Az előző négy meccs igencsak halvány játéka után kellemes meglepetés volt a félig sem megtelt belgrádi Pionir Sportcsarnok lelátóin helyet foglaló szurkolóknak a házigazda szerb válogatott teljesítménye a 27. női Európa-bajnokság negyeddöntőjében.

Az idén is Euroligát nyerő és a World Grand Prix-n bronzérmes Szerbia ugyanis legszebb fényében csillogott, és teljesen megérdemelten győzte le az erős lengyel válogatottat, amivel bejutott az elődöntőbe, és az éremszerzés küszöbén áll.

A lengyelek ellen a szerbiai csapatban nem volt gyönge pont. A mérkőzés legjobbja a hétszer sáncoló Milena Rasics volt, vele együtt azonban remekül teljesített Jovana Brakocevics, Maja Ognjenovics, Natasa Krsmanovis, Brizitka Molnar és Jelena Nikolics is. Szerbia nagyszerű játékkal 25:15-re nyerte az első játszmát, a másodikban kicsit visszaesett a hajrában, így 20 pontig engedte a riválist, a harmadikban pedig egyenrangú csatában 22:24-ről fordított Krsmanovics két sáncával, Molnar nagy ütésével, és a végén Nikolics továbbjutást jelentő sáncával!

A másik meccsen Németország könnyen győzte le Csehországot, és a folytatásban a címvédő Olaszországgal játszhat.

Szerbia a szombaton 20 órakor kezdődő elődöntőben azzal a török válogatottal játszik, amelytől két éve az Európa-bajnokságon kikapott, é amely az idei tornán legyőzte Olaszországot és Oroszországot is, de amelyet éppen az Euroliga isztambuli döntőjében már sikerült legyőzniük a szerbeknek. Nem vitás, ha a házigazda válogatott megismétli a lengyelek elleni játékot, reális a döntőbe jutás, ami a szerb női röplabda eddigi legnagyobb sikerének megismétlése lenne. Négy évvel ezelőtt ugyanis Szerbia döntős volt a belga–holland közös rendezésű tornán.

Európa-bajnokság, nők

Negyeddöntő

Szeptember 28. szerda, Monza
Oroszország—Törökország 0:3 (—25, —21, —19)
Olaszország—Hollandia 3:1 (21, 20, —21, 18)
Szeptember 29. csütörtök, Belgrád
Németország—Csehország 3:0 (18, 20, 17)
Lengyelország—Szerbia 0:3 (—14, —20, —24)

A további program

Elődöntő (október 1. szombat, Belgrád)
Olaszország—Németország
Törökország—Szerbia
Helyosztók (október 2. vasárnap, Belgrád)
A 3. helyért
Döntő

(forrás: magyarszo.com)

Címkék: szerb európa szerbia röplabda európa bajnokság

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr203268677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása