivételt jelentett. Egy rontott hazai ütés után időt kért Fekete Krisztina (17:20), de a visszatérés után Hegedűs Anna is hibázott. Nagyon belejött a Palota, egyre-másra csinálta a pontokat (17:23).

Horváth Noémi két pontot szerzett (19:23), de aztán elrontott egy nyitást, így játszmalabdához jutott a Palota. Kiss Viktória ászt nyitott, Balogh Beatrix pedig időt kért (21:24). A folytatásban Kiss újabb szerváját Karácsonyi Júlia elnézte, utána Keppel Barbara ütést rontott, Papp Dóra is a hálóba bombázott (24:24), és egy hosszú labdamenet végén Bezsenyi sem találta el a pályát. A Budai végül egy ászértékű szervával zárta le a szettet, amelyet 23:17-es vezetésről volt képes elbukni a Palota, illetve megnyerni a házigazda (26:24, 2:0).

A HARMADIK SZETT

Nagy Viktória immár hagyományos ásznyitásával vette kezdetét a harmadik rész. Most is jobban kezdett a Palota, de ezt már kétszer eljátszotta a látogató. Időt kért a Budai (1:6), de az első technikaiig nem változott jelentősen a helyzet (4:8). A vendégek küszködtek a pontatlanságokkal, kevés volt a tervszerű, pontosan kivitelezett támadás. Ahogy eddig, ezúttal is elkezdett zárkózni a Budai, és hamarosan egyenlített is (11:11). A palotaiak akkor ébredtek, amikor már hátrányban voltak (13:12)! Keppel vezérletével fordított a látogató (14:16), sőt a folytatásban növelte is a különbséget, Fekete Krisztina időt kért (14:18).

Ebben a periódusban a korábbiaknál többet hibázott a Budai, de Horváth Noémi sokadik jó megoldása visszahozta a reményeket (17:19). Dr. Balczó ejtett, a vendégcsapat pedig időt kért. Horváth nyitott egy újabb ászértékűt (19:19), de ekkor megint hibázni kezdett, és megtorpant csapata! Újra ellépett a Palota (19:22), és az előnyét ezúttal már nem tékozolta el. A hajrában láthattunk hahotamegoldásokat és szép akciókat is, aztán Keppel Barbara ütésével lezárult a harmadik etap (22:25, 2:1).

A NEGYEDIK SZETT

Az eddigiekkel ellentétben a negyedik felvonást pocsékul kezdte a Palota. Balczó jóvoltából gyorsan ellépett a Budai (6:0). Úgy tűnt, hogy az első technikai előtt eltámadt a vendég, de a visszatérés után megint összezuhantak (14:4). A látogatók tíz pont körül tudták tartani a differenciát, de ezzel nem mentek sokra, hiszen Szabó Dorottya négy szettben kikaptak, és még pontot sem szereztek.

Érdekes meccs volt, amelyen szinte minden komoly ütést hatástalanítottak mindkét oldalon, de az ejtések, a húzott-nyúzott labdák majdnem mindig leestek. A Palota az első szett végjátékában is saját hibái miatt nem nyert, a második etapot pedig durván elbukta. A Budai XI SE remekül küzdött, és helyenként jól is játszott, természetesen nem érdemtelenül szerzett három pontot.

A mérkőzés legjobbja
Nehéz a döntés, hiszen két remek teljesítmény is akadt a mezőnyben. A Palota játékosa, Keppel Barbara kimagaslott csapatából, nagyszerűen teljesített. Talán ő volt a legjobb, ezúttal mégis Kiss Viktóriára esett a választásunk, hiszen szintén kiválóan röplabdázott, és győzelemhez segítette együttesét! A Budai XI SE tagjai közül nagyon kellemes meglepetés volt Farkas Anita, Horváth Noémi és Szabó Dorottya játéka is, mindannyian dicsértet érdemelnek, ahogyan a kapitány, dr. Balczó Noémi is. A feladó, Bodnár Rita játékban megújult néhány hónappal korábbi, veszprémi önmagához képest. Látszik rajta, hogy jót tett neki a környezetváltozás.

NB I, nők, alapszakasz, 5. forduló

Budai XI SE — Palota RSC 3:1 (25, 24, —22, 15)

Gabányi László Sportcsarnok, 100 néző. Játékvezetők: Szél M., ifj. Szabó P.
Budai: Bodnár R. 7, Kiss V. 16, Horváth N. 8, Dr. Balczó 16, Hegedűs A. 7, Kövesdi 2. Csere: Deli-Germann (liberó), Farkas A. 7, Nagy B. 2, Szabó D. 3. Edző: Fekete Krisztina
Palota: Péter K. 3, Keppel 19, Papp D. 15, Nagy V. 4, Bezsenyi 9, Karácsonyi 8. Csere: Haskó (liberó), Soós I., Kása E., Lengyel L. Edző: Balogh Beatrix

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 6:8, 11:9, 14:15, 19:19, 21:19, 21:21, 23:21, 24:24. 2. játszma: 4:8, 13:12, 14:16, 17:23, 21:24. 3. játszma: 1:6, 11:11, 13:12, 14:16, 16:19, 19:19, 19:22, 22:23. 4. játszma: 6:0, 14:4, 22:12

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Fekete Krisztina:
— Sokkal jobban játszottunk, mint idáig, és úgy látom, illetve remélem, hogy kezd összeállni a csapat. De ehhez sokkal-sokkal jobban kell edzeni! Sokkal többet és jobb minőségben!
Balogh Beatrix: — Még eléggé a hatása alatt vagyok a történteknek... Voltak olyan hullámvölgyeink, amelyek nagyon rossz időpontban jöttek. Inkább fejben dőlt el a meccs. Pont azok a játékosok, akik a döntő pillanatokban be szokták ütni a labdát, most hibáztak. Ebben a meccsben bőven benne volt az öt szett lehetősége, az lett volna igazságos, de végül a jobb csapat nyert...

Címkék: bajnokság palota budai röplabda nb1 budaixi

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr683272076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása